Hockenheim helyett ezúttal a Nürburgringen száguldanak

A Nürburgringen rendezik meg a Német Nagydíjat, az Eifel-hegység lankáin fekvő pálya Hockenheimet váltja. Az egykor 22.8 km-es aszfaltcsíkot legutóbb 2002-ben építették át, akkor nyerte el a jelenlegi, 5148 méteres hosszát. A legendás helyszín a versenyzőkben és szurkolókban egyaránt mély érzelmeket ébreszthet.

A jelenlegi ringnek persze nem sok köze van a Nordschleiféhez (a 22 km-es eredetihez), ahol manapság is rendeznek 24 órás megbízhatósági sportautóversenyeket. Van még egy rövidített nyomvonal is, amely 3.6 km hosszú, és például a német túraautó-bajnokság (DTM) is azon fut.

Térjünk vissza az F1-es aszfaltcsíkhoz! Az első négy kanyar egy gokartpályára emlékeztet. Hullámvasút jellegű, szinte folyamatos emelkedőkkel és lejtőkkel. Legnagyobb emelkedője a pálya vége felé, a célegyenest megelőző sikán előtt található. Ezenkívül jelentősen emelkedik a pálya a Schumacher S-kanyar közben és az azt megelőző Dunlop-visszafordítóban. Az ötödik kanyar féktávját pedig lejtő nehezíti.

Az első néhány lassú kanyaron kívül közepesen gyors és gyors kanyarok egyaránt megtalálhatók, így a vonalvezetés változatosnak mondható. Az egymásba nyúló kanyarok a jellemzők, ezekből kettő közepesen gyors. A két S-kanyar közül a Schumacher padlógázos, míg az NGK-sikán olyan fajta, amilyenből manapság már keveset találni: lassú és rázókövön átdobós.

Bár öt gyors egyenes – illetve az egyikük egy elnyújtott ív – is található a ringen, ezek közül csak az igazán hosszú, amelyet megtör a 12. kanyar. Ám mivel ott emelkedik a pálya, az egyenes hosszából adódó váltóáttételnél rövidebbet használnak a csapatok, hogy az emelkedőn is a maximális fordulatszám közelébe tudjon kerülni a motor. A többi egyenes nem annyira hosszú, így a végsebesség 280-290 km/h körül alakul. A közepesen gyors kanyaroknak köszönhetően magas leszorítóerőre állítják az autók szárnyait.



Kanyarról kanyarra

A célegyenes végén enyhén megtörik az ív jobbra. A versenyzők 290 km/h körüli végsebességről kezdenek fékezni 75 méterrel a kanyar előtt. Ez a pálya leglassabb kanyarja, 75 km/h-val 2. sebességi fokozatban veszik, ezért a rajtnál mindenkitől különös figyelmet igényel. A kanyar kijáratánál kiszélesedik az aszfaltcsík. Mivel szorosan utána következik a következő balkanyar, ezért a versenyzőknek nincs idejük kívülre húzódni előtte, így ezt a pálya közepéről kezdik – ez egy pillanatnyi fékezéssel harmadik fokozatban 140-150 km/h-val teljesíthető. Utána egészen a pálya jobb szélére érkeznek a pilóták, majd a trükkös 3. kanyar következik másodikban 80-90 km/h között. Ebben a kanyarban könnyű lemaradni a kerékvetőről, ezért viszonylag korán kell kezdeni. Ha ezt jól eltalálták, akkor a 4. kanyar már adja magát, ott csak egy pillanatra emelik el a gázt, és a 150 km/h-s kanyar után gyorsítanak. A kijáratánál még el is hagyják a pályát a tág, leaszfaltozott bukóteret is kihasználva.

Az 5. kanyar nagyon gyors, szinte már a bejáratánál fékeznek, és eközben 7.-ből 5.-be váltanak vissza, a kanyart végül 200 km/h-s sebesség fölött teljesítik, miközben lejt a pálya. A következő kanyar ellentétes irányú, és nagyon közel van az előtte lévőhöz, ezért elég szűk ívről fordulnak be. A cél itt az, hogy az 5. gyors kanyarban időt nyerjenek, beáldozva ezzel a 6. bejáratát, amely már lassabb kanyar. A lejtő meghosszabbítja a féktávot, ezért itt könnyű hibázni, ha valaki mégis túl rövidet próbálna fékezni. Ezt a kanyart 3. fokozatban 110 km/h körül teljesítik, és a kijáratánál egészen a külső kerékvetőre érkeznek. Egy elnyújtott kanyar következik, ahol az első mérési pont található, és amelynek végén 280 km/h körüli sebességet érnek el.

A Dunlop-hajtűkanyar érdekessége, hogy közben emelkedik a pálya; a féktávja az 50 métert jelző tábla után kezdődik, és kissé benyúlik a kanyarba, emellett eleinte enyhén balra kanyarodik a pálya. 100 km/h fölött kettesben teljesíthető, és egyedisége, hogy tág íven kezdik, vagyis az elején 1-2 méterrel elkerülik a rázókövet, és a végén szűkítik le az ívet, késői csúcspontot véve.

A Schumacher S egy padlógázos 6. fokozatban bevehető bal-jobb kombináció, amely előtt Lewis Hamilton defektet kapott a 2007-es időmérő utolsó etapjában. Ez az eset mutatta, hogy milyen veszélyes is lehet ez az emelkedős kanyar. A balkanyart ott kezdik el venni, ahol a pálya jobb oldalán kezdődik a rázókő, a bejáratnál 250-nél, a jobb kanyarnál már 260-nál járnak, és a kijárat után kapcsolnak 7.-be. A pálya teljes szélességét kihasználják a kanyar közepét kiegyenesítve, és a jobbtörésnél nagymértékben áthajtva a rázókövön.

A Kumho balkanyar előtt 280 feletti tempóról az 50 métert jelző táblánál fékeznek, miután már a pálya külső szélére húzódtak, és átvágnak a belső oldali kerékvetőn 3. fokozatban 140 km/h-val, majd a külső oldali kerékvetőt is érintik. Innen teljesen átmennek a pálya túloldalára a jobbos Bit-kanyar előtt, amelyet megelőzően 4. fokozatba váltanak, és a kanyar bejáratánál csak épphogy megpiszkálják a féket. Ez egy lendületes kanyar 160 km/h-s sebesség fölött. Ebből kiérkezve máris a pálya utolsó szektora következik egy padlógázos jobbtörés után, amely a legnagyobb emelkedőre visz rá, tetején az NGK-sikánnal.

A sikán előtt 280 km/h fölötti sebességről fékeznek 75 méterrel. Kettes fokozatban veszik, a bejárat 100 km/h körüli, a kijárat már 115, a rázóköveket használják. A kijáratánál figyelni kell a fokozatos gázadásra, ugyanis könnyű kipörgetni a kerekeket, ha valaki túl korán ad gázt, amikor az egyik kerék még a levegőben van, a rázókőről való leugratás miatt.

A rövid gyorsítás után – 5. fokozat, 230 km/h – az utolsó kanyar következik, amely előtt a féktáv körülbelül 30 méter. A kanyart azon a ponton kezdik el venni, ahol a régi pálya nyomvonala lekanyarodik balra. 3. fokozatban 125 km/h-val fordulnak a célegyenesre, amelybe a külső rázókövet teljesen kiszélesítve érkeznek meg.