Flavio Briatore 2013-ban visszatérhet

Vágólapra másolva!
2010.04.12. 21:54
null
Briatore és Symonds is visszatérhet 2013-ban (Fotó: Action Images)
Flavio Briatore, a Formula–1-es Renault csapat korábbi csapatfőnöke 2013-tól visszatérhet a száguldó cirkuszba – hozta meg határozatát hétfőn a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). A csapatvezető korábban életre szóló eltiltást kapott, amit azonban a párizsi bíróság már januárban eltörölt.

Mint ismeretes, Flavio Briatorét és a Renault volt főmérnökét, Pat Symondsot azért tiltották el, mert bebizonyosodott, a 2008-as Szingapúri Nagydíjon utasították a csapat egyik pilótáját, Nelsinho Piquet-t, hogy okozzon balesetet. Ezzel ugyanis a másik versenyzőjük, a feltűnően korán tankoló Fernando Alonso a biztonsági autó bejövetele miatt előnyre tehetett szert és végül meg is nyerte a versenyt.

Briatorét örökre, míg Symondsot öt évre tiltotta el a FIA tavaly szeptemberben, a Renault csapat kétéves felfüggesztett eltiltást kapott. A két versenyzőt, Alonsot és Piquet-t felmentették.

Briatore és Symonds büntetését azonban a párizsi bíróság eljárási hibák miatt januárban eltörölte, hétfőn pedig a FIA úgy döntött, az olasz sportvezető és a korábbi főmérnök is 2013-ban térhet vissza a Formula–1-be.

A döntésben az is szerepel, hogy a 2013-ig való eltiltás csak a Formula–1-re érvényes, a FIA által szervezett egyéb versenysorozatokba a két szakvezető már a 2011-es szezon végétől visszatérhet.

A hétfői határozatot Briatore és Symonds is elfogadta, egyben bocsánatot kértek tettükért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik