F1: a Ferrari „a felnőtté vált” Rosberggel tárgyal – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.05.18. 14:10
Bár Max Verstappen Red Bullhoz szerződésekor sokan úgy gondolták, ezzel befagyott a pilótapiac 2017 előtt, a spanyol és az olasz sajtó tesz róla, hogy ne szűnjenek meg a pletykák. Igaz, ehhez néhány csapatvezető is asszisztál.

„Fernando Alonso minden idők egyik legjobb pilótája, szeretem a személyiségét is, de most Nicóval tárgyalunk – idézte Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét az El Mundo. – Ha Nico valamiért nem akarná nálunk folytatni, akkor vesszük sorra a további opcióinkat is, köztük Fernandót.”

A spanyol sajtóban már korábban is fejtegették, hogy a Mercedes az első olyan istálló akar lenni az F1-ben, amely egymás után három évben három különböző pilótával nyer vb-címet, ezzel mutatva, hogy valójában az autón múlik a győztes kiléte.

Az egész az olasz Corriere della Sera hírétől válik érdekessé: a lap szerint a Ferrari tárgyalni kezdett Nico Rosberggel, aki „Kimi Räikkönennel szemben kiegyensúlyozott, mindig gyors, alázatos, továbbá a Lewis Hamiltonnal vívott belharcai során felnőtté vált és nagyon megerősödött”.

A Corriere della Sera úgy látja, a Mercedes gyengülne Rosberg távozásával.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik