Vettel és Hamilton elődeinek nyomában: legendás F1-es pilótacsörték

Legelőször idézzük fel, hogy mi is történt Bakiban: a második biztonsági autós fázis végén a második helyen haladó Sebastian Vettel hátulról belecsúszott a – német szerint – indokolatlanul lassító éllovas, Lewis Hamiltonba, majd dühösen ráhúzta a kormányt az angol Mercedesére. A Ferrari pilótája 10 másodperces stop&go büntetést kapott sportszerűtlen és veszélyes vezetés miatt, majd a negyedik helyen ért célba, míg Hamilton a fejtámlája problémája miatt a német mögött végzett.

Az ütközés utóéletéhez tartozik, hogy a futam után Vettel nem is értette, milyen veszélyes vezetésről kérdezik, pedig még a kizárása is szóba került a sportfelügyelők között, ráadásul azóta az FIA bejelentette, ismét megvizsgálják az esetet és elképzelhető, hogy Vettelt súlyosabb szankciókkal is sújtják.

Bakiban egy négyszeres (Vettel) és egy háromszoros (Hamilton) világbajnok feszült egymásnak, és kettejük között ez volt az első igazán komoly balhé – holott már lassan egy évtizede tagjai és élversenyzői mindketten a száguldó cirkusz mezőnyének.

ALFA ÉS ÓMEGA – SENNA ÉS PROST

Nem ez volt az első eset, amikor két, összesen hétszeres világbajnok talált egymásra – igaz, egymásra találásuk pillanatában a két főszereplőnk együtt még csak háromszoros bajnoknak mondhatta magát. Minden F1-es rivalizálás és csapattársak közötti viszálykodás alfája és ómegája: az akkor kétszeres bajnok Alain Prost és az első bajnoki címét egy évvel korábban begyűjtő Ayrton Senna közötti, feszültséggel teli 1989-es idény csúcspontja, az az évi Japán Nagydíj.

A feszült viszony a korszak két meghatározó pilótája között már jóval korábban elkezdődött, aminek eredményeképpen a szezon során egymást vádolták a csapattársak, hogy a másik mérnöki csapata adatokat titkol el előle, aztán, amikor kiderült, hogy Prost a következő idényt már a Ferrarinál teljesíti a McLaren helyett, a francia a monzai futamgyőzelme után a Ferrari szerelőinek adta a dobogón kapott trófeát…

Sennának nem tetszettek a nyilvánosság szeme elől elzártan történő játszmák a csapaton belül, míg Prost a Honda emberének nevezte a brazilt. Ilyen előzmények után jött a Japán Nagydíj, amelyen az akkor érvényben lévő szabályok szerint Prost harmadik világbajnoki címéhez elég volt, ha Senna nem nyer.

Így érkezett el a futam 46. köre, amikor a célegyenes előtti sikán féktávján Senna beszúrt az élen haladó Prost mellé, aztán… Mindketten a bukótérben találták magukat, Prost feladta a futamot, Sennát azonban gyors szervizelés után végül elsőként intették le.

A dobogón azonban már az egyetlen győzelmét arató Alessandro Nannini ünnepelt, miután Sennát kizárták a versenyből, ráadásként felfüggesztett eltiltással és 100000 dollár pénzbírsággal büntette a francia Jean-Marie Balestre vezette FIA.

Egy év múlva a történelem megismételte önmagát, annyi különbséggel, hogy Prost ezúttal a Ferrarinál volt már, és most Sennának a vb-címét eredményezte volna, a francia kiesése. Az eredmény az alábbi videón látható…

„SOHA TÖBBÉ NEM BESZÉLEK VELE” – GILLES VILLENEUVE ÉS PIRONI

A nyolcvanas évek első feléből Didier Pironi és Gilles Villeneuve tragikus vetélkedése kívánkozik eme hasábokra, főképpen az 1982-es San Marinó-i Nagydíj miatt. A két Ferrari-pilóta az első két helyen haladva, mérföldekkel vezette a versenyt, amikor a csapat jelezte, hozzák be szépen nyugodtan a két autót abban a sorrendben, ahogy vannak, nehogy eldobják a pontokat.

Ez Didier Pironinak nem tetszett, támadásba lendült és a csapattársak között kemény párharc kezdődött, amely Pironi sikerével zárult, Villeneuve a második helyen futott be.

A futam után a sértődött Villeneuve közölte: „Soha többé nem akarok Pironival beszélni.” A sors morbid és furcsa fintora, hogy ez akár még így is történhetett, mert Villeneuve két héttel később halálos balesetet szenvedett Zolderben a Belga GP időmérőjén. Pironi F1-es karrierje még abban az évben egy súlyos baleset miatt gyakorlatilag véget ért.

Miután 1987-ben egy motorcsónak-balesetben Pironi is távozott az élők sorából, az akkor ikrekkel várandós barátnője Gilles-nek és Didier-nek nevezte el születésük után a fiúkat.

AKI BOKSZOLÓNAK IS BEILLETT VOLNA – JAMES HUNT, 1977

Egy korszakot visszaugorva, az 1970-es évek második felére érkezünk, amikor James Hunt és Niki Lauda állt a rivaldafényben – az 1976-os vb-címért vívott párharcuknak a néhány évvel ezelőtti „Hajsza a győzelemért” című film állított emléket. Az 1977-es idény kanadai futama azonban a két McLaren-pilóta Jochen Mass és csapattársa, Hunt ütközéséről, és utóbbi magánszámáról maradt emlékezetes.

Az első helyért csatázó Hunt a verseny vége felé már a harmadik helyen haladó csapattársát, Masst szerette volna lekörözni, ám egy félreértés folytán a két McLaren ütközött, és Hunt a második helyről kiállni kényszerült. A világbajnoki címvédő, ahogy kikászálódott a McLarenből, eszét vesztve indult meg a pályára az akkor éppen újra induló Mass felé, és végül az őt csillapítani igyekvő pályabíró járt a legrosszabbul, mert Hunt egy kiütéssel tette ártalmatlanná a munkáját végző vétlen tagot.

Valahogy a mai F1 világában még csak hasonlót sem tudunk elképzelni egyik pilótáról sem…

AKI INKÁBB NE BUNYÓZOTT VOLNA – NELSON PIQUET, 1982

Ugorjunk vissza 1982-be, amikor Hockenheimben Eliseo Salazar az egyik sikánban vonakodott elengedni az őt lekörözni vágyó és a versenyben vezető Nelson Piquet-t, aminek eredményeképpen mindketten kiestek. A későbbi háromszoros világbajnok azon melegében igyekezett elégtételt venni az amúgy tényleg hibázó chilein, de, hogy ezt milyen mozdulatokkal teszi, azt inkább nem minősítenénk.

Pikánsabbá teszi az alábbi videót, hogy a lassításnál James Hunt kommentálja az eseményeket – és mintha eszébe is jutna (1:30-tól), hogy öt évvel korábban ő is egy lekörözés miatt vesztette el az eszét. Ami még ennél is sokkalta érdekesebb, az a meglehetősen rosszul fésült Brabham csapatfőnök, Bernie Ecclestone (0:55-nél).

EGY VB-CÍM NEKEM – MICHAEL SCHUMACHER ÉS DAMON HILL

Időben napjaink felé közeledve a következő korszakos egyéniség, akit még nem említettünk: Michael Schumacher. Hosszú pályafutása során neki is megvoltak az örök ellenségei és nagy ellenfelei, valamint azon ütközései, amilyeneket mi itt most keresünk. Elsőként a gyászos emlékű 1994-es idény legvégét idéznénk fel, az ütközést, ami az Ausztrál Nagydíjon eldöntötte a világbajnoki címet.

A verseny 36. körében Schumacher autója megsérült, amiről Hill nem tudott, ezért rögtön a következő kanyarban beszúrt mellé, aminek az lett az eredménye, hogy Schumacher abban a kanyarban, Hill pedig fél kör múlva a bokszban adta fel a versenyt – így szerezte meg az első világbajnoki címét a német, és így nem lett kétszeres bajnok a brit.

EGY VB-CÍM NEKED – MICHAEL SCHUMACHER ÉS JACQUES VILLENEUVE

A történelem némileg megismételte magát három évvel később: a helyszín ezúttal Jerez, az az évi szezonzáró, az Európa Nagydíja, ahol a német egy ponttal vezetett a szintén Williamst vezető Jacques Villeneuve előtt az összetettben.

Az időmérőn Villeneuve, Schumacher és Frentzen is ezredre azonos időt autóztak, ám a rajt után Schumi azonnal az élre vágott, és egészen a 48. körig az élen is állt, amikor Villeneuve beszúrt mellé, a ferraris ikon pedig „rácsukta az ajtót”, ám ezúttal ő húzta a rövidebbet és kiesett.

A világbajnoki címet Villeneuve szerezte meg, Schumachert az FIA fegyelmi bizottsága két héttel a futam után kizárta az egyéni pontversenyből.

ALONSO ÉS HAMILTON – A KAKUKKTOJÁS, 2007

Az előző évtizedből mindenképpen fel kell idézni a 2007-es idényt, annak is a Magyar Nagydíját, amelyen az időmérő harmadik szakaszában csúcsosodott ki a viszály a McLaren két pilótája, a kétszeres bajnok Fernando Alonso és az akkor újonc évét teljesítő Lewis Hamilton között. A spanyol szándékosan addig várt a bokszban a Q3 végén, hogy a britnek már ne legyen ideje felérni még egy mért körre, így esélye se legyen az első rajthely megszerzésére – amit Alonso az edzésen ugyan megszerzett, később azonban elvette tőle a fegyelmi bizottság.

S hogy miért kakukktojás ez az eset? Nem versenyen történt a feltartás, és nem is ütköztek össze. Kétségtelen tény, a már addig sem éppen felhőtlen viszony itt romlott meg visszafordíthatatlanul és igazolódott ismét a két dudásra és egy csárdára vonatkozó mondás igazságtartalma.

A MULTI 21 ÉS TÁRSAI – VETTEL ÉS WEBBER

A két Red Bull-pilóta öt éven keresztül boldogította egymást, ez idő alatt Vettel sorozatban négy vb-címet nyert, míg Mark Webber pedig folyamatosan ott volt a világbajnoki cím közelében, ám „csak” három összetett harmadik helyre futotta az erejéből. A páros első összezörrenését a 2010-es Török Nagydíjról jegyezhetjük fel, amikor Vettel a futamot vezető csapattársát támadta – először a pályán, ütközésük után pedig a sajtóban, amiért nem hagyott számára elegendő helyet.

Hosszú idő után sikerült a török ütközés okozta károkat elsimítani a Red Bullnál, mígnem elkövetkezett a 2013-as Malajziai Nagydíj, amelyen elhangzott az azóta ikonikussá vált MULTI 21 csapatutasítás, amelynek jelentése az akkori pozíció megőrzése és az autók biztos célba hozatala volt. Kell-e mondani, hogy itt is Webber vezetett és Vettel volt, aki nem tartotta magát a verdikthez? Össze ugyan nem ütköztek a csapattársak, de Vettel győzelméből akkora balhé lett, ami közvetve hozzájárult ahhoz, hogy Mark Webber az idény végén visszavonuljon a Formula–1-től.

„NE ÉRJ HOZZÁM!” – HAMILTON ÉS MASSA, 2011

A 2011-es évad Sebastian Vettel dominanciája mellett arról is emlékezetes maradt, hogy Lewis Hamilton és Felipe Massa valahogy mindig összeütközött egymással. Az egész azzal kezdődött, hogy Massa kiesett Monacóban, miután Hamilton a hajtűben megelőzte és kicsúcsosodott azzal, amikor Szingapúrban a futam utáni interjút adó Hamiltont az újabb ütközésük miatt kieső Massa hátulról vállon veregette: „Szép munka volt, haver, gratulálok!”

A brit pilóta sem késlekedett a válasszal: „Ne érj hozzám, ember!” Persze hamar elterjedt kettejük viszályáról, hogy a 2008-as világbajnoki küzdelem miatt találtak egymásra, ám az ilyesfajta összeesküvés elméletek nem nyertek bizonyítást.

Jelen összeállításunkban igyekeztünk a Formula–1 történelmének legnagyobb pilótabalhéit, viszálykodásait sorra venni, és tudjuk, hogy összeállításunk messze nem lehet teljes, azt semmiképpen nem szerettük volna, hogy a jó öreg Juan Pablo Montoya kimaradjon, akire mindig számíthat az ember, ha botrányról van szó.