F1: Massa úgy érzi, hogy ma ő nyert Interlagosban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.12. 20:21
null
Felipe Massa az utolsó hazai F1-es futama után (Fotó: AFP)
Vélhetően utolsó Brazil Nagydíján van túl Felipe Massa, a Williams versenyzője. A hazai pályán hetedikként célba érő brazil tökéletesen elégedett mai teljesítményével, sőt, egyenesen úgy érzi, mintha parádés győzelmet aratott volna.

 

 

Bár már tavaly ilyenkor is érzelmes búcsút vett Felipe Massa a Formula–1-től, végül folytatta pályafutását a királykategóriában, így ma újra utolsó interlagosi futamára készülhetett. Massa nagyon elemében volt, így elégedetten búcsúzott el hazai közönségétől.

„Nehéz leírni az érzéseimet – mondta a leintést követően a Williams brazilja. – Nagyszerűen sikerült a rajtom, a biztonsági autós periódus után tudtam néhányat előzni, köztük például Alonsót. Ez nagyon fontos volt a számomra, mert tudtam, hogy jobb a tempója, mint az enyém, de sikerült magam mögött tartanom őt.”

Amikor véget ért a verseny, elöntöttek az érzelmek. Nehéz futam volt ez a számomra, mégis úgy éreztem magam, mint valamelyik győzelmem után. Tökéletesen vezettem az elejétől a végéig, jól bántam a gumikkal és minden mással az autón. Egyértelműen olyan volt ez a nap, mintha én nyertem volna – nyilatkozta érzelmektől túlfűtötten Massa, akire vélhetően egy év pihenő vár.

 

BRAZIL NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY
1.
Sebastian Vettel
német
Ferrari
1:31:26.260
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 2.762 mp h.
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 4.600 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 5.468 mp h.
5. Max Verstappen holland Red Bull-TAG Heuer 32.940 mp h.
6. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 48.691 mp h.
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:08.882 p h.
8. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:09.363 p h.
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:09.500 p h.
10. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
11. Carlos Sainz Jr. spanyol Renault 1 kör h.
12. Pierre Gasly francia Toro Rosso-Renault 1 kör h.
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1 kör h.
14. Pascal Wehrlein német Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 2 kör h.
16. Lance Stroll kanadai Williams-Mercedes 2 kör h.
FELADTÁK megtett körök
Brendon Hartley új-zélandi Toro Rosso-Renault 40
Esteban Ocon francia Force India-Mercedes 0
Stoffel Vandoorne belga McLaren-Honda 0
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 0

 

Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
12 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
13 órája

„Cserben hagytam magamat. Cserben hagytam a csapatot” – Norris idiótának érzi magát

F1
14 órája

Verstappen a pole pozícióban, Norris a falban zárta a dzsiddai időmérőt

F1
18 órája

A McLaren óriási fölényben a szaúdi időmérő előtt; Hamilton a top 10-en kívül

F1
21 órája

„Sok hátránya van Verstappennek" – az Aston Martinnál és a Mercedesnél sincs hely a holland számára?

F1
Tegnap, 12:28

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
2025.04.18. 23:33

Norris vezérletével a McLaren kettőse az élen; Cunoda összetörte a Red Bullt a második szaúdi edzésen

F1
2025.04.18. 18:35
Ezek is érdekelhetik