F1: rábólintott az FIA a 2019-es versenynaptárra

Vágólapra másolva!
2018.10.12. 21:00
null
Augusztus 2. és 4. között veszi birtokba az F1-es mezőny a Hungaroringet (Fotó: AFP)
Másfél hónappal a tervezet kiadása után biztossá vált a 2019-es Formula–1-es versenynaptár. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nem módosított utólag a korábban bemutatott tervezeten.

 

Augusztus végén adta ki a 2019-es versenynaptár tervezetét a Formula One Management (FOM), ám október 12-én az FIA-nak is el kellett azt fogadnia ahhoz, hogy valóban eszerint bonyolítsák le a következő idényt.

Ez meg is történt – a szövetség egyáltalán nem módosított a tervezeten, egyedül egy kérdés maradt a 2019-es szezont illetően. Az Amerikai Nagydíjnak otthont adó Circuit of the Americas helye ugyanis nem biztos egyelőre.

A szezon március 17-én kezdődik az Ausztrál Nagydíjjal, az idényzáróra december elsején kerül sor Abu-Dzabiban. A Magyar Nagydíjat augusztus 2. és 4. között rendezik meg a Hungaroringen. Akárcsak idén, 2019-ben is 21 verseny szerepel a naptárban.

 

Legfrissebb hírek

Hamiltont a 2007-es bemutatkozására emlékezteti az idei F1-es szezonkezdet

F1
2 órája

A Ferrari és a McLaren is trükközhet – az FIA lép a rugalmas hátsó szárnyak ügyében

F1
6 órája

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
Tegnap, 16:16

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
Tegnap, 14:07

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
Tegnap, 13:01

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
Tegnap, 7:51

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00
Ezek is érdekelhetik