F1: a sorozat elnöke meghatározta, milyen céllal érkezzenek az új istállók

Vágólapra másolva!
2020.01.10. 12:20
null
Jean Todt és Chase Carey (jobbra) is örülne, ha jól működő istállók érkeznének az F1-be (Fotó: AFP)
Szívesen látna új tagokat a Formula–1 mezőnyében Chase Carey, ám felhívta a figyelmet arra, hogy aki belevágna az F1-es projektbe, ne azért tegye, mert szimplán imádja az autóversenyzést.

 

Egy ideje szóba került, hogy új istálló érkezhet a Formula–1-be – ezt Chase Carey, a sorozat elnöke és ügyvezető igazgatója, valamint Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke is támogatja. Utóbbi nemrégiben arról beszélt, hogy szeretné, ha az F1-ben rövidesen ismét 12 istálló versenyezne, ám abban mindketten egyetértenek, hogy ez csak akkor működhet pozitívan, ha az új alakulat tulajdonosainak elsődleges célja gazdasági lenne.

„Egy csapatot birtokolni valami olyasmi, mint egy jó üzleti vállalkozás, és nemcsak azt jelenti, hogy a szenvedélyünknek hódolhatunk – vélekedik Carey.Köztudott, hogy sok csapat mögött nagy cégek állnak, amelyek nemcsak egy istálló vezetését foglalják magukba. Ezért szeretnénk, ha a csapatok megfelelően működő vállalkozások lennének, hiszen a mi elsődleges célunk is az egészségesen működő alakulatok, valamint hogy a minőség felülmúlja a mennyiséget.”

Legutóbb 2016-ban érkezett új csapat az F1-es mezőnybe – akkor a Haas csatlakozott a konstruktőrökhöz. Bár a 2019-es idény nem sikerült túl fényesen az amerikaiak számára, Gene Haas alakulata mégis meg tudta vetni a lábát a királykategóriában.

Nem úgy, mint az a három istálló, amely 2010-ben csatlakozott a mezőnyhöz, és Carey is az ő példájukat hozta fel. A Lotus, a Virgin és a HRT is – amelyek közül az első kettő is nevet változtatott a későbbiekben – hat éven belül kivonult a királykategóriában. Sőt, a HRT mindössze három szezont tudott teljesíteni a legjobbak között.

Legfrissebb hírek

Banki ügyintézőből az F1 mókamestere – Eddie Jordan története

F1
8 perce

A Ferrari jelentős fejlesztési csomaggal készül a Bahreini GP-re – sajtóhír

F1
16 órája

Cunoda be fogja fejezni az idényt a Red Bullban – Marko

F1
21 órája

„Tudjuk, hogy nem boldog" – Marko elismerte, hogy Verstappen nem örül a Red Bull döntésének

F1
2025.03.28. 13:08

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
2025.03.27. 22:14

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
2025.03.27. 16:39

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
2025.03.27. 15:23

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
2025.03.27. 10:08
Ezek is érdekelhetik