F1: idiótának nevezte Mazepint a Haas csapatfőnöke

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.20. 11:04
null
Günther Steiner kemény szavakkal illette Nyikita Mazepint a botránya után (Fotó: DPPI)
Bár Nyikita Mazepin molesztálási ügye az utóbbi hetekben csillapodott, Gene Haas, az amerikai istálló tulajdonosa nemrégiben elárulta, hogyan is kérték számon fiatal versenyzőjükön a tettét.

 

Nem sokkal azután, hogy a Haasnál bejelentették Nyikita Mazepint mint az egyik versenyzőjüket a 2021-es idényre, a 21 éves pilótának máris sikerült sokakat magára haragítania. Először a molesztálási ügyével okozott nagy botrányt, majd később közúton elkövetett szabálytalansága miatt Stefano Domenicali, a Formula–1 vezérigazgatója az összes versenyzővel el akart beszélgetni a felelősségükről.

Mazepin balhéi miatt természetesen a Haas vezetőségének is sokat kellett magyarázkodnia, Gene Haas, az istálló alapítója és tulajdonosa pedig nemrégiben elárulta, mit mondott Günther Steiner csapatfőnök Mazepinnek az első botránya után.

„Günther idiótának nevezte, elmondta neki, hogy nem csinálhat ilyeneket és azt, hogy ezt elfogadhatatlannak tartjuk – emlékezett vissza az amerikai szakember. – A közösségi médiában a felháborodás mindenki részéről nagyon erős volt. Azt akarták, hogy rúgjuk ki azért, amit tett, mi viszont nem éreztük úgy, hogy ez lenne a helyes megoldás.”

Mazepin végül megtarthatta az ülését, s Mick Schumacher csapattársaként vághat neki hamarosan az F1-es újoncévének, ám a helyzetét nem könnyíti meg az sem, hogy az orosz doppingügy miatt nem versenyezhet hazája zászlaja alatt.

Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
3 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
4 órája

„Cserben hagytam magamat. Cserben hagytam a csapatot” – Norris idiótának érzi magát

F1
5 órája

Verstappen a pole pozícióban, Norris a falban zárta a dzsiddai időmérőt

F1
9 órája

A McLaren óriási fölényben a szaúdi időmérő előtt; Hamilton a top 10-en kívül

F1
12 órája

„Sok hátránya van Verstappennek" – az Aston Martinnál és a Mercedesnél sincs hely a holland számára?

F1
15 órája

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
2025.04.18. 23:33

Norris vezérletével a McLaren kettőse az élen; Cunoda összetörte a Red Bullt a második szaúdi edzésen

F1
2025.04.18. 18:35
Ezek is érdekelhetik