F1: kizárhatják Hamiltont az interlagosi időmérőről

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 23:30
null
Lewis Hamilton elveszítheti a rajtelsőségét a brazíliai sprintkvalifikáción (Fotó: AFP)
Veszélybe került Lewis Hamilton, a Sao Pauló-i Nagydíj időmérőjén aratott győzelme, mert elképzelhető, hogy a 44-es számú Mercedes nem felelt meg teljesen a technikai szabályoknak a brazíliai kvalifikáción.

 

Mint ismert, Lewis Hamilton nyerte meg az interlagosi időmérőt, így a Mercedes brit versenyzője rajtolhat az első helyről a szombati sprintkvalifikáción. Csakhogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) vizsgálatot indított a Mercedes ellen, miután egy ellenőrzésen úgy találták, hogy Hamilton autóján a szabályokban foglaltaknál jobban kinyílt az állítható hátsó szárny, azaz a DRS.

A hétszeres világbajnoknak már így is kapott egy büntetést ezen a hétvégén, ugyanis új belső égésű motort szereltek az autójába, ami miatt öt hellyel küldték hátrébb a vasárnapi futam rajtrácsán. Még ha szabálytalannak is ítélik a 44-es számú négykerekűt az időmérő után, elképzelhető, hogy Hamilton megússza egy enyhébb büntetéssel, de a kizárással is szembe kell néznie.

Ebben az esetben a világbajnoki riválisa, Max Verstappen vághatna neki az élről a sprintkvalifikációnak, amely magyar idő szerint szombaton 20.30-kor veszi kezdetét.

SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:07.934 átlag: 228. 345 km/ó
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:08.372 0.438 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:08.469 0.535
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:08.483 0.549
5. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:08.777 0.843
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:08.826 0.892
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:08.960 1.026
8. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:08.980 1.046
9. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:09.039 1.105
10. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:09.113 1.179
11. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:09.189 1.121
12. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:09.399 1.331
13. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:09.483 1.415
14. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:09.503 1.435
15. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:10.227 2.159
16. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:09.663 0.930
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:09.897 1.164
18. George Russell brit Williams-Mercedes 1:09.953 1.220
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:10.329 1.596
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:10.589 1.856
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:08.733 1. Hamilton 1:08.068
2. Bottas 1:09.040 2. Bottas 1:08.426
3. Sainz 1:09.046 3. Verstappen 1:08.499
4. Leclerc 1:09.155 4. Leclerc 1:08.859
5. Pérez 1:09.172 5. Gasly 1:08.903
6. Verstappen 1:09.329 6. Pérez 1:08.973
7. Giovinazzi 1:09.342 7. Norris 1:09.030
8. Gasly 1:09.347 8. Sainz 1:09.031
9. Cunoda 1:09.350 9. Ricciardo 1:09.093
10. Norris 1:09.365 10. Alonso 1:09.137
11. Ricciardo 1:09.374 11. Ocon 1:09.189
12. Alonso 1:09.391 12. Vettel 1:09.399
13. Ocon 1:09.430 13. Cunoda 1:09.483
14. Vettel 1:09.451 14. Räikkönen 1:09.503
15. Räikkönen 1:09.598 15. Giovinazzi 1:10.227
16. Stroll 1:09.663
17. Latifi 1:09.897
18. Russell 1:09.953
19. Schumacher 1:10.329
20. Mazepin 1:10.589

 

Legfrissebb hírek

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
12 órája

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
17 órája

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
18 órája

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 10:08

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
2025.03.26. 10:14

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40
Ezek is érdekelhetik