Verstappen: A mai nap annál is jobban sikerült, mint amire előzetesen számítottunk

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.02. 20:53
A Red Bull kettős győzelemmel kezdte a 2024-es idényt (Fotó: AFP)
Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Bahreini Nagydíjon. A háromszoros világbajnok nem gondolta korábban, hogy ennyire erősen kezdik a szezont, csapattársa számára azonban közel sem alakult tökéletesen az első verseny. Sergio Pérezt némi technikai nehézség és a gumik is hátráltatták, ám előbbi gondokból a Mercedesnél is bőven kijutott. Carlos Sainz Jr.-t meglepte, hogy a Ferrari valamennyire tudta tartani a lépést a Red Bull-lal, míg csapata kettős sikere és jövője kapcsán a nehéz heteket megélő Christian Horner is megszólalt.

Könnyű győzelemmel kezdte a 2024-es idényt Max Verstappen, aki önmagát is lenyűgözte azzal, mennyire tökéletesen alakult számára a szezonnyitó. A háromszoros világbajnok nem győzte dicsérni új autóját, majd szót ejtett a versenyéről is.

„Hihetetlen futam volt, a mai nap annál is jobban sikerült, mint amire előzetesen számítottunk – árulta el Verstappen. – Nagyon jó érzés vezetni az autót, bármelyik gumikeveréken is vagyunk, a tempónk remek, így nagyon élvezetes volt versenyezni ma. Kimaradtunk a balhékból, és nagyszerűen kezdtük a szezont, ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Nagyon jól éreztem magam az autóban, és mindig különlegesek az ilyen napok, hiszen nem túl gyakran történik meg, hogy minden tökéletesen alakul. Egy voltam az autóval, jól sikerült a rajtom, onnantól pedig a saját versenyemre koncentrálhattam.”

Aligha zárhatta volna előkelőbb pozícióban Sergio Pérez sem a bahreini idénynyitót, pedig a mexikói pilóta elmondása szerint neki nem volt annyira könnyű dolga, mint csapattársának. Pérezt több tényező is hátráltatta az idei első versenyen.

„Ez volt a maximum, amit a mai napon elérhettem – vélekedik Pérez. – Ez egy nehéz verseny volt a gumikezelés miatt. Sokat tanulhattam a mai futamból, ami fontos lehet a világbajnokság szempontjából. Nagyszerű így elkezdeni egy új szezont, viszont a kerékcserék után mindig egyre többet csúszkáltam. A motorfékkel és az autó vezethetőségével is akadt problémám, ami nem éppen pozitív ezen a pályán a sok lassú kanyar miatt. Mindent kielemzünk még ma este, hogy azokat majd felhasználhassuk Dzsiddában.” 

A versenyhétvége elején úgy tűnt, hogy véget ért Christian Horner ügye, ám Bahreinben újabb fejlemények derültek ki, amelyek miatt továbbra sem tekinthető az ügy lezártnak. Csapata kettős győzelme után azonban a brit szakember jelezte, a Red Bull egysége továbbra is fennáll.

„Abszolút hiszek benne, különben el sem jöttem volna – válaszolta Horner arra a kérdésre, hogy vajon egy hét múlva is ő lesz-e a Red Bull vezetője. – Ez egy tökéletes szezonkezdet, amiért köszönet jár mindenkinek, aki keményen dolgozott, hogy elkészüljön egy újabb remek autó. Erős csapat vagyunk, rengetegen támogatnak minket, nagyszerűek a szponzoraink és a tulajdonosaink. Lehetetlen ilyen eredményeket elérni, ha nincs meg a csapategység.”

Erős versenyen van túl Carlos Sainz Jr., aki dobogón nyitotta a szezont, s így ő került legközelebb a Red Bull párosához Bahreinben. Ez magát Sainzot is meglepte, ám a jó idénykezdetnek köszönhetően bizakodva várja a folytatást.

„A rajtom nem volt éppen ideális, utána viszont jól bántam a gumikkal, és a saját tempómban autózhattam – emlékezett vissza a spanyol. – Megelőztem néhány versenyzőt a dobogó felé vezető utamon, és az, hogy lépést tudtam tartani a Red Bull-lal, kellemes meglepetés volt. Ez persze nem elég, és még mindig nem tartunk ott, ahol szeretnénk, de sikerült előrelépnünk a tavalyi évhez képest, és megfelelően kezdtük a szezont. Jobbnak éreztem az autót a kemény gumikon, mert ritkábban melegedett túl, és kevésbé szemcsésedett. Komplikáltabb felmelegíteni, és gyakrabban blokkolnak az első kerekek, de ha egyszer működésre bírom őket, keményebben nyomhatom velük.”

Jól indult a futam George Russell számára, ám később nem várt problémák jelentkeztek nála és csapattársánál, amik nélkül a brit pilóta szerint akár a dobogó is meglehetett volna. Russell elmondta, mi történt vele az idénynyitó közben.

„Mindketten hasonló problémával találtuk szemben magunkat, aminek következtében jelentősen túlmelegedett az erőforrás és az akkumulátor sem működött megfelelően – ecsetelte a Mercedes-pilóta. – A rajtom nagyon jól sikerült, majd felzárkóztam a második helyre, később viszont vörös jelzések jelentek meg a kormányomon. Elment a töltöttség, és vissza kellett vennem a motorerőn, ami miatt négy tizedmásodpercet veszítettem körönként. Nehéz volt feltartani a mögöttem érkezőket, szóval csodálkozom, hogy tíz körön keresztül mégis sikerült. Sajnálom, hogy nem tudtuk megmutatni az autónkban rejlő potenciált, de furcsán alakult ez a nap. Talán harcba szállhattunk volna a harmadik helyért, vagy legalább megnehezíthettük volna a többiek dolgát.”

1.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:00:44.742
2.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT22.457 mp h.
3.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari25.110 mp h.
4.Charles LeclercmonacóiFerrari39.669 mp h.
5.George RussellbritMercedes46.788 mp h.
6.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes48.458 mp h.
7.Lewis HamiltonbritMercedes50.324 mp h.
8.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes56.082 mp h.
9.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:14.887 mp h.
10.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1 kör h.
11.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1 kör h.
12.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1 kör h.
13.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1 kör h.
14.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1 kör h.
15.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1 kör h.
16.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1 kör h.
17.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1 kör h.
18.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h.
19.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1 kör h.
20.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes2 kör h.
A BAHREINI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
1.Max Verstappen111126  
2.Sergio Pérez-11-18  
3.Carlos Sainz Jr.-11-15  
4.Charles Leclerc--1-12  
5.George Russell--1-10  
6.Lando Norris--1-8  
7.Lewis Hamilton--1-6  
8.Oscar Piastri--1-4  
9.Fernando Alonso--1-2  
10.Lance Stroll--1-1  
11.Csou Kuan-jü----0  
12.Kevin Magnussen----0  
13.Daniel Ricciardo----0  
14.Cunoda Juki----0  
15.Alexander Albon----0  
16.Nico Hülkenberg----0  
17.Esteban Ocon----0  
18.Pierre Gasly----0  
19.Valtteri Bottas----0  
20.Logan Sargeant----0  
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1.Red Bull-Honda RBPT44  
2.Ferrari27  
3.Mercedes16  
4.McLaren-Mercedes12  
5.Aston Martin-Mercedes3  
6.Sauber-Ferrari0  
7.Haas-Ferrari0  
8.RB-Honda RBPT0  
9.Williams-Mercedes0  
10.Alpine-Renault0  
KONSTRUKTŐRÖK

 

20. BAHREINI NAGYDÍJ
FEBRUÁR 29., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés1. Ricciardo 1:32.869
2. szabadedzés1. Hamilton 1:30.374
MÁRCIUS 1., PÉNTEK
3. szabadedzés1. Sainz 1:30.824
Időmérő1. Verstappen 1:29.179
MÁRCIUS 2., SZOMBAT
A verseny1. Verstappen, 2. Pérez, 3. Sainz
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szaúdi Nagydíj, DzsiddaMárcius 9., 18.00
Ausztrál Nagydíj, MelbourneMárcius 24., 5.00
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik