Sainz révén a Ferrari ugrott az élre a bahreini időmérő előtt

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.01. 13:02
Carlos Sainz Jr. volt a leggyorsabb az utolsó szabadedzésen Bahreinben (Fotó: AFP)
Carlos Sainz Jr. vette át a vezetést a Formula–1-es Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzésén. A Ferrari spanyol versenyzője mögött Fernando Alonso és Max Verstappen zárta a nappali körülmények között rendezett utolsó tréninget.

Érdekes nyitányt hozott az új idény első versenyhétvégéje Bahreinben. Az első szabadedzésen Daniel Ricciardo bizonyult a leggyorsabbnak, majd a második tréninget a Mercedes párosa zárta az élen. Kívülről úgy tűnhetett, hogy a Red Bull közel sem kezdett tökéletesen, ám jó eséllyel nem fedett fel még mindent a címvédő alakulat. A villanyfényes időmérő előtt várt még a mezőnyre egy edzés, amelyet nappali körülmények között rendeztek.

Főként emiatt a mezőny kissé kivárt, amikor zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, elsőként végül Lewis Hamilton jelent meg a pályán szűk tíz perccel a szabadedzés kezdetét követően. Az első mért kör is a hétszeres világbajnoké lett, akit a Ferrari párosa követett, majd szép lassan megérkeztek a többiek is.

Negyedóra elteltével Charles Leclerc volt az aktuális leggyorsabb, majd George Russell vette át a vezetést. Ekkor a Red Bull versenyzőit leszámítva mindenki lágy gumikon autózott – Max Verstappen és Sergio Pérez azonban a kemény keveréken próbálkozott, így nem meglepő módon a top tízen kívül álltak.

Fél távnál Fernando Alonso az élen, Verstappenék pedig továbbra is a lista második felében álltak. Nem sokkal ezután a mezőny nagy része már a versenyre gyakorolt, így nem sok köridőjavulást láthattunk. A két Red Bullra az utolsó negyedórában kerültek fel a lágy abroncsok, majd Verstappen és Pérez rögtön a lista legelejére ugrott.

Az élen azonban nem sok időt tölthettek, ugyanis az edzés végén a többiek autóira is friss lágy gumik kerültek fel, aminek köszönhetően Alonso vissza is vette a vezetést. A spanyolt kicsivel később honfitársa, Carlos Sainz Jr. taszította le az élről, s a hátralévő percekben már nem változott az állás az élcsoportban.

A Ferrari tehát behúzta az időmérő előtti utolsó edzést, Sainz mögött Alonso és Verstappen végzett. A top tízet Leclerc, Norris, Russell, Piastri, Pérez, Hülkenberg és Stroll egészítette ki.

Folytatás 17 órakor az időmérővel!

 

 

20. BAHREINI NAGYDÍJ
FEBRUÁR 29., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés1. Ricciardo 1:32.869
2. szabadedzés1. Hamilton 1:30.374
MÁRCIUS 1., PÉNTEK
3. szabadedzés1. Sainz 1:30.824
Időmérő17.00–18.00
MÁRCIUS 2., SZOMBAT
A verseny (57 kör, 308.238 km) rajtja16.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddamárcius 9., 18.00
Ausztrál Nagydíj, Melbournemárcius 24., 5.00
Japán Nagydíj, Szuzukaáprilis 7., 7.00

 

 

Legfrissebb hírek

„Tudjuk, hogy nem boldog" – Marko elismerte, hogy Verstappen nem örül a Red Bull döntésének

F1
13 órája

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
2025.03.27. 22:14

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
2025.03.27. 16:39

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
2025.03.27. 15:23

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
2025.03.27. 10:08

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
2025.03.26. 10:14

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07
Ezek is érdekelhetik