Hülkenberg Hamilton helyén? – Steiner megfontolná a Mercedes helyében

Vágólapra másolva!
2024.03.19. 19:17
Hülkenberg jó választás lenne a Mercedesnek? (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Haas csapatfőnöki posztjáról télen leköszönő Günther Steiner úgy gondolja, Nico Hülkenberg jó választás lenne a Mercedes számára.

Mint ismert, Lewis Hamilton február elején váratlanul aktiválta a kilépési záradékot az egyébként 2025 végéig érvényes szerződésében, és többéves kontraktust írt alá a Ferrarival. A bejelentés óta többek között az ülését pont a hétszeres világbajnok érkezése miatt elvesztő Carlos Sainz Jr., a mezőny rangidős pilótája, Fernando Alonso, a Formula–2-ben versenyző Kimi Antonelli, illetve a Red Bullnál dúló hatalmi harcok miatt egyre inkább kifelé kacsingató Max Verstappen is a jelöltek között szerepel. 

A Haas csapatfőnöki pozíciójából a tél folyamán leköszönő és azóta a német RTL-nél F1-es szakértőként tevékenykedő Günther Steiner nemrég egy váratlan nevet dobott be a kalapba, a német Toto Wolff helyében korábbi versenyzője, Nico Hülkenberg leigazolását is fontolóra venné. „Ha én lennék a Mercedes csapatfőnöke, nem mondanék nemet Hülkenbergre. Gyakran alábecsülik, és általában rosszkor volt rossz helyen. Talán ezúttal jókor lesz a jó helyen."

Az „ezüstnyilak" valószínűleg az idény későbbi szakaszában fognak csak döntést hozni, Wolff ugyanis számos alkalommal hangsúlyozta, időt szeretne hagyni magának, és Hamilton helyettesének kiválasztása előtt látni szeretné, miként alakul az idény, valamint a pilótapiac. „Szeretnék várni, és látni, miként halad az év, hogyan alakul a pilótapiac. Csak az idény későbbi szakaszában fogok dönteni."

38. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 22., PÉNTEK
1. szabadedzés2.30–3.30
2. szabadedzés6.00–7.00
MÁRCIUS 23., SZOMBAT
3. szabadedzés2.30–3.30
Időmérő6.00–7.00
MÁRCIUS 24., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.124 km) rajtja5.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00
Miami Nagydíj, MiamiMájus 5., 22.00

 

 

Legfrissebb hírek

Ralf Schumacher nem ültetné be Lawsont a Racing Bullsba

F1
10 órája

„Tudjuk, hogy nem boldog" – Marko elismerte, hogy Verstappen nem örül a Red Bull döntésének

F1
11 órája

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
2025.03.27. 22:14

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
2025.03.27. 16:39

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
2025.03.27. 15:23

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
2025.03.27. 10:08

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
2025.03.26. 10:14
Ezek is érdekelhetik