Antonelli nyert Leclerc és Verstappen előtt; Russell kiesett a spái versenyen

H. L.H. L.
2026.07.19. 16:30
null
Fotó: AFP
Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) aratott győzelmet a Formula–1-es Belga Nagydíj vasárnapi versenyén. A vb-éllovas mögött Charles Leclerc (Ferrari) és Max Verstappen (Red Bull) ért célba, míg az első ötös sorát Lewis Hamilton (Ferrari) és Oscar Piastri (McLaren) zárta. George Russell (Mercedes) már az első körben kiesett.

Andrea Kimi Antonelli szerezte meg a pole pozíciót a spa-francorchamps-i időmérőn, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását az év tizedik versenye előtt. Az olasz előtt remek lehetőség állt, hogy növelje 25 pontos előnyét az egyéni vb-összetettben, közvetlen riválisa, George Russell ugyanis a harmadik, a pontversenyben 32 pont hátránnyal harmadik Lewis Hamilton az ötödik rajtkockából vágott neki a 44 körös futamnak.

Antonelli a Red Bull-lal szombaton felülteljesítő Max Verstappennel osztozott az első soron, míg Russell az előző nagydíjon győzelmet arató Charles Leclerc mellől rugaszkodott el. A harmadik rajtsorban ezen a pályán már ötször diadalmaskodó Hamilton és Oscar Piastri foglalt helyet, a továbbfejlesztett Racing Bullsszal remeklő Arvid Lindblad a hetedik pozícióból indult.

Az eredetileg harmadikként záró Lando Norris a 13. helyre esett vissza rajtbüntetése miatt, rajta kívül Isack Hadjart, Fernando Alonsót, Lance Strollt és Carlos Sainz Jr.-t is hátrasorolták. A francia a huszonegyedik rajtkockából, a két Aston Martin-versenyző közé beékelődve, míg a Williams spanyolja a 19. helyről várta a futamot, melynek legnagyobb kérdése az volt, hogy Antonellinek sikerül-e növelnie előnyét az összetettben.

Ami az időjárást illeti, vasárnap délutánra elkezdtek gyülekezni a sötét fellegek Spa felett, és a rajt előtt arra lehetett számítani, hogy a futam egy pontján akár megérkezhet az eső. A levegő hőmérséklete egészen 17 Celsius-fokig hűlt le, ami a gumimenedzsmentre is hatással volt. Ami a gumistratégiát illeti, Norris, Sergio Pérez, Stroll, Hadjar és Alonso a kemény, Valtteri Bottas és Sainz a lágy, a többi versenyző a közepes gumin kezdte a futamot.

Antonelli jól jött el a rajtnál, és noha Verstappen néhány pillanatra megelőzte, az olasz pilóta az egyenesben visszajött az élre, ráadásul a dupla szélárnyékot kihasználó Leclerc is bebújt a Red Bull elé. A hármas mögött Russell és Hamilton ért össze egymással a nagy helyezkedésben, ami a Mercedes-pilóta versenyének végét jelentette. Az esetet kihasználva Piastri zárkózott fel a negyedik helyre, míg Hamilton visszaszorult az ötödikre. Hátrébb Esteban Ocon és Sainz talált egymásra. A két incidens miatt pályára kellett küldeni a biztonsági autót, míg Hamilton és Russell balesetét vizsgálni kezdte a versenyirányítás, minek nyomán 5 másodperces időbüntetést osztott ki a ferrarisnak.

Antonelli az újraindításnál is megtartotta a vezetést Leclerc és Verstappen előtt, miközben Piastri és Hamilton oda-vissza előzte egymást a negyedik-ötödik helyen, a párharcból ekkor az ausztrál került ki győztesen. Verstappen a hatodik körben visszavette a második helyet Leclerc-től, akit nem sokkal később már Piastri támadott. A két pilóta össze is ért egymással, aminek következtében némileg sérült a McLaren. A versenyirányítás vizsgálata az esetet, de végül is versenybalesetnek minősítette. Hamilton nem várt sokat, rövidesen megelőzte Piastrit a negyedik helyért, hátrébb pedig Norris áthámozta magát a mezőnyön, és a 13. körben már a csapattársa mögött, a hatodik pozícióban haladt. Míg Antonelli apránként építette az előnyét Verstappen előtt, a két Ferrari egymással kezdett csatázni, miközben lopta a távolságot a Red Bull mögött. Hamilton jobb tempót diktált, de nem találta a fogást a csapattársán.

Az élmezőnyből elsőként Verstappen jött ki kerékcserére, a holland a 18. körben látogatta meg a bokszutcát, és kemény gumikat kapott. Noha egy körrel később rövid ideig virtuális biztonsági autós szakaszt léptettek érvénybe, ezt senki sem tudta kihasználni. A Mercedes ugyanakkor reagált Antonellivel, így ideiglenesen a két Ferrari vezette a sort. Hátrébb a két McLaren-pilóta kezdett egymással csatázni, kétszer helyet is cseréltek egymással, így maradt közöttük az eredeti sorrend.

A 20. körben újabb vsc-fázist léptettek érvénybe, miután törmelékek kerültek a pályára. Ez a korlátozás az előbbinél tovább tartott, amit kihasználva a Ferrari kettőse és Piastri is a boksz felé vette az irányt. Bár ideiglenesen Norris állt az élre, az igazi nyertes Leclerc volt, akinek sikerült Antonelli előtt visszatérnie a pályára. A büntetését letöltő Hamilton eközben eltalálta az egyik szerelőjét, és a hatodik helyről volt kénytelen folytatni. A szerelő szerencsére súlyosabb sérülés nélkül megúszta az esetet, ám a versenyirányítás a leintés után még előveszi az ügyet. Norris egészen a 23. körig tudta megtartani a vezetést, ekkor Leclerc előzte meg, így a monacói a pályán is az élre állt. Bár a címvédő kissé megakasztotta Antonellit, hamarosan Verstappen ellen is pozíciót vesztett, majd megérkezett rá Piastri is. Helycsere nem történt a kettős között, a McLaren a 30. körben hívta ki Norrist, de a kerékcsere nem sikerült túl jól, a brit súlyos másodperceket veszített, és a nyolcadik helyről volt kénytelen folytatni.

Az élen folyamatosan zárult az olló, Leclerc-re 32. körben ért fel Antonelli, és az olasz két körön belül meg is előzte a ferrarist, amivel visszavette a vezetést, majd meg is futotta a verseny addigi leggyorsabb körét. A Mercedes-pilóta ennek ellenére eleinte nem igazán tudta leszakítani magáról Leclerc-t, aki körökön keresztül egy másodpercen belül autózott ellenfeléhez képest, és azt követően is sokáig lőtávolon belül maradt. Hátrébb Hamilton lopta a távolságot Piastri mögött, Norris meg Hadjart vette célkeresztbe. A hétszeres bajnok ért fel hamarabb az ellenfelére, és a 40. körben meg is előzte a McLarent, majd Verstappenre kezdett közeledni. A körök azonban gyorsabban elfogytak, mint a két versenyző közötti különbség.

Antonelli közel két másodperc előnnyel szelte át elsőként a célvonalat, idei hatodik győzelmét aratva, amivel 45 pontra növelte előnyét a bajnoki összetettben a második helyre előrelépő Hamilton előtt. Az olaszt Leclerc és Verstappen fogta közre a dobogón, az első ötöst Hamilton és Piastri egészítette ki.

Hadjar kitartott a hatodik helyen, így Norrisnak meg kellett elégednie a hetedik pozícióval. A nyolcadik Gabriel Bortoleto lett, majd Lindblad és Franco Colapinto zárta a pontszerzők sorát.

Folytatás jövő héten a Magyar Nagydíjjal.

BELGA NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Kimi AntonelliolaszMercedes- 
2.Charles LeclercmonacóiFerrari1.952 mp h. 
3.Max VerstappenhollandRed Bull-Ford11.586 mp h. 
4.Lewis HamiltonbritFerrari17.245 mp h. 
5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes18.988 mp h. 
6.Isack HadjarfranciaRed Bull-Ford23.307 mp h. 
7.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes24.014 mp h. 
8.Gabriel BortoletobrazilAudi49.140 mp h. 
9.Arvid LindbladbritRacing Bulls-Ford50.406 mp h. 
10.Franco ColapintoargentinAlpine-Mercedes1:16.037 p h. 
11.Pierre GaslyfranciaAlpine-Mercedes1:16.991 p h. 
12.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Ford1:17.523 p h. 
13.Nico HülkenbergnémetAudi1:18.348 p h. 
14.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:34.465 p h. 
15.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:44.684 p h. 
16.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:45.856 p h. 
17.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:50.925 p h. 
18.Valtteri BottasfinnCadillac-Ferrari1 kör h. 
19.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Honda2 kör h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Lance StrollkanadaiAston Martin-Honda25feladta
 Sergio PérezmexikóiCadillac-Ferrari13feladta
 George RussellbritMercedes0feladta

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Kimi Antonelli6812204
2. Lewis Hamilton1513159
3. George Russell2510154
4. Charles Leclerc1411126
5. Lando Norris210103
6. Max Verstappen31091
7. Oscar Piastri2982
8. Isack Hadjar760
9. Pierre Gasly1842
10. Liam Lawson839
11. Arvid Lindblad722
12. Franco Colapinto619
13. Oliver Bearman418
14. Gabriel Bortoleto310
15. Carlos Sainz36
16. Alexander Albon25
17. Esteban Ocon23
18. Fernando Alonso11

 

KONSTRUKTŐRÖK 
1. Mercedes358
2. Ferrari285
3. McLaren-Mercedes185
4. Red Bull-Ford151
5. Alpine-Mercedes61
6. Racing Bulls-Ford61
7. Haas-Ferrari21
8. Williams-Mercedes11
9. Audi10
10. Aston Martin-Honda1
11. Cadillac-Ferrari0

 

71. BELGA NAGYDÍJ
JÚLIUS 17., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:47.070
2. szabadedzés1. Antonelli 1:45.944
JÚLIUS 18., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Antonelli 1:45.990
Időmérő1. Antonelli 1:44.361
JÚLIUS 19., VASÁRNAP
A verseny1. Antonelli, 2. Leclerc, 3. Verstappen
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Magyar Nagydíj, Mogyoródjúlius 26., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 23., 15.00
Olasz Nagydíj, Monzaszeptember 6., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek

Kimi Antonelli 19 évesen rendíthetetlennek tűnik – a Belga Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2 órája

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
22 órája

Öt versenyző kapott rajtbüntetést a Belga Nagydíjra

F1
Tegnap, 14:12

„Olyan, mintha fél kézzel kellene harcolnom” – Russell a Mercedesre fogja a hátrányát

F1
2026.07.18. 20:07

A Mercedes továbbra is veretlen az időmérőn: Antonellié a pole pozíció Spában

F1
2026.07.18. 17:20

Antonelli maradt az élen, Hamilton összetörte a Ferrarit a spái időmérő előtt

F1
2026.07.18. 13:30

Russell a nehézségekről: Mintha a Mona Lisát kellene lemásolni

F1
2026.07.18. 11:09

Antonelli megcélozta a győzelmet Spában; a Ferrari büntetést kapott

F1
2026.07.17. 19:56