Pénteken kiderül, milyen nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai

– Rendben zajlanak az előkészületek?
– Idén már nem állt előttünk akkora kihívás, mint tavaly a vadonatúj infrastruktúra kiépítésekor, igaz, a versenyirányítási központot még a helyére kellett költöztetni – mondta magyar újságírók egy csoportjának kedden Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója. – De a felső szint már eddig is szinte kész volt, szóval inkább a tavalyi nagydíj számított nagy durranásnak. Belegondoltam, hogy ha akkor van olyan kemény telünk, mint most, akkor egyszerűen nem készülünk el időben…
– A versenyirányítási központ elhelyezése mellett mik azok az utolsó simítások, amelyeket még el kellett végezni most?
– A teljes második szintet be kellett fejezni, kiépítettük a médiacentert, a fotósoknak pedig azt a helységet különítettük el, amely tavaly az újságírók rendelkezésére állt. Egyébként a második szint is Paddock Club lesz, amely 3600 embert lát vendégül.
– A tavalyi hatalmas infrastrukturális felújítás után milyen tanulságokat tudnak hasznosítani most?
– Szerintem nagyon jól sikerült az átmenet, tényleg úgy éltem meg, hogy óriási szerencsénk volt, minden stimmelt, a kivitelezők is elképesztő munkát végeztek. Jó volt látni az első sokkot Stefano Domenicalin is, akit szintén lenyűgözött, mit vittünk véghez. A megnövekedett méretek miatt a kollégák sokkal többet járkálnak, és bizony még mi is eltévedünk olykor ebben a hatalmas főépületben…
– Maradt még bármi az 1986-os infrastruktúrából eredeti állapotban?
– Csak a rázókövek a hármas kanyar melletti régi sikánban. Az már nem része a vonalvezetésnek, de létezik az eredeti szakasz.
– Tudjuk, hogy a felújítás kapcsán Melbourne-ből és más helyszínekről is szoktak jönni terepszemlére. Mit jelent önnek, hogy nemzetközi szinten is etalon a Hungaroring?
– Azt szeretném, ha ezt Magyarországon is ugyanígy értékelnék az emberek… Szerintem ezt ugyanúgy nem értékelik annyira, mint azt, hogy mekkora eredmény, hogy már negyven éve itt van a Formula–1. Szinte megszoktuk, hogy július végén jön az F1, tök sokan vannak, drága a hamburger, satöbbi. De az, hogy mit jelent nemzetközi viszonylatban itt lenni, talán nincs annyira hangsúlyosan kiemelve.
– Negyven éve rendezték az első Magyar Nagydíjat. Ennek kapcsán milyen események várhatók a pályán és azon kívül?
– Van a fotókiállításunk a Millenárison, ismét kitettük az F1-es installációt a Hősök terén és zászlók is hirdetik a nagydíjat a városban. A Budapest-hajó hungaroringes tematikát kapott, szerdán tartunk egy kis ünnepi dunai hajókázást. A csapatok is rendeznek különleges eseményeket, az Auditól például itt lesz a teljes vezérkar. Pénteken a pályán a jelentjük be, milyen neveket vesznek fel a kanyarok, a 11-es Jean Alesiét viseli majd, a francia versenyző eljön, és a kézlenyomatát is itt hagyja. A kanyarnevekre tavaly a szurkolók tehettek javaslatot, idén pedig egy szakmai grémium döntött.
– Más sztárvendégek, sztársportolók felbukkanására is számíthatunk?
– Megkerestek minket, hogy valaki azért szeretne paddock belépőt, mert állítólag jönnek a Queen tagjai. Ezt hivatalosan nem erősítették meg, de természetesen jó lenne vendégül látni Brian Mayt vagy Roger Taylort – ugye most van a budapesti koncertjük negyvenedik évfordulója, a Zene Házában kiállítás is van erről. Majd meglátjuk… De jönnek sportolók, és csütörtökön rendezünk különböző médiaprogramokat. Én például kajak ergométeren összemérem a tudásom Franco Colapintóval és Pierre Gaslyval, őket azért még csak leverem…









