Formula–1: Marcin Budkowski a Cadillac új csapatfőnöke

Amint azt a Cadillac a szerdai közleményében kiemelte, Marcin Budkowski több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a Formula–1-ben – a 49 éves lengyel mérnök dolgozott a Prostnál, a Ferrarinál, a McLarennél, sőt, még a Nemzetközi Automobil-szövetségnél (FIA) is 2014 és 2017 között, előbb a szervezet technikai és sportügyekért felelős koordinátora volt, később a teljes F1-es technikai részleg igazgatójává vált. Legutóbb az Alpine-nál dolgozott ügyvezető igazgatóként 2018 és 2022 között.
„Marcin kivételes F1-es tapasztalata, technikai szakértelme és stratégiai megközelítése kulcsfontosságú lesz csapatunk hosszú távú sikerességében, és a győztes mentalitás, valamint a szükséges feltételek megteremtésében” – írják a Cadillac honlapján, a közleményben pedig Budkowskit is idézik. Többek között így is fogalmazott: „Nagy lehetőség előtt áll a csapatunk. Egyetlen tiszta cél vezérel minket: maximalizálni az autó fejlesztését a költségplafont nem túllépve. Minden erőforrásunkat erre összpontosítjuk.”
Marcin Budkowskival – aki a 61 éves brit sportvezető, Graeme Lowdon helyét veszi át – szerdán exkluzív interjú jelent meg a Nemzeti Sportban, amelyben beszél a pilótaszerződésekben található kilépési záradékokról, valamint arról, hogy Max Verstappen miként hagyhatná el a Red Bullt idő előtt, a 2028-ig szóló kontraktusa ellenére.
A királykategóriához ebben az idényben csatlakozó, nemegyszer technikai problémákkal küzdő amerikai csapat – versenyzői Sergio Pérez és Valtteri Bottas – 11 nagydíj után sereghajtó, egyedüliként áll pont nélkül.

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”







