A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

Horváth LiliánaHorváth Liliána
2026.11.07. 13:03
Vasseur elbeszélgetett a versenyzőkkel (Fotó: AFP)
A fejlesztésekkel készülő McLaren biztató formában kezdett a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíjon. A wokingiak úgy érzik, a helyes irányba indultak el, és bár a Mercedes a második edzésen egyértelműen gyorsabb volt náluk, a többiekhez viszonyítva jól állnak. A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli már csak ki szeretné élvezni a bajnokság hátralévő részét, míg az újabb rajtbüntetést kapó George Russell célja, hogy a lehető legjobb helyzetbe hozza magát az időmérőn. A Ferrari egyelőre nem találja a tempót, de már leült megbeszélni a történteket a versenyzőivel.

A McLaren a mezőnyből egyedüliként készült fejlesztésekkel az év 20. állomására, a Sao Pauló-i Nagydíjra. Az elmúlt időszakban visszaeső wokingiak módosított hátsó szárnyat és padlólemezt vetettek be Interlagosban, de a csomag része volt az új első szárny is, amivel már a 2027-es évre készültek elő. A pénteki edzésnap biztatóan alakult a címvédő csapat számára: a nyitányon Lando Norris révén az élen zárt, a folytatásban pedig befért mindkét autójával az első ötösbe. A brit második lett, míg az első gyakorlást kihagyó Oscar Piastri ötödikként kezdett. 

„Az első edzés alakulása kissé meglepő volt, kellemes meglepetés. A második tréningen valamivel jobban szenvedtünk a Mercedeshez viszonyítva, lényegében minden körben két tized volt a hátrányunk. Néhány másik csapathoz viszonyítva viszont kifejezetten jónak tűntünk. Úgy tűnik, a fejlesztések azt hozták, amit vártunk tőlük, igaz, egyelőre egyben még nem próbáltam ki a csomagot. Az első edzésen az egyik részét, a másodikon a másik részét teszteltem. Szombatra viszont már minden frissítés felkerül az autóra.”

„Összességében jó napot zártunk, hiszen teljesítettük az előzetesen tervezett programot, és a teljesítményünk is biztató volt. Vezethetőségi szempontból nem igazán történt változás, továbbra sem könnyű, de kicsit gyorsultunk, és ez az, amit el szerettünk volna érni. Noha az újítások célja nem az volt, hogy javítsa a gép kezelhetőségét, hanem az, hogy több leszorítóerőt és tapadást érjünk el, néha más lesz a versenyző érzete a volán mögött is. Most valamivel jobban éreztem magam a kocsiban, ami mindenképpen jó alapot ad a hétvégének.”

Nemcsak Norris volt elégedett a fejlesztésekkel, Piastri is pozitívan értékelt az első nap végén. „Minden jól működik, a fejlesztések pedig ígéretesnek tűnnek, ami biztató. Most erre építkezünk tovább, hogy a lehető legjobb helyzetbe hozzuk magunkat az időmérőre. Még van némi tennivalónk, hogy közelebb kerüljünk az előttünk álló autókhoz, de összességében remek első napot zártunk. Este még rengeteg adatot kell átnéznünk, és remélhetőleg a hátralévő edzésen újabb előrelépést tehetünk.”

A McLaren visszatér az élen zajló küzdelembe? (Fotó: AFP)

A friss világbajnok, Andrea Kimi Antonelli remek formában kezdett Brazíliában, a nyitányon második lett, majd a második tréningen az élen zárt, és összességében ő futotta meg a nap leggyorsabb körét. Míg a második Norris és az ötödik Piastri között mindössze 68 ezred volt a különbség, az olasz előnye a két és fél tizedet is meghaladta az élen. 

„Élvezetes volt. Nem könnyű odakint, a körülmények kihívást jelentenek, és meglehetősen alacsony a tapadás is. Emellett összességében jelentősnek tűnik a gumikopás is, és nem nehézséget okoz megtalálni a megfelelő egyensúlyt is. Úgy gondolom, előreléptünk a két edzés között, és csak tovább kell folytatnunk a megkezdett munkát. Az időjárást tekintve jelenleg teljesen kiszámíthatatlan a helyzet. Megpróbálunk mindenre felkészülni. Úgy tűnt, a második tréningen is érkezhet eső, de végül nem lett belőle semmi.”

„Rugalmasnak kell lennünk, hiszen tudjuk, hogy mennyire kiszámíthatatlan az időjárás itt. Megpróbáljuk megtalálni, miben javíthatunk az autón, illetve a vezetés szempontjából, aztán meglátjuk. A McLaren erősnek tűnik, mint ahogyan a Red Bull is, és a Ferrari képes találni némi extrát szombaton. Úgy gondolom, nagyon közel leszünk egymáshoz, és szoros csata vár ránk az időmérőn. Próbálom jobban kiélvezni ezt az időszakot, már egyáltalán nem foglalkozom a bajnoksággal, egyszerűen csak élvezem a helyzetet.”

Antonelli igyekszik kiélvezni az év hátralévő részét (Fotó: AFP)

A Mercedes az egyéni után a konstruktőri címet is elhódíthatja, ahhoz, hogy már vasárnap ünnepelhessen, három ponttal kell többet gyűjtenie a Ferrarinál. Bár az „ezüstnyilak” remek formában kezdtek, George Russell újabb rajtbüntetése nem lesz a segítségükre, hiszen a brit a legjobb esetben is csak a hatodik rajtkockából indulhat vasárnap a motorelemcsere miatt kapott 5 helyes hátrasorolása nyomán. 

„Magas elvárásokkal érkeztem meg ide? Őszintén szólva nem, egyáltalán nem. A jövő évet viszont mindenképpen várom, addig pedig tovább dolgozom azokon a dolgokon, amelyekre van ráhatásom, és reménykedem benne, hogy a rajtam kívül álló dolgok is rendeződnek” – jelentette ki a brit, és hangsúlyozta, múlt héten elsődlegesen a verseny alakulása miatt volt csalódott. 

„Összességében jól kezdtük a hétvégét. Úgy tűnik, hogy versenyben vagyunk, igaz, több csapat is eléggé közel van egymáshoz. A hosszú etapokon mutatott tempónk erősebbnek tűnt, mint az egy körön nyújtott, és az én oldalamon mindenképp lesz még dolgunk, hogy találjunk még némi pluszt a kvalifikáció előtt. Az autó nem volt tökéletes, és küzdöttem némi alulkormányzottsággal is. Még találnunk kell némi időt, ha bele szeretnénk szólni az élen zajló küzdelembe.”

„A hétvége során várhatóan változnak a körülmények, így a pénteki tapasztalatok nem feltétlenül tükrözik teljesen azt, amivel szombaton és vasárnap szembesülünk. Nyilván az öthelyes rajtbüntetés megnehezíti a dolgomat. Pontosan ezért még fontosabbá válik, hogy erős időmérőt teljesítsek, és a lehető legjobb pozíciót szerezzem meg. Ha ez sikerül, akkor magabiztos vagyok azt illetően, hogy vasárnap előreléphetek, és a mezőny élén harcolhatok.”

Az elmúlt három futamhétvégén egyaránt másodikként záró, és a mexikói időmérőn az idei első pole pozícióját szerző Ferrari számára nem alakult biztatóan a nyitó nap. Noha Lewis Hamilton a nyitó tréningen még három tizedre megközelítette a legjobb időt, a folytatásban rengeteget panaszkodott a gumikra, és úgy tűnt, első gyermeke születése miatt a helyszínre késve érkező Charles Leclerc sem igazán találta a tempót. 

„Nehéz napunk volt – kezdte az értékelést Hamilton. – A pálya nagyon hepehupás és elég csúszós, ami megnehezítette, hogy a gumikat a megfelelő működési tartományba hozzuk. Az első edzés összességében rendben volt, a második viszont már jóval nehezebbnek bizonyult. Rengeteg hasznos adatot gyűjtöttünk, így este a csapattal közösen kielemezzük, hogy megértsük, hol javíthatunk az autón az időmérő előtt.”

„A második edzés kifejezetten nehéz volt, idén még nem éreztem magam ilyen rosszul az autóban – jelentette ki Leclerc. – Rengeteg még a teendőnk, az autó nem úgy működött, ahogy szerettem volna, de vannak elképzeléseim, miért. Jelentősen hozzányúlunk a beállításokhoz, aztán meglátjuk, hogyan alakul a folytatás. Bízom benne, hogy sikerül előrelépnünk, mert bár kihagytam az első edzést, nem hiszem, hogy túl sok teljesítmény maradt benne. Egyszerűen nem volt meg a nyers tempónk.”

Leclerc beszélt első gyermeke születéséről is. „Kétségtelenül ez a legkülönlegesebb dolog a világon. Valamennyire számít rá az ember, hiszen mindig is fiatalon szerettem volna apa lenni, és Alexszel (a felesége) úgy éreztük, elérkezett a megfelelő pillanat. Rendkívül különleges élmény, és biztos vagyok benne, hogy örökre emlékezni fogok erre a hétre, méghozzá kizárólag pozitív okokból. Természetesen más dolgok is történtek közben, de számomra ez a hét Biancáról szólt, és fantasztikus élmény volt.”

A Ferrari csütörtök este elbeszélgetett a versenyzőivel is. „Beszéltünk egymással, szerintem mindent rendeztünk, és most már izgatottan várom a hétvége hátralévő részét” – tette hozzá a monacói a múlt heti események kapcsán.  

Az előttünk álló hétvége egyik fő kérdését ugyanis az jelenti, hogyan fog egymáshoz viszonyulni a Scuderia két versenyzője a Mexikóvárosban történtek után. Hamilton múlt vasárnap élesen bírálta Leclerc-t, és a csütörtöki sajtónapon sem hátrált meg. Kijelentette, nem fog csendben maradni, és kiemelte, úgy érzi, hogy a monacói keményebben bánik a csapattársaival, mint a többi ellenféllel. Pénteken aztán a csapatfőnök, Frédéric Vasseur ragadta magához a szót, és leszögezte, a csapatnak reagálnia kell a kialakult helyzetre. 

„Az alapelvek változatlanok. Kétségtelen, hogy két versengő versenyzőről van szó, akikben ég a küzdőszellem, de tisztelniük kell egymást. Mindenekelőtt és legfőképpen azonban a márkát, a csapatot, az otthon, a gyárban, illetve a pályán dolgozó embereket kell tisztelniük. Úgy gondolom, rengeteg energiát teszünk bele, az üzenetünk pedig egyértelmű volt, és az is marad.”

Vasseur szerint kiforgatták Hamilton szavait csütörtökön. „Azt mondta, Charles valamivel keményebben versenyezett vele, mint néhány másik ellenféllel. Ha megnézzük, Charles mit csinált Austinban az első szektorban, mindenki azt mondta, hogy az varázslatos volt. Eléggé vékony a határ a két eset között. De egyik esetben sem ütközött neki a másik autónak.”

„Kétségtelenül mindannyian hibáztunk a mostani esetben, hiszen az első két helyen álltunk, mégsem nyertük meg a versenyt. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy hibáztunk, és most reagálnunk kell. A csütörtök esti megbeszélés végkövetkeztetése azonban egyértelmű volt: ismét világossá tettük, hogy a Ferrari az első. A márka, az alkalmazottak és a tifosi érdeke mindennél előbbre való, és ezt mindenkinek észben kell tartania. Nem kérem azt tőlük, hogy a legjobb barátok legyenek. Sőt, az valószínűleg még hátrányos is lenne. Egyszerűen azt kérem, hogy profikhoz méltóan viselkedjenek, és dolgozzanak együtt. Ennyi az egész.”

A Red Bull az elmúlt négy versenyből hármat megnyert Verstappen révén, és magabiztosan érkezhetett meg Sao Paulóba is. A nyitó nap azonban nem az elképzelései szerint alakult, a négyszeres világbajnok sokat küzdött az autóval, különösen az erőforrással volt problémája. 

„Nem volt olyan rossz, de még találnunk kell valamit. Az erőforrás egyáltalán nem működött kiegyensúlyozottan. Van még némi tennivalónk. Semmi komoly, de szeretnénk valamivel jobb teljesítményt nyújtani. Folyamatosan keressük a lehetőséget, hogy még többet hozzunk ki az autóból, miközben próbáljuk elérni, hogy az összteljesítményünk se ingadozzon. Gondom volt a kormányművel is, ezt az időmérő előtt mindenképpen orvosolnunk kell. Arra összpontosítunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a gépből, és kicsit reménykedünk az esőben is.”

Rafael Camara bemutatkozott az F1-ben (Fotó: AFP)

Meghatározó napon van túl Rafael Camara, a brazil pilóta bemutatkozott a Formula–1-ben, méghozzá hazai közönség előtt. „Egyelőre nagyon jól alakul a hétvégénk, igazán különleges érzés. Az első edzés előtt kissé elöntöttek az érzelmek, ahogy magam előtt láttam a lelátón a rengeteg szurkolót, akik egyre izgatottabbak. Amint azonban beültem az autóba, minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Ezt csináltam egész életemben. Rengeteg minden történik, de eddig jól sikerült a két edzés: sokat tanultam, és a nap folyamán folyamatosan fejlődtem” – értékelt a brazil, aki már az első napján büntetést kapott. A versenyző ugyanis figyelmetlen volt, és nem hagyott helyet a mögötte gyors körön érkező Leclerc-nek, aki a pálya szélére került. Az esetet a sportfelügyelők is vizsgálták, és végül megrovást adtak a Haas-pilótának.

COLTON HERTA MEGSZEREZTE A SZUPERLICENCET

Colton Herta Mexikóváros után Sao Paulóban is lehetőséget kapott, ezúttal Sergio Pérez ülését foglalta el, és egyértelmű célja volt, hogy teljesítse a száz kilométeres távot annak érdekében, hogy valóban megszerezze a Formula–1-es induláshoz szükséges szuperlicenc utolsó hiányzó pontját. Az amerikai versenyző ezt megtette, így minden akadály elhárult az esetleges F1-es debütálás előtt. A Cadillac továbbra sem jelentette be, hogy ki lesz Pérez csapattársa jövőre, és Valtteri Bottas alatt annak ellenére is rezeg a léc, hogy eredetileg 2027 végéig írt alá a csapattal. 

 

A finn csütörtökön jelezte, kissé kényelmetlen számára a jelenlegi a helyzet, rámutatott, a házon belüli jelentős lemaradása hátterében az áll, hogy őt több technikai probléma sújtotta, és jelezte, azért szerződött a csapathoz, hogy hosszú távon segítse az előrejutásban, nem azért, hogy az üléséért kelljen harcolnia.

SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, AZ 1. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE

  1.NorrisMcLaren-Mercedes1:11.717átlag: 216.300 km/ó
  2.AntonelliMercedes1:11.7990.082 mp h.
  3.VerstappenRed Bull-Ford1:11.9530.236
  4.HamiltonFerrari1:12.0410.324
  5.RussellMercedes1:12.1030.386
  6.HadjarRed Bull-Ford1:12.1560.439
  7.MiniAlpine-Mercedes1:12.5690.852
  8.BortoletoAudi1:12.6140.897
  9.ColapintoAlpine-Mercedes1:12.6540.937
10.LawsonRacing Bulls-Ford1:12.7150.998
11.FornaroliMcLaren-Mercedes1:12.8331.116
12.BearmanHaas-Ferrari1:12.8371.120
13.AlonsoAston Martin-Honda1:13.0171.300
14.LindbladRacing Bulls-Ford1:13.0381.321
15.BottasCadillac-Ferrari1:13.3711.654
16.AlbonWilliams-Mercedes1:13.5111.794
17.BrowningWilliams-Mercedes1:13.5911.874
18.CamaraHaas-Ferrari1:13.6961.979
19.StrollAston Martin-Honda1:13.7602.043
20.HertaCadillac-Ferrari1:14.2752.558
21.BeganovicFerrari1:14.3572.640
22.SlaterAudi1:14.9663.249

 

SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, A 2. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE

  1.AntonelliMercedes1:10.763átlag: 219.216 km/ó
  2.NorrisMcLaren-Mercedes1:11.0160.253 mp h.
  3.VerstappenRed Bull-Ford1:11.0220.259
  4.RussellMercedes1:11.0360.273
  5.PiastriMcLaren-Mercedes1:11.0840.321
  6.HamiltonFerrari1:11.2130.450
  7.LeclercFerrari1:11.4830.720
  8.BortoletoAudi1:11.7801.017
  9.HadjarRed Bull-Ford1:11.8391.076
10.BearmanHaas-Ferrari1:11.9911.228
11.ColapintoAlpine-Mercedes1:11.9961.233
12.LindbladRacing Bulls-Ford1:12.0081.245
13.LawsonRacing Bulls-Ford1:12.0421.279
14.GaslyAlpine-Mercedes1:12.1091.346
15.AlonsoAston Martin-Honda1:12.5381.775
16.CamaraHaas-Ferrari1:12.5611.798
17.SainzWilliams-Mercedes1:12.7421.979
18.StrollAston Martin-Honda1:12.9422.179
19.AlbonWilliams-Mercedes1:12.9532.190
20.PérezCadillac-Ferrari1:13.3162.553
21.BottasCadillac-Ferrari1:13.3832.620
6. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 6., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:11.717
2. szabadedzés1. Antonelli 1:10.763
NOVEMBER 7., SZOMBAT
3. szabadedzés15.30–16.30
Időmérő19.00–20.00
NOVEMBER 8., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.879 km) rajtja18.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegasnovember 21., 5.00
Katari Nagydíj, Loszaílnovember 29., 17.00
Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabidecember 6. 14.00

 

Legfrissebb hírek

Hamiltonra, Leclerc-re és Verstappenre is büntetés vár – Sao Pauló-i Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
19 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
22 órája

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
Tegnap, 13:20

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17