Gasly és Colapinto is utólagos büntetést kapott

2026.11.02. 09:05
Pierry Gaslyt is megbüntették (Fotó: Getty Images)
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője után a két Alpine-pilóta, Pierre Gasly és Franco Colapinto is időbüntetést kapott a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíj leintése után, ennek nyomán pedig változott a futam végeredménye.

Ahogy beszámoltunk róla, Oscar Piastri a hetedik helyen szelte át a célvonalat a mexikóvárosi versenyen, de a leintés után jelenése volt a sportfelügyelőknél. Az ausztrál pilóta ellen az Arvid Lindbladdal történt baleset miatt indult vizsgálat. A mclarenes az 59. körben külső ívről támadta az ellenfelét az egyes kanyarban, a két autó összeért, aminek következtében a Racing Bulls a falban kötött ki. 

Az ítélethozók a felek meghallgatása után kijelentették, Piastri egyszer sem került teljesen a pilótatársa mellé, így nem az övé volt a kanyar, és könnyen elkerülhette volna az ütközést is, hiszen Lindblad elegendő helyet hagyott a számára a külső íven.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) végül 10 másodperces időbüntetéssel sújtotta az ausztrált. A szankció nyomán Colapinto a hetedik, Gasly pedig a 10. helyre lépett előre, ám valamivel később az ő idejükhöz is 10 másodpercet adtak hozzá, mert mindketten átlépték a sebességkorlátozást sárga zászlós jelzés ideje alatt. Ennek értelmében végül Liam Lawson (Racing Bulls) végzett hivatalosan hetedikként, a nyolcadik pozíció a brazil Gabriel Bortoleto (Audi) „ölébe hullott”, kilencedikként a francia Isack Hadjar (Red Bull) zárt, a Haas autójában pedig ezen a futamon bemutatkozó japán Hirakava Rjó egy pontot szerezve 10. lett.

A piros zászlóval félbeszakított, végül majdnem két és fél órán át tartó versenyt a négyszeres világbajnok Max Verstappen (Red Bull) nyerte, a harmadik Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) pedig bebiztosította vb-címét, így minden idők legfiatalabb világbajnoka, valamint az F1 történetének harmadik olasz vb-győztese lett. A második pozícióban a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett.

 

MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Max VerstappenRed Bull-Ford2:20:28.772
2.Lewis HamiltonFerrari0.799 mp h.
3.Kimi AntonelliMercedes4.006 mp h.
4.Charles LeclercFerrari10.707 mp h.
5.Lando NorrisMcLaren-Mercedes11.778 mp h.
6.George RussellMercedes12.263 mp h.
7.Liam LawsonRacing Bulls-Ford20.899 mp h.
8.Gabriel BortoletoAudi22.041 mp h.
9.Isack HadjarRed Bull-Ford22.503 mp h.
10.Hirakava RjóHaas-Ferrari25.373 mp h.
11.Alexander AlbonWilliams-Mercedes27.562 mp h.
12.Carlos SainzWilliams-Mercedes28.638 mp h.
13.Oscar Piastri*McLaren-Mercedes29.475 mp h.
14.Nico HülkenbergAudi29.977 mp h.
15.Franco Colapinto*Alpine-Mercedes30.204 mp h.
16.Sergio PérezCadillac-Ferrari30.695 mp h.
17.Pierre Gasly*Alpine-Mercedes21.483 mp h.
 FELADTÁK megtett körök
 Arvid LindbladRacing Bulls-Ford58
 Oliver BearmanHaas-Ferrari47
 Valtteri BottasCadillac-Ferrari42
 Lance StrollAston Martin-Honda5
 Fernando AlonsoAston Martin-Honda5
 Esteban OconHaas-Ferrari0
*: 10 másodperces időbüntetés balaeset okozásáért.

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁKPONT
1. Kimi Antonelli*380
2. Max Verstappen261
3. Lewis Hamilton259
4. George Russell250
5. Charles Leclerc245
6. Lando Norris221
7. Oscar Piastri144
8. Isack Hadjar107
9. Liam Lawson83
10. Pierre Gasly42
11. Arvid Lindblad38
12. Franco Colapinto27
13. Oliver Bearman23
14. Gabriel Bortoleto14
15. Nico Hülkenberg13
16. Esteban Ocon7
17. Fernando Alonso7
18. Carlos Sainz7
19. Alexander Albon5
20. Cunoda Juki1
21.Hirakava Rjó1
*:már világbajnok.

 

KONSTRUKTŐRÖK 
1. Mercedes630
2. Ferrari504
3. Red Bull-Ford382
4. McLaren-Mercedes365
5. Racing Bulls-Ford108
6. Alpine-Mercedes69
7. Haas-Ferrari31
8. Audi27
9. Williams-Mercedes12
10. Aston Martin-Honda7
11. Cadillac-Ferrari0

 

Legfrissebb hírek

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
8 órája

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56

Malajzia hozhatja el az áttörést Verstappen számára? – a riválisok a Red Bullt tartják a favoritnak a nyitó nap után

F1
2026.10.02. 17:41

Russell őszig tartogatta az idény előtt várt csúcsteljesítményt

F1
2026.09.28. 17:36

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
2026.09.26. 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
2026.09.26. 18:05

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30