Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

Bár Lando Norris már a rajtnál elveszítette a vezetést, és a reményeivel ellentétben a futam nagy része felszáradó pályán zajlott le, a McLaren pilótája magabiztos győzelmet aratott a Sao Pauló-i Nagydíjon. A brit közel 15 másodperc előnnyel szelte át elsőként a célvonalat, és szerezte meg szezonbeli harmadik, míg teljes pályafutását nézve a tizennegyedik sikerét, ráadásul összességében az ötvenedik alkalommal ünnepelhetett a dobogón.
„Nagyon-nagyon kemény verseny volt. Nem sikerült a legjobban a rajtom, a körülmények rengeteg kihívást tartogattak, sosem egyszerű, amikor a nedves aszfalton száraz pályára alkalmas gumikra váltasz, különösen akkor, ha közben az élen harcolsz, és próbálsz kicsit fel is zárkózni. A legfontosabb az volt, hogy végig higgadt maradtam, nem vétettem hibát, és megvolt a kellő tempóm, amikor szükségem volt rá. Remek érzés visszatérni a dobogó felső fokára, ráadásul nem is akármilyen helyszínen sikerült!”
A McLaren a nyári szünetben fantasztikus eredményeket ért el, két ízben nyert is, az újabb siker azonban augusztus óta váratott magára. A wokingiak a csapatok közül egyedüliként hoztak fejlesztéseket Interlagosba, ráadásul a csomag része volt az új első szárny is, amivel már a 2027-es szezonra készülnek előre. Az újítások egyelőre hozták a várt eredményt, és a kemény munka Brazíliában kifizetődött. „Igyekszem mindig a lehető legjobbamat nyújtani. Ezen a hétvégén megvolt a lehetőségünk arra, hogy megszerezzük a pole pozíciót, illetve a győzelmet, és úgy érzem, az idei évben, amikor lehetőségünk adódott, én éltem is vele, és sikerült elérnünk a célunkat.”
„Nagy köszönettel tartozom a csapatnak, hiszen még mindig nagyon keményen dolgozik. Bosszantó, amikor nem tudod jó eredménnyel meghálálni a befektetett munkát, mint ahogy az az elmúlt hetekben történt. Most viszont visszaadnom valamit a csapatnak, és jutalmazni a kemény munkát. Nagyon hálás vagyok, és egészen az év végéig nyomni fogjuk!”
Noha Max Verstappen a rajtbüntetése után úgy nyilatkozott, hogy az előző évekhez képest nehezebb lesz felzárkóznia Interlagosban, vasárnap mégis a huszonegyedik rajtkockát váltotta a második helyre. A holland versenyző úgy vágott át a mezőnyön, mint kés a vajon, és újabb versenyen bizonyította klasszisát. „Küzdelmes verseny volt. Az első néhány kör nyilvánvalóan rendkívül fontos volt, és elég sok autót tudtam megelőzni. Az első etapom nagyon-nagyon erős volt.”
„Utána azonban az autó teljesen másképp viselkedett. Nem tudom, hogy összeszedtünk-e valamiféle sérülést. Egészen furcsa volt az egyensúly. Amint előreléptem a második helyre, nem igazán tudtam tovább közeledni. Meg kell értenünk, mi ment félre, de összességében a huszonegyedik helyről indulva másodikként célba érni nagyon jó eredmény” – tette hozzá a holland, aki tovább erősítette a második helyét az egyéni vb-összetettben.
A Red Bull kettős dobogóját Isack Hadjar tette teljessé, aki az ötödik rajtkockából indulva zárt harmadikként. A csapattársát maga elé engedő francia pályafutása harmadik pódiumát ünnepelhette. „Rendkívül nehéz verseny volt, rengeteg kihívással, különösen akkor volt nehéz, amikor köztes esőgumikról lágyra váltottunk, és igyekeztünk elkerülni a veszélyes helyzeteket. Nagyon nehéz volt, a bokszutcában is láthattuk, mennyire trükkös volt vezetni ilyen körülmények között” – utalt George Russell megpördülésére a bokszkijáratnál.
„Örülök a harmadik helynek, de továbbra is arra kell törekednem, hogy kevesebb hibát kövessek el. Maxszal is elkerülhettem volna azt a kissé kellemetlen helyzetet, ezért szeretnék elnézést kérni. Abban az etapban jobban is pályán tarthattam volna az autót.”
A Mercedes kalandos versenyen van túl: bár a második helyről induló Andrea Kimi Antonelli már a rajtnál az élre állt, és a verseny több pontján vezetett, a slickekre váltás után kétszer is szélesre futott az egyes kanyarnál, aminek okán Norrisszal és Verstappennel szemben is pozíciót veszített, és végül ötödikként intette le a kockás zászló. Az öt rajthelyes büntetése után hetedik pozícióból induló Russell eközben a bokszkijáratnál csúszott meg, és még a falat is súrolta, amit követően újra vissza kellett kapaszkodnia. Végül negyedikként ért célba.
Az „ezüstnyilak” futama tehát távol állt a tökéletestől Brazíliában, a negyedik-ötödik pozíció azonban így is elegendő volt ahhoz, hogy bebiztosítsák a konstruktőri címet. A Mercedes fennállása kilencedik csapatbajnoki címét ünnepelhette. A csapatfőnök, Toto Wolff a leintés után értékelte az idei évet, amelyben egyaránt tizenkét pole pozíciót és győzelmet, egyúttal összességében huszonnégy dobogós helyezést szereztek húsz nagydíj leforgása alatt.
„Ez csodálatos. Rendkívül erősen kezdtük az idei évet, és ez végül átsegített minket a nehézségeken. Az utóbbi néhány versenyen időnként már komoly kihívásokkal kellett szembenéznünk, a mostani pedig különösen nehéz volt, de összességében rendkívül büszke vagyok az egész csapatra. Néhány évünkbe telt, mire ismét visszajutottunk az élre. Nem sok csapatnak sikerült ilyen helyzetből visszakapaszkodnia, és ez is jól mutatja, milyen nagyszerű munkát végeznek az itt dolgozó emberek. Nagyszerű érzés, hogy én is közéjük tartozhatok.”
A Mercedes bajnoki ünneplésén már Russell is részt vett azt követően, hogy múlt hétvégén nem maradt ott a csapattal ünnepelni csapattársa, Antonelli első világbajnoki címét. A német istálló nyolcadik alkalommal szerezte meg az egyéni és a konstruktőri címet egyazon évben.
SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE | |||
|---|---|---|---|
| 1. | Lando Norris | McLaren-Mercedes | 1:35:23.504 |
| 2. | Max Verstappen | Red Bull-Ford | 14.602 mp h. |
| 3. | Isack Hadjar | Red Bull-Ford | 24.485 mp h. |
| 4. | George Russell | Mercedes | 33.991 mp h. |
| 5. | Kimi Antonelli* | Mercedes | 41.017 mp h. |
| 6. | Oscar Piastri | McLaren-Mercedes | 56.475 mp h. |
| 7. | Liam Lawson | Racing Bulls-Ford | 1:15.402 p h. |
| 8. | Charles Leclerc** | Ferrari | 1:18.586 p h. |
| 9. | Lewis Hamilton | Ferrari | 1 kör h. |
| 10. | Nico Hülkenberg | Audi | 1 kör h. |
| 11. | Arvid Lindblad | Racing Bulls-Ford | 1 kör h. |
| 12. | Fernando Alonso | Aston Martin-Honda | 1 kör h. |
| 13. | Franco Colapinto | Alpine-Mercedes | 1 kör h. |
| 14. | Pierre Gasly | Alpine-Mercedes | 1 kör h. |
| 15. | Alexander Albon | Williams-Mercedes | 1 kör h. |
| 16. | Gabriel Bortoleto | Audi | 1 kör h. |
| 17. | Oliver Bearman | Haas-Ferrari | 1 kör h. |
| 18. | Sergio Pérez | Cadillac-Ferrari | 2 kör h. |
| 19. | Carlos Sainz | Williams-Mercedes | 2 kör h. |
| 20. | Rafael Camara | Haas-Ferrari | 2 kör h. |
| FELADTÁK | megtett körök | ||
| Lance Stroll | Aston Martin-Honda | 30 | |
| Valtteri Bottas | Cadillac-Ferrari | 0 | |
| *: 5 másodperces időbüntetés veszélyes kiengedés miatt. *: 5 másodperces időbüntetés jogosulatlan előnyszerzés miatt. | |||
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | ||
|---|---|---|
| PILÓTÁK | PONT | |
| 1. | Kimi Antonelli* | 390 |
| 2. | Max Verstappen | 279 |
| 3. | George Russell | 262 |
| 4. | Lewis Hamilton | 261 |
| 5. | Charles Leclerc | 249 |
| 6. | Lando Norris | 246 |
| 7. | Oscar Piastri | 152 |
| 8. | Isack Hadjar | 122 |
| 9. | Liam Lawson | 89 |
| 10. | Pierre Gasly | 42 |
| 11. | Arvid Lindblad | 38 |
| 12. | Franco Colapinto | 27 |
| 13. | Oliver Bearman | 23 |
| 14. | Nico Hülkenberg | 14 |
| 15. | Gabriel Bortoleto | 14 |
| 16. | Esteban Ocon | 7 |
| 17. | Fernando Alonso | 7 |
| 18. | Carlos Sainz | 7 |
| 19. | Alexander Albon | 5 |
| 20. | Cunoda Juki | 1 |
| 21. | Rjó Hirakava | 1 |
| *: már bajnok. | ||
| KONSTRUKTŐRÖK | ||
| 1. | Mercedes* | 652 |
| 2. | Ferrari | 510 |
| 3. | Red Bull-Ford | 415 |
| 4. | McLaren-Mercedes | 398 |
| 5. | Racing Bulls-Ford | 114 |
| 6. | Alpine-Mercedes | 69 |
| 7. | Haas-Ferrari | 31 |
| 8. | Audi | 28 |
| 9. | Williams-Mercedes | 12 |
| 10. | Aston Martin-Honda | 7 |
| 11. | Cadillac-Ferrari | 0 |
| *: már bajnok. | ||
| 6. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ | |
| NOVEMBER 6., PÉNTEK | |
| 1. szabadedzés | 1. Norris 1:11.717 |
| 2. szabadedzés | 1. Antonelli 1:10.763 |
| NOVEMBER 7., SZOMBAT | |
| 3. szabadedzés | 1. Verstappen 1:11.622 |
| Időmérő | 1. Norris 1:27.470 |
| NOVEMBER 8., VASÁRNAP | |
| A verseny | 1. Norris, 2. Verstappen, 3. Hadjar |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas | november 21., 5.00 |
| Katari Nagydíj, Loszaíl | november 29., 17.00 |
| Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi | december 6., 14.00 |









