Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2026.11.07. 16:41
null
Fotó: Getty Images
A frissen aláírt ötéves szerződéshosszabbítás értelmében 2035-ig biztosan lesz Formula–1-es futam Sao Paulóban, ahol ezen a hétvégén is versenyez a mezőny.

Az F1 szombaton közleményben jelentette be, hogy megállapodtak a további együttműködésről Interlagosszal, amely több mint 50 éve része a versenynaptárnak. Kiemelték, hogy a 15 kanyarból álló és 4309 méter hosszú aszfaltcsík mindig izgalmas csatákat hozott, s hatan is itt nyertek világbajnoki címet, köztük a spanyol Fernando Alonso, valamint a brit Lewis Hamilton, akik még mindig tagjai a mezőnynek.

Az F1 kimutatása szerint Brazíliában 75.8 milliós szurkolótáborral rendelkezik a szakág, amelyet a közösségi médiában 5.5 millióan követnek a dél-amerikai országból. Tavaly több mint 303 ezer néző látogatott ki a Sao Pauló-i pályára, 2024-ben pedig majdnem 292 ezer drukker követte a helyszínen a hétvége eseményeit.

„Brazília a Formula–1 múltjának és jövőjének is fontos része, ezért örömömre szolgál, hogy az ötéves hosszabbítás eredményeként 2035-ig folytathatjuk a versenyzést Sao Paulóban. A brazil szurkolók szenvedélye rendkívüli, és valahányszor visszatérünk Interlagosba, érezzük az energiájukat a lelátókon és a városában egyaránt” – idézte a közlemény Stefano Domenicalit, az F1 elnök-vezérigazgatóját.

A következő idényben november 5. és 7. között kerül majd sor a Sao Pauló-i Nagydíjra Interlagosban.

 

Legfrissebb hírek

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
28 perce

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
4 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
20 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
23 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17