A Toro Rosso az első hatban végezne – képgalérián az STR8

Vágólapra másolva!
2013.02.04. 18:24
null
A Toro Rosso sokat vár az STR8-tól (Fotó: Action Images)
A Toro Rosso is bemutatta új gépcsodáját, amellyel a 2013-as Formula–1-es szezonban felveszi a küzdelmet a riválisokkal.


Az STR8 a csapata nevének rövidítése mellett szezonjai számát jelöli – a 2006-os alapítás óta ez lesz az istállónak a nyolcadik idénye.

Az első, Cosworth-motorral megtett év után sorozatban hetedszer is Ferrari-erőforrással (2.4 literes, V8-as motor dübörög majd ezúttal is az autókban) vág a világbajnokságnak.

További képekért kattintson ide!
További képekért kattintson ide!

Az istálló a 2008-as kiemelkedő év óta – amikor is Sebastian Vettel révén még egy futamgyőzelem is összejött a Toro Rossónak és végül a hatodik helyen zárt a konstruktőrök versenyében – nem tudott nem hogy újabb sikert, vagy dobogós helyet, de még az első hatban sem végezni egy futam során.

2013-ban tavalyhoz hasonlóan az ausztrál Daniel Ricciardo és a francia Jean-Éric Vergne igyekszik majd minél jobban megkeseríteni a riválisok dolgát.

A csapatfőnök Franz Tost elmondása szerint a kemény munka után nagyok az idei elvárások.

„A csapat nagyon keményen dolgozott, hogy egy nagyszerű autóval álljunk elő, és magas elvárásokkal tekintünk a 2013-as világbajnokság elé – mondta Tost. – A célunk az, hogy a konstruktőrök versenyében a hatodik helyen végezzünk.”

„Mindkét pilóta igazán jó munkát végzett tavaly, és biztos vagyok benne, ha sikerül versenyképes autót alájuk tennünk, akkor meglepetésekre is képesek lesznek” – tette hozzá a csapatfőnök.

2013-AS F1-ES CSAPATBEMUTATÓK
LotusJanuár 28., Enstone
E21
KÉPEK
McLarenJanuár 31., WokingMP4-28
KÉPEK
FerrariFebruár 1., Maranello
F138
KÉPEK
Force India
Február 1., Silverstone
VJM06
KÉPEK
SauberFebruár 2., Hinwil
C32
KÉPEK
Red Bull
Február 3., Milton Keynes
RB9
KÉPEK
MercedesFebruár 4., Jerez
AMG F1 W04
KÉPEK
Toro Rosso
Február 4., Jerez
STR8
CaterhamFebruár 5., Jerez
CT03
Marussia
Február 5., Jerez
MR02
WilliamsFebruár 19., Barcelona
FW35
TESZTEK
JEREZfebruár 5.
február 6.
február 7.
február 8.
BARCELONAfebruár 19.
február 20. február 21. február 22.
BARCELONAfebruár 28.

március 1.

március 2.
március 3.
A 2013-AS CSAPATFELÁLLÁSOK
RED BULLSebastian Vettel (német)
Mark Webber (ausztrál)
FERRARI
Fernando Alonso (spanyol)
Felipe Massa (brazil)
McLAREN
Jenson Button (brit) Sergio Pérez (mexikói)
LOTUS
Kimi Räikkönen (finn)
Romain Grosjean (francia)
MERCEDES
Lewis Hamilton (brit)
Nico Rosberg (német)
SAUBER
Nico Hülkenberg (német)
Esteban Gutiérrez (mexikói)
FORCE INDIA
Paul di Resta (brit)
WILLIAMS
Pastor Maldonado (venezuelai)
Valtteri Bottas (finn)
TORO ROSSO
Daniel Ricciardo (ausztrál)
Jean-Éric Vergne (francia)
CATERHAM
Charles Pic (francia)
Giedo van der Garde (holland)
MARUSSIA
Max Chilton (brit)
A VERSENYNAPTÁR
március 17. Ausztrál Nagydíj (Melbourne)
március 24. Malajziai Nagydíj (Sepang)
április 14. Kínai Nagydíj (Sanghaj)
április 21. Bahreini Nagydíj (Szahír)
május 12. Spanyol Nagydíj (Barcelona)
május 26. Monacói Nagydíj (Monte-Carlo)
június 9. Kanadai Nagydíj (Montreal)
június 30. Brit Nagydíj (Silverstone)
július 7. Német Nagydíj (Nürburgring)
Július 21.
?*
július 28. MAGYAR NAGYDÍJ (HUNGARORING)
augusztus 25. Belga Nagydíj (Spa-Francorchamps)
szeptember 8. Olasz Nagydíj (Monza)
szeptember 22. Szingapúri Nagydíj (Marina Bay)
október 6. Dél-koreai Nagydíj (Jongnam)
október 13. Japán Nagydíj (Szuzuka)
október 27. Indiai Nagydíj (Újdelhi)
november 3. Abu-dzabi Nagydíj (Yas Marina)
november 17. Amerikai Nagydíj (Austin)
november 24. Brazil Nagydíj (Sao Paulo)
*Még nincs helyszín, az sem biztos, hogy lesz verseny

 

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
6 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
8 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
9 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
14 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik