Az ezüstnyíl-legenda születése és halála

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2010.03.13. 14:39
null
A Mercedes első ezüst nyila (31) 1932-ből
Címkék
Ez majdnem olyan, mintha bebizonyosodna, hogy Artúr király mitikus Excaliburja csak csorba zsebkés, a trójai faló csupán rozzant faszamár volt valójában, Eldorádóban a felhőkig magasodó aranypaloták helyett rézből készült viskók rogyadoztak, s a mi országot járó igazságos Mátyásunk meg otthon üldögélt, és egyszer sem bújt álruhába. Nos, rossz hírünk van a csodás történetek, nem hétköznapi sztorik kedvelői számára: hamis a Mercedes versenykocsik ezüstnyíl-legendája. Formula–1-es idényfelvezető sorozatunk utolsó része következik, miközben már túl is vagyunk az új szezon első időmérő edzésén: Bahreinben Sebatian Vettel rajtolhat az élről. 


EGY LEGENDA, ÉS AMI MÖGÖTTE VAN


Bár a felfedezés nem új keletű, a nemzetközi sajtó (beleértve a magyart) eleddig nem verte nagydobra. Éspedig azt, hogy a Mercedesek nem azóta csillognak ezüstben – és hívják őket ezüstnyilaknak –, hogy közvetlenül az egyik viadal előtt egyikükről levakarták a fehér festéket! Már ha levakarták egyáltalán. 

A történet, amelyet Alfred Neubauer, a Mercedes hajdani legendás versenyigazgatója terjesztett el 1958-ban megjelent, Männer, Frauen und Motoren (Férfiak, nők és motorok) című memoárjában, úgy szólt eddig (2007-ig...), hogy az 1934-es Eifelrennen előtt a későbbi győztes Manfred von Brauchitsch négykerekűjét megszabadították a hófehér lakkozásától. Erre azért volt szükség, emlékezik vissza könyvében Neubauer, mert „a futamot megelőző este lemérték a kocsit, és túl nehéznek találták; az új szabályok értelmében egy versenygép legfeljebb 750 kilogrammot nyomhatott – üzemanyag, hűtőfolyadék, olaj és abroncsok nélkül". 

Egy 1934-es Mercedes
Egy 1934-es Mercedes

Így „fogyott le" tehát a 751 kilós Mercedes-Benz W25-ös egyetlen – hosszú –  éjszaka alatt 750 kilogrammra. Legalábbis a kétségkívül találékony, agyafúrt újító, Neubauer versenyfőnök emlékei szerint. 

Az embert azonban néha megcsalhatja az emlékezete – ezúttal is így történhetett. Úgyhogy a mesébe illő festékkaparós sztori mítosznak, legendának jó,  ám a legnagyobb valószínűség szerint nem igaz, pusztán kitaláció. De hát a legendák mégiscsak azért legendák, mert a bennük megfogalmazott cselekmények általában túlnőnek a realitáson! 

Mindenesetre a Német Autóklub (ADAC) müncheni levéltárában három évvel ezelőtt fellelt dokumentumok egyértelműen bizonyítják: az 1934. június 3-ai nürburgringi Eifel-futamon nem a kocsik tömegét, hanem a motorok lökettérfogatát szabályozták, s eszerint sorolták (maximum 1500 köbcentis, illetve azon felüli) kategóriákba az indulókat. Ráadásul, olvasható ki a versenykiírásból, az autó edzés és verseny közötti bármilyen technikai, felszerelésbeli módosítása – így egy esetleges színváltás is – kizárást vont maga után. Magyarán: Von Brauchitsch rajthoz sem állhatott volna, ha négykerekűjét az előző este megszabadították volna eredeti fényezésétől. 

Az is a legenda ellen szól, hogy találtak egy fényképet, amelyen a Mercedes az egy héttel korábbi berlini AVUS-futamon látható – ezüstben. Nem is beszélve arról, hogy semmilyen korabeli tudósítás sem említi a nürburgringi „színcserét", továbbá maga a 2003-ban 97 esztendősen elhunyt Von Brauchitsch sem hozta ezt soha szóba. 

Azt már csak halkan tesszük hozzá, hogy az 1932-es Internationalen AVUS-Rennent – ki mással, mint a derék Manfred von Brauchitsch-csal a volánnál – egy áramvonalas Mercedes SSKL (vagy ahogyan sofőrje nevezte kedvesen, Gurke, azaz Uborka) nyerte meg. Igen, igen, egy ezüstösen csillogó SSKL...

HOSSZÚ A SOR – EZÜSTNYILAK ARANYÉRMEI

Az F1-be visszatérő, 2010-es Mercedes
Az F1-be visszatérő, 2010-es Mercedes

Az F1-be 55 év után visszatérő Mercedesnek két aranykorszakát ismerjük a gyorsasági autósport világában: az elsőt a II. világháború előtti esztendőkből, a másodikat az ötvenes évek közepéről. A Mercik – olyan kivételes képességű pilótákkal a volánjuk mögött, mint Rudolf Caracciola, Louis Chiron, Luigi Fagioli, Hermann Lang vagy a már említett Von Brauchitsch – a harmincas években (1934–39) ádáz küzdelmet vívtak a szintén birodalmi Auto Union ugyancsak ezüst színben pompázó négykerekűivel, az ezüsthalakkal. 

Noha az összes futamgyőzelem tekintetében az Auto Union volt hajszálnyival előrébb (40–39), a nagy pályaversenyek (Grand Prix, Eb-futam) többségén a stuttgarti gyár versenyzői vitték el a pálmát. Hogy mást ne mondjunk, amíg a csillagos márka 14 futamdiadalt aratott a napjaink Formula–1-es vb-jének megfelelő Európa-bajnoki sorozatban, a négy karikával díszített AU csak hetet. 

Eb-címekből is a Mercedes gyűjtött többet (Caracciolának köszönhetően) 3:1 arányban – a háború kitörése miatt soha be nem fejezett 1939-es Európa-bajnoki idényben pedig hivatalosan nem hirdettek elsőt. 

A Mercedes abban a két  évadban (1954–1955) sem lassított, amikor a Formula–1-ben szerepelt. Juan Manuel Fangio révén mindkétszer világbajnok lett, majd az 1955-ös versenyszezon végén, az évközi Le Mans-i katasztrófa okán, kivonult az autósportból. 

 A MERCEDES KÉT ARANYKORSZAKA

 

1930-AS ÉVEK – GRAND PRIX- (EB-)ÉRA

Eredmény: 22 Európa-bajnoki futam, 14 győzelem

Vezérpilóta: Rudolf Caracciola 9 győzelem*, 3-szoros Európa-bajnok

 

1950-ES ÉVEK – FORMULA–1-ES (VB-)ÉRA

Eredmény: 12 világbajnoki futam, 9 győzelem

Vezérpilóta: Juan Manuel Fangio 8 győzelem**, 2-szeres világbajnok

 

* Mindent egybevetve 17 nagy versenyt nyert meg az 1934 és 1939 közötti időszakban.

** Összesen 11 győzelmet aratott 1954–1955-ben a Mercedes színeiben.

 



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik