Coulthard: Vettel idén már nem különleges - exkluzív interjú

– Szinte már hazajár Budapestre.
– Hát igen, idén gyakran megfordultam itt – utcai parádé, F1-es verseny, bemutatók, konferenciák... Szeretem a várost, az emberek barátságosak, és a pályán is mindig szerettem versenyezni. Ez az első alkalom 2008 óta, hogy vezethetek rajta, és hálás vagyok mindezért. Csak nézzen rám! Egy átlagos fickó vagyok, mégis beülhetek egy F1-es autóba, és itt körözhetek vele – rengetegen szeretnének a helyemben lenni.

– És ezzel kapcsolatban a felesége is ilyen lelkes? Túl sokat nem láthatja önt otthon...
– Ott nem is, máshol viszont igen, mert a legtöbb helyre velem utazik. Jövő héten jön Szingapúrba, aztán Szocsiba, Austinba, Abu-Dzabiba, szóval nem kell aggódoni. Szeretem a munkámat, élvezem, hogy az F1 részese lehetek, ez az életem. A fiamnak talán nehezebb, ám ő meg lassan beleszokik ebbe. Tudja, hogy versenyző voltam, tudja, hogy most a tévében dolgozom, de nem annyira törődik ezzel. A gyerekek csak jól akarják érezni magukat.

– De a versenyzés világa felé már ő is kacsingat?
– Beszéltünk már róla, és ha egyszer majd bele akar vágni, támogatni fogom. Ehhez viszont Nagy-Britanniába kéne költözni, mert úgy könnyebb elkezdeni, mint Monacóban – ott ismerem a rendszert, az embereket, mindent.

– Neki és a mai versenyzőpalántáknak könnyebb vagy nehezebb most, mint az ön korában volt?
– Sosem volt egyszerű. Mindig is kellettek a kapcsolatok, a pénz, a lehetőségek. Szerintem ma sem más a helyzet, mint akkor. Persze sokkal több kategória és sokkal több versenyző van, a mennyiség viszont nem egyenlő a minőséggel. Az igazán jó versenyzők úgyis megtalálják az utat az F1-ig.

– Viszont, ahogy ön eljutott oda, az még tényleg az F1 hőskorát idézi – sajnos...
– Az tényleg borzalmas időszak volt. Egy hétvégén vesztettük el Roland Ratzenbergert és Ayrton Sennát – tragikus, hogy nekem így nyílt lehetőségem a bemutatkozásra. De a Formula–1 és az autósport veszélyes, ezt mindenkinek figyelembe kell vennie. Ha kivennénk az egyenletből a veszélyt, már korántsem lenne annyira vonzó az emberek szemében. Persze senki se akar halálos baleseteket látni, de ez sajnos ilyen játék.

– A legutóbbi F1-es tragédia viszont már húsz éve történt. Kijelenthető, hogy ön és társai akkoriban még jobban tisztelték magát a versenyzést, mint a mai „szimulátoros kölykök"?
– Lehetséges. Ha visszanézzük a fényképeket, mi még olyan autókkal versenyeztünk, amelyek oldalfala a vállunkig ért, és teljesen védtelenek voltunk – semmit sem tettek a fej és a nyak védelmre érdekében. Ma már annyira védve vannak a pilóták, annyira alcsonyan ülnek a kocsiban, hogy alig látják az utat. Nagyon más ma, mint amikor én elkezdtem, ám mindenkinek a jelenben kell élnie, és a kor sajátosságainak megfelelően kell döntéseket hoznia.

– De amikor riporterként interjú közben hallja panaszkodni csipcsup apróságok miatt a mai pilótákat, nem szisszen fel, hogy „nekem miken kellett kersztülmennem”?!
– Valamilyen szinten mindig összehasonlítod ezeket a saját élményeiddel, de mint már mondtam, én mindig is abban hittem, hogy a jelenben kell élni. Sosem fogok azzal kérkedni, hogy bezzeg az én időmben milyen nehéz volt. Nem akarok a múltban élni, csak a holnap érdekel. A maiak nem élhettek az én időmben, ahogy én sem az ő idejükben.

– Hogy értékeli az idei vb-küzdelmet?
– Szerintem fantasztikus. A Mercedes remek munkát végez, engedi a pilótáinak, hogy önmaguk legyenek, és kerék kerék ellen csatázzanak. Ha belegondolunk, hogy mindez úgy is folyhatna, ahogy a Ferrarinál Michael Schumacher idejében, halálra unnánk magunkat.

– A McLarennél ön is szabadon harcolhatott Mika Häkkinennel?
– Igen, de végül be kellett ismernem, hogy Mika jobb volt nálam. Akkoriban ezt nem láttam, és keményen harcoltam vele, ám nem azért maradtam ott kilenc évig, mert én voltam Ron Dennis (csapatfőnök) szeme fénye, hanem azért, mert a munkámat végeztem, amit megfizetett, és szerintem nem is voltam rossz. A lényeg, hogy ő is engedett minket szabadon versenyezni.

– És mi történt, amikor az idei spái incidenshez hasonlóan önök is az élen koccantak az 1999-es Osztrák Nagydíjon?
– Mikával többször is koccantunk, ott Spielbergben például megpörgettem hátulról, és végül második lettem. Ilyesmi megtörténik, de a versenyzés az versenyzés. Ha nem tudod kezelni az ilyen eseteket, akkor nem értesz az egészből semmit. Ezzel kapcsolatban Ron sosem akadt ki különösebben és sosem fenyegetőzött velünk, mert úgy volt vele, hogy a versenyzők versenyezzenek, és végezzék a munkájukat.

– A Mercedesnél viszont kikötötték: még egy ilyen, és akár a pilótapárost is szétszedik.
– Nálunk is az volt az egyes számú szabály, hogy ne ütközz a csapattársaddal, de Ronnak már nagy tapasztalata volt ebben (Alain) Prost és (Ayrton) Senna után. Ennyire előre úgysem lehet megtervezni a történteket, az élet megy magától. Biztos vagyok benne, hogy a Mercedesnél is lesz még koccanás.

– De ezek után meg lehet őrizni a normális viszonyt a csapattárssal?
– Hát persze! Igaz barátság úgysem alakulhat ki, mert az ember azzal van elfoglalva, hogyan győzze le a másikat, de a professzionális munkakapcsolat megmarad. Most Nico és Lewis esetében sem beszélhetünk barátságról, ilyen helyzetben egyszerűen nem lehetnek barátok, mert az egyik nyerni fog, a másik pedig veszíteni.

– És mi a helyzet Sebastian Vettellel? Lehet, hogy mégsem olyan jó, ahogy az elmúlt években gondoltuk?
– Nagyon érdekes, ami vele történik. Daniel (Ricciardo) egyértelműen előrelépett, az eddigi legjobb csapatában versenyezhet az eddigi legjobb autójával, míg Sebastian kissé fásultnak tűnik a négy vb-cím után. Időközben apa lett, és egy csomó olyan befolyásoló tényező lehet, amiről ő nem akar tudomást venni, de én a saját példámon tudom, hogy fontos. Az élet apró dolgai meg tudják zavarni az embert, Sebastian pedig valóban nincs élete formájában. Lehet, hogy az elmúlt években nyújtotta a maximumot? Még az is lehet.

– Nem rombolja az F1 imázsát, hogy a négyszeres világbajnok, akit eddig valóban különleges zseninek tartottunk, most így vergődik?
– Eddig tényleg különleges is volt. Most nem az, de az volt. A történelmet nem lehet újraírni, az elmúlt négy évben valóban kivételeset alkotott – az volt pályafutása csúcsa.

– Sokak szerint csak a világverő autója miatt.
– Csapattársát, Mark Webbert ugyanúgy le kellett győznie, tehát nem ilyen egyszerű ez. A győzelemhez mindig is domináns autó kell, a két csapattárs azonban ugyanúgy megküzd. A lényeg, hogy az idei teljesítménye nem von le az eddig elért sikerei értékéből, most csak arra kapunk bizonyítékot, Daniel mennyire jó.

– És ezt miért nem látta senki a Toro Rossónál töltött évei alatt?
– Egy közepes autóval nehéz nagyot villantani, de hát hasonló történt (Fernando) Alonsóval a Minardinál – rá se figyeltek fel olyan sokan.

– Azért ő olykor még a Benettonokat is lenyomta akkoriban.
– Ez igaz. Daniel esete kicsit tényleg más, de az időmérőkön azért már mutatott magából valamit, és szerintem ott látszik, ki az igazán jó versenyző. Ha kiemelkedő az időmérős tempód, arra felépíthetsz minden mást, ha viszont csak jó versenyző vagy, de a nyers sebességed nincs teljesen rendben, az már nehezebb ügy. Sajnos ezt a saját példámból tudom...

– Érdekes, hogy manapság mennyire önkritikus, különösen a Mikával való összevetések során. Nehéz volt utólag beismerni, hogy nem érte el az ő szintjét?
– Egyáltalán nem. Akkoriban elhittem, hogy nyerhetek mellette, hogy legyőzhetem, mint ahogy volt is erre néhányszor példa. Karrierem során sosem lengettem a fehér zászlót, visszatekintve azonban látszik, mi a helyzet. Az eredmények világosan megmutatják, milyen pilóta voltam – minek ezzel szembemenni?

– Boldogabb élete lenne világbajnokként?
– Nem. A fiamat nem érdekli, hogy világbajnok vagyok, egyszerű versenyző vagy bármi más. A gyerekeket csak az érdekli, hogy ott legyél mellettük, gondoskodj róluk, szeresd őket. Lehet, hogy anyagilag jobban állnék, de így is elég tehetős vagyok, szóval a mai életemet ez semmiben sem befolyásolja. Még ha nyertem is volna egy vb-címet, akkor sem kérkednék vele. Néhányan megteszik, de ez nekem annyira fura, mert ezzel csak a múltbeli egójukat simogatják.

– Sokszor említi a fiát. Tényleg ő áll most az abszolút középpontban? Születése megváltoztatta az életét?
– Az életemet nem változtatta meg, ám új célokat adott a jövőre vonatkozóan. Versenyzőként minden körülöttem forgott, mindent az egyéni érdekeim vezéreltek, most viszont már a családomnak élek. Persze továbbra is megvannak a saját dolgaim, de a nagy képet tekintve teljesen mások a céljaim, már a család áll a középpontban.

– Hogyan látja magát öt év múlva?
– Remélhetőleg nem leszek túl kövér, továbbra is élvezem majd az életet, és az autósporton belül dolgozhatok. Sosem nézek ennyire előre, a BBC-vel 2018-ig van szerződésem, szóval elvileg addig ott leszek az F1 közelében, de a sors útjai kifürkészhetetlenek. Miért, ön hol lesz öt év múlva?

– Fogalmam sincs.
– Na látja...