Sainz édesapja szerint Hamilton kereste fel a Ferrarit

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.01.27. 16:15
Sainz Abu-Dzabiban már kipróbálhatta a Williamst (Fotó: AFP)
Az idősebbik Carlos Sainz szerint a Formula–1-es Ferrari elégedett volt fia teljesítményével, de a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton bejelentkezett a maranellóiakhoz, ami mindent megváltoztatott.

Sokáig úgy tűnt, mindössze formaság Carlos Sainz Jr. ferraris szerződéshosszabbítása, így közel egy évvel ezelőtt óriási szenzációként hatott, amikor a Scuderia bejelentette a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton 2025-ös érkezését, ami egyúttal a spanyol pilóta távozását jelentette. A pályafutása első győzelmét a maranellóiakkal 2022-es Brit Nagydíjon elérő versenyző így abban a tudatban volt kénytelen nekivágni a 2024-es évnek, hogy új csapat után kell néznie, ez azonban nem igazán hatott ki az eredményekre: Sainz két ízben is diadalmaskodott az előző kiírásban. 

A karrierje során eddig összesen négyszer győzedelmeskedő spanyol több ízben is beszélt arról, hogy úgy érzi, nem csinálhatott volna semmit sem jobban az olaszoknál eltöltött ideje alatt, egyszerűen balszerencsés volt és rosszul jött ki a számára az időzítés, hiszen ő is tisztában van vele, hogy a Ferrari nem mondhatott nemet a sportág legsikeresebb versenyzőjének. 

Noha eleinte az a hír a járta, hogy a maranellói csapat környékezte meg a visszaeső Mercedesszel egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő, és a lehetséges hosszabbítás időtartamával elégedetlen Hamiltont, az idősebbik Carlos Sainz az El Cafelitóban elárulta, maga a hétszeres vb-első kereste meg a Ferrarit, hogy valóra váltsa az álmát. „Nem állítanám azt, hogy a Ferrari rosszul bánt volna vele ebben a helyzetben. Egyszerűen összeállt a tökéletes vihar. A Ferrari elégedett volt Carlosszal, de adódott egy lehetőség, amit maga Hamilton teremtett meg. Ő volt az, aki felkereste a csapatot, és ezzel kialakultak ezek a körülmények. Noha a folyamat lehetett volna tisztább is, akkor kiszivárgott volna, amit a Ferrari nem akart."

A Scuderia és Sainz jó viszonyban vált el egymástól, amit jól jelzett, hogy a csapat megadta a lehetőséget a versenyzőnek, hogy már az idényt követő abu-dzabi teszten pályára gurulhasson az új munkaadójával, a Williamsszel, ráadásul neki ajándékozta az F1-75-öst, amivel az első győzelmét aratta, miközben szerveztek neki egy búcsútesztet is, amin az édesapjával karöltve Fioranóban vihetett pályára egy-egy F1-es Ferrarit.

A többszörös Dakar-győztest meghatotta a lehetőség. „Fantasztikus gesztus volt, olyasmi, amit lényegében egyetlen másik versenyzőjük sem kapott meg a múltban, egy ilyen búcsút. Odaadták neki az autót, míg engem meghívtak Fioranóba, hogy vezessek egy Formula–1-es kocsit."

„Nincs igazán tapasztalatom a formulaautós bajnokságokban, csak nagyon-nagyon kevés, úgyhogy számomra ez nagy dolog volt. Rendkívül élveztem, az erő, a kezelés, a fékerő lenyűgöző. Az, hogy ott lehettem a fiammal, a Ferrari megvalósította ezt, és meghívott engem is, hogy együtt vezethessek vele, igazán fantasztikus volt. Egy hihetetlen nap, amit sosem fogok elfelejteni. Nagyon jól szórakoztunk, és hihetetlen érzés volt, hogy kipróbálhattam egy modern F1-es versenygépet" – jelentette ki a The Sunnak.

Ami a Ferrarit illeti, Hamilton múlt héten teljesítette az első napjait Maranellóban, és a 2023-as versenygépet már pályára is vitte Fioranóban, míg hétfőn hivatalosan is bemutatta a 2025-ös csapatruhát. A maranellóiak felkészülése ezt követően a Circuit de Catalunyán fog folytatódni, ahol versenyzői keddtől egészen csütörtökig a tesztelhetnek korábbi autóval, míg február 4–5-én a Pirelli teszt keretein belül a tavalyi versenygépet vihetik pályára, ugyancsak a spanyolországi helyszínen. 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik