F1: kicsit besárgult a Ferrari az Olasz Nagydíjra – kép

Vágólapra másolva!
2022.09.07. 20:00
A Formula–1-ben szereplő Ferrari istálló kedden még csak a szerelők hétvégi Olasz Nagydíjon látható új, sárga csapategyenruháját mutatta be, szerdán pedig lehullt a lepel az autókról is: Monzában speciális sárga színű „betétet” is kap majd Charles Leclerc és Carlos Sainz autója.

Amint az a képeken is látszik, olyan drámai változás azért nem történt, bár tény, az autón jelentős mértékben jelent meg a sárga szín, ám még mindig a piros az uralkodó.

Az F1 több mint hetvenéves történetében mindössze két olyan futamot találunk, amikor a Ferrari nem piros színű autókkal állt rajthoz. Az 1964-es világbajnoki idény utolsó két versenye előtt Enzo Ferrari megharagudott az Olasz Autósport-szövetségre, amiért az nem támogatta a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) szemben egy vitájában, ezért elrendelte, hogy az Amerikai és a Mexikói Nagydíjon kék-fehér festéssel álljon rajthoz a csapat.

Így esett meg, hogy John Surtees – aki egyedüliként lett világbajnok a gyorsasági motorosok között és a Formula–1-ben is – egy kék-fehér Ferrariban ülve biztosította be vb-címét.

John Surtees kék-fehér Ferrarival száguld a vb-cím felé 1964-ben (Fotó: AFP)
John Surtees kék-fehér Ferrarival száguld a vb-cím felé 1964-ben (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
16 perce

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
1 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
6 órája

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
17 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik