F1: „Kimi nem úgy kért bocsánatot, ahogy én Sennától”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.14. 14:01
null
Kimi Räikkönen a honfitársa szerint nem jó bocsánatkérésben (Fotó: Action Images)
Kimi Räikkönen beszélt Valtteri Bottasszal, de nem feltétlenül kért bocsánatot honfitársától az Orosz Nagydíjon történt balesetük miatt, állítja a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen, Valtteri Bottas egyik menedzsere.

Räikkönen a verseny utolsó körében próbálta megelőzni a harmadik helyen haladó Bottast, de manővere ütközéssel ért véget. A Williams pilótája kiesett, míg Räikkönen ötödikként ért célba, de időbüntetést kapott, és hivatalosan csak nyolcadik lett.

Räikkönen nem értette, miért büntették meg, s a csapatfőnöke is kiállt mellette.

„Tudtommal elbeszélgettek egymással az esetről– mondta Häkkinen. – Kimi nem úgy beszélt Valtterivel, mint én Ayrton Sennával az 1994-es aidai futamot követően. Ayrton nagyra becsülte, hogy odaálltam a Williams garázsába, és mindenki előtt elismertem, hogy hibáztam. Senna odajött, a vállamra tette a kezét, és éreztem, hogy a következő versenyhétvégén jobb szemmel néz rám.”

Häkkinen szerint Räikkönent kezdi összeroppantani a nyomás, ami Sebastian Vettel csapattársaként nehezedik rá.

„Kimi nehéz helyzetbe került, bosszantotta, hogy a csapattársa már megint előtte van, ő is ott akart állni a dobogón” – mondta Häkkinen, akivel Niki Lauda is egyetértett.

„Räikkönen nagyon akar, de Vettel egyszerűen elsöpri. És már annyira görcsöl, hogy önmagát is képes elsöpörni, most éppen a Bottasszal történt ütközéssel. Nem volt klasszisteljesítmény” – mondta Lauda.

HÄKKINEN ÉS SENNA ESETE

RÄIKKÖNEN ÉS BOTTAS ESETE

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
5 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
7 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
9 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
14 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik