Hiába mondta Mark Webber, hogy a Red Bull-istállónak a tesztelésen nem volt gondja arra, hogy rejtegesse autója valós képességeit, többen, köztük Nick Heidfeld felfigyeltek arra, hogy Barcelonában egyes körön belüli részidőik elsöprő fölényről tanúskodtak. Az Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzésén Sebastian Vettel olyan kört futott, amely azt támasztja alá, hogy a tavalyi világbajnoki címeket besöprő Red Bull valóban növelni tudta előnyét riválisaival szemben a holt idény során.
A német pilóta 1:24.507 perces körideje csupán hat tizeddel marad el saját tavalyi pole pozíciós köridejétől, amely pályacsúcs is egyben Melbourne-ben (1:23.919).Vettel lágy gumin érte el ezt a pazar eredményt, s érdekesség, hogy a kemény keveréken elért legjobbjával is elsőként zárta volna a helyi idő szerint szombat délután megtartott tréninget.
A pénteki napot a téli tesztek után meglepetésre az első két helyen záró McLaren-páros folytatta jó szereplését, ahhoz képest, hogy álltak a csapat esélyei pár napja, biztató a 3. és a 4. hely. Persze itt sem kellett mindenkinek feltétlenül kiautóznia a maximumot autójából, azért azt elmondhatjuk, hogy eddig ezen az edzésen kaptuk a leghűbb képet az erőviszonyokról.
A renault-s Vitalij Petrov 5. és a sauberes Kobajasi Kamui 7. helyezése váratlanul jónak mondható, a Ferrari és a Mercedes a magyar idő szerint 7 órakor kezdődő időmérőn nem velük, hanem a McLarenekkel akar majd csatázni – ha már a Red Bull ennyire érinthetetlennek tűnik, legalábbis Vettellel. Igaz, a szabadedzés végén eleredt az eső, ez némiképp módosíthatja a felállást.
Kövesse az időmérőt fél héttől az NSO élő szöveges tudósításával!
A Ferrari edzését hátráltatta, hogy Felipe Massa autójának tetejéről leszakadt a kamera, s emiatt lágy gumikon nem tudott mérvadó kört teljesíteni.
A Williams helyzete még elszomorítóbb: Pastor Maldonado a 6. körében a kavicságyban között ki, míg Rubens Barrichello hét kört tudott csak megtenni, mert a váltójából szivárgott az olaj.
Az újonc csapatok pilótáinak reménykedniük kell abban, hogy az időmérőn Vettel az első szakaszban visszafogottabb teljesítményt nyújtson, ebben az esetben ugyanis a Lotus és a Virgin pilótái is a 107 százalékos határon belülre kerülhetnek.
A Hispaniának erre nincs esélye, a spanyol csapattól már az is óriási eredmény, hogy Vitantonio Liuzzi után Narain Karthikeyan is a pályára gurulhatott. Utóbbi mért kört is futott, igaz, ez 17 másodperccel volt rosszabb Vettel idejénél.
1. | Sebastian Vettel | német | Red Bull-Renault | 1:24.507 | 15 kör |
2. | Mark Webber | ausztrál | Red Bull-Renault | 1:25.364 | 14 |
3. | Lewis Hamilton | brit | McLaren-Mercedes | 1:25.553 | 15 |
4. | Jenson Button | brit | McLaren-Mercedes | 1:25.567 | 16 |
5. | Vitalij Petrov | orosz | Renault | 1:25.906 | 18 |
6. | Fernando Alonso | spanyol | Ferrari | 1:26.121 | 16 |
7. | Kobajasi Kamui | japán | Sauber-Ferrari | 1:26.417 | 17 |
8. | Nico Rosberg | német | Mercedes | 1:26.520 | 17 |
9. | Nick Heidfeld | német | Renault | 1:26.746 | 17 |
10. | Michael Schumacher | német | Mercedes | 1:26.856 | 15 |
11. | Sebastien Buemi | svájci | Toro Rosso-Ferrari | 1:27.008 | 17 |
12. | Felipe Massa | brazil | Ferrari | 1:27.011 | 15 |
13. | Jaime Alguersuari | spanyol | Toro Rosso-Ferrari | 1:27.066 | 14 |
14. | Paul di Resta | brit | Force India-Mercedes | 1:27.087 | 15 |
15. | Adrian Sutil | német | Force India-Mercedes | 1:27.180 | 15 |
16. | Rubens Barrichello | brazil | Williams-Cosworth | 1:28.068 | 7 |
17. | Sergio Pérez | mexikói | Sauber-Ferrari | 1:28.077 | 9 |
18. | Heikki Kovalainen | finn | Lotus-Renault | 1:29.772 | 17 |
19. | Jarno Trulli | olasz | Lotus-Renault | 1:30.003 | 18 |
20. | Timo Glock | német | Virgin-Cosworth | 1:30.261 | 15 |
21. | Pastor Maldonado | venezuelai | Williams-Cosworth | 1:30.496 | 5 |
22. | Jérome D'Ambrosio | belga | Virgin-Cosworth | 1:30.704 | 18 |
23. | Narain Karthikeyan | indiai | Hispania-Cosworth | 1:41.554 | 5 |
24. | Vitantonio Liuzzi | olasz | Hispania-Cosworth | idő nélkül | 1 |