Megvan a hatodik téli érkező, Paksról erősített a Budapest Honvéd

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.05. 10:13
Földi Dominik a Honvédnál folytatja (Fotó: honvedfc.hu)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette a Pakstól Földi Dominikot.

Földi Dominik Budapesten született 2004. június 27-én. A II. Kerület UFC-ben kezdett játszani, majd a Ferencvárosban folytatta, de a Vasastól – amely 2019 nyarán igazolta át őt a zöld-fehérektől – kapott profi szerződést. 2021 augusztusában a La Ligában szereplő Alavés U19-es együttesében folytatta pályafutását, Baszkföldről az UD La Cruzhoz vezetett az útja, hogy aztán egy rövid szegedi kölcsönjátékot leszámítva a Paksban futballozzon. 2023 augusztusában a tolnaiaknál bemutatkozhatott az NB I-ben is, mégpedig nevelőklubja, a Ferencváros ellen, míg ebben az idényben kétszer kapott szerepet az első osztályban (Győr, MTK). Földi az U15-ös, U16-os, U17-es és U19-es válogatottban is pályára lépett korábban, több poszton is bevethető robbanékony játékos, aki a védelem és a támadószekció mindkét oldalán kiválóan érzi magát.

Nagyon boldog vagyok és hálás, hogy itt lehetek. Bízom benne, hogy a játékommal nagy segítségére leszek a csapatnak és elérjük a kitűzött célokat. Az eddigi tapasztalataim nagyon pozitívak, a srácok nagyon befogadóak voltak. Keresztes Noelt és Pekár Istvánt már korábban is ismertem az utánpótlás-válogatottakból, velük a mai napig nagyon jó kapcsolatom van” – kezdte mondandóját a Honvéd hivatalos honlapján Földi, aki az átigazolás hátteréről is ejtett néhány szót.

Az egyik legfontosabb tényező volt a választásnál, hogy a Honvéd egy nagy múltú klub. Sokat foglalkozom az edzések és meccsek utáni regenerációval, ezért fontos volt számomra, hogy olyan légkörrel és infrastruktúrával bíró klubhoz szerződjek, ahol minden adott a fejlődéshez. Mindemellett fontos szempont volt a döntésem meghozatalakor a szurkolói bázis is, mert szeretek sok ember előtt futballozni. Gyerekkoromban mindig azon az oldalon szerettem játszani, ahol a szülők álltak, mert – ha jó, ha nem – tetszett a reakciójuk. Magyarországon kevés klub rendelkezik ilyen patinás szurkolótáborral, ez azonban nagy felelősséggel is jár” – nyilatkozta a klub honlapjának a 20 éves szélső.

Pinte Patrik, Baki Ákos, Csontos Dominik, Csonka Bonifác és Rácz Gergő után Földi a kispestiek hatodik téli érkezője, szerződtetésével egy időben távozik a Honvédtól Gyetván Márk. A 20 éves kapus a 2020–2021-es évadban csatlakozott a Budapest Honvédhoz, a korosztályos ranglétrát végigjárva 2024 májusában az NB II-ben is bemutatkozhatott, ebben a szezonban az első öt bajnokin védte a kaput.

 

Legfrissebb hírek

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

A kisvárdai edző a lecserélt játékosáról: A többieket is húzta lefelé ezzel a negatív hozzáállással

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 12:42

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Felejthető meccsen nem bírt egymással a Tatabánya és a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:49

A Vasas simán nyert a Csákvár ellen, de a második helyre ezúttal sem tudott fellépni

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:55

Kirchner tizenegyesgóljával nyert a Kozármisleny, tapad a dobogósokra

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:53

A Szeged kapufákat, a Szentlőrinc gólokat lőtt

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:50
Ezek is érdekelhetik