Power Rankings – NFL 2014 Week 10

Vágólapra másolva!
2014.11.06. 03:11
Címkék
Kilenc játékhét múltán beállni látszik a mezőny. Tíz csapat már most készülődhet a következő idényre, a maradék pedig nagy elánnal hajt...

Kilenc játékhét múltán beállni látszik a mezőny. Tíz csapat már most készülődhet a következő idényre, a maradék pedig nagy elánnal hajt a ráadásért, kisebb-nagyobb sikerekkel. A héten is akadt meglepetés bőséggel, a Delfinek vízbe fojtották Riverséket, Big Ben újra hat hatpontost szórt a Hollóknak eleségül, a Broncos minden erőfeszítés nélkül kikapott a Belichick-Brady tandemtől és Colin Kaepernick is földközelből vizsgálta, hogyan vesz revansot a Rams. Lássuk tehát a tizedik erőfelmérést, ahol áttekintjük, hogy ki merre indult el a páternoszteren.

1.Arizona Cardinals (7-1) / 1
Egyszer minden álom valóra válik, főleg, ha teszünk érte…

2.New England Patriots (7-2) / 1
Az igazi hazafi nem futamodhat meg saját otthonában…

3.Denver Broncos (6-2) / -2
Peyton hiányzott a történelem óráról mikor a bostoni teadélutánt tanulták…

4.Philadelphia Eagles (6-2) / 1
Nick Foles kulcscsont törése teret nyitott Mark Sanchez előtt. Ennek is lehet örülni…

5.Dallas Cowboys (6-3) / -1
Jerry Jones színeváltozása.

6.Detroit Lions (6-2) / 0
The Lion Sleeps Tonight.

7.Green Bay Packers (5-3) / 0
Mike McCarthy szerződéshosszabbításával dicsekszik egy zebrának…

8.Seattle Seahawks (5-3) / 0
Marshawn Lynch előkotorta a Beast mode-ot a konyhafiókból és ennek már a Raiders ligaelit védelme sem tudott ellenállni.

9.Indianapolis Colts (6-3) / 0
Just look, Luck. I am your father. Vereség ellen legjobb gyógyszer a győzelem.

10.Cincinnati Bengals (5-2-1) / 0
Megállni látszik a tudomány…

11.Pittsburgh Steelers (6-3) / 4
Azért megcsinálta...

12.Kansas City Chiefs (5-3) / 2
Az igazi főnökké válás egy hosszú folyamat eredménye. Már a közepén járnak...

13.Miami Dolphins (5-3) / 3
Ryan Tannehill főszerepet kaphatna a Dr. Jekyll és Mr. Hyde c. filmklasszikusban.

14.Buffalo Bills (5-3) / 3
Ülő Bika híres indián vezér volt, ez viszont senkit sem érdekel egy pihenőnapos csapat esetében.

15.San Diego Chargers (5-4) / -4
Lemerülni látszanak az elemek San Diego városában.

16.Baltimore Ravens (5-4) / -4
Márpedig többet keres…

17.Cleveland Browns (5-3) / 4
Billy Winn mezőnygól blokkja meghozta a Win-t a Browns-nak…

18.San Francisco 49ers (4-4) / -5
Kaep megdolgozik a pénzéért…

19.New Orleans Saints (4-4) / 3
A Szentek feltámadtak. Mínuszos alapszakasz, biztos playoff hely?

20.Houston Texans (4-5) / -1
Egyedül nem megy! J.J. Watt figyelmébe…

21.New York Giants (3-5) / -3
Odell Beckham, Jr. idén esélyes a Garbage Time All-Pro-nak.

22.Carolina Panthers (3-5-1) / -2
Hazaaa… A puskini elvágyódás eklatáns megjelenítése.

23.Minnesota Vikings (4-5) / 1
Rossz időzítés. Mire A.P. visszatér, a playoff már rég elúszott.

24.Chicago Bears (3-5) / -1
Vissza a jövőbe.

25.St. Louis Rams (3-5) / 1
A Kos csillagjegy szülötte fejjel megy a falnak. Néhanapján megesik, hogy a fal omlik le és nem a homlok törik darabokra.

26.Washington Redskins (3-6) / -1
Javaslom Jay Grudennek, hogy gyúrja egybe a három irányítót, mindenkit jól összezavarna egy Kirk McCoy III nevű QB.

27.Atlanta Falcons (2-6) / 0

28.Tennessee Titans (2-6) / 0
Pihenőt kaptak a country zenészek. Csend honol Nashville-ben és ez még sokáig így marad.

29.Tampa Bay Buccaneers (1-7) / 0
Interception made by head and hand.

30.Jacksonville Jaguars (1-8) / 0
Kikaptak.

31.New York Jets (1-8) / 0
Egy győzelem már a zsebben. Mégpedig a Raiders ellen.

32.Oakland Raiders (0-8) / 0


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik