AFC Kelet szezonértékelő – „Balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél…”

A Nemzeti Futball Liga Amerikai Főcsoportjának keleti csoportját „tizenegynéhány” éve a New England Patriots uralja, természetesen így volt ez idén is. A szezon első fele döcögősen indult Foxborough-ban, úgy tűnt, hogy a Miami Dolphins vagy akár a Buffalo Bills is komoly kihívója lehet Bill Belichick csapatának, de a szezon második felére lemorzsolódtak, így még a rájátszás sem jött össze, pedig mindkét csapatban volt és van potenciál. A Nemzeti Futball Liga Amerikai Főcsoportjának keleti csoportját „tizenegynéhány” éve a New England Patriots uralja, természetesen így volt ez idén is. A szezon első fele döcögősen indult Foxborough-ban, úgy tűnt, hogy a Miami Dolphins vagy akár a Buffalo Bills is komoly kihívója lehet Bill Belichick csapatának, de a szezon második felére lemorzsolódtak, így még a rájátszás sem jött össze, pedig mindkét csapatban volt és van potenciál.

A Patriots végül könnyed csoportgyőzelemmel vált az AFC első kiemeltjévé, de a Bills és a Dolphins is összehozta a minimum 50%-os mutatót, egyedül a harmatgyenge New York Jets lógott ki, akik egyetlen csoporton belüli diadalukat az utolsó héten aratták, a rájátszásra már esélytelen Dolphins otthonában. Nézzük hát egyesével a csapatokat, hogy mi hogyan láttuk azok idei szezonját…

Buffalo Bills (9-7)

A Bills-család 2014. március 25-én elveszítette alapító-tulajdonosát, Ralph Wilsont. A gyász mély nyomokat hagyott, de a csapatépítés nem szünetelt. Egyik legfontosabb lépésként megtették védőkoordinátornak azt a Jim Schwartz-ot, aki szerintem egy igazi védőzseni, de 2013-ban 7-3-ról bukta el a rájátszást Detroitban, így nem volt maradása. A szabadügynök piacon kevés aktivitást mutatott a csapat, Doug Marrone (HC) és Doug Whaley (GM) láthatóan a draftra hegyezte ki a holt szezont. A csapat lejáró szerződésű játékosainak többségét ugyan megtartotta, de a védelem egyik legfontosabbját, Jairus Byrdöt nem tudta. Én egy franchise taget sem sajnáltam volna rá, de a Bills-nél nem így gondolták, Byrd pedig hat évre elkötelezte magát a New Orleans Saints-hez. A májusi drafton is ők szolgáltatták a legnagyobb szenzációt azzal, hogy nem sajnálták a 2015-ös első és negyedik körös cetlijüket sem Sammy Watkins-ért és egészen a negyedik helyre tradeltek fel érte, a Cleveland Browns-t hívva segítségül. A későbbi körökben is talált tehetséget a Bills, a harmadik körös linebacker, Preston Brown és a hetedik körös offensive tackle, Seantrel Henderson is hamar alapembere lett a csapatnak.

A szezon tulajdonképpen végig olyan eredményeket tartogatott, ami így utólag elfogadhatónak nevezhető, de év közben nem mindig tűnt annak. Kivétel ez alól a 16. heti Raiders elleni vereség, ami a rájátszásukba került. A csapat bravúros győzelemmel kezdett a Soldier Fielden a Chicago Bears ellen, majd csoportrangadón verte a Dolphinst. Ezt két vállalható vereség követett (San Diego Chargers, Houston Texans), majd jött egy újabb bravúr, ezúttal Detroitban. A bye weekig hátralevő három meccsen papírforma eredmények születtek (Pats L, Vikings W, Jets W), így 5-3-mal vonultak pihenőre a Bölények. A szabad hétvége után előbb 13-3-ról kaptak ki a Chiefs-től a negyedik negyedben elszenvedett 2 futott TD miatt, majd Miamiban veszítettek úgy 22-9-re, hogy 18 perccel a vége előtt még 9-3-ra vezettek. A Jets és a Browns elleni győzelem visszaállította a pozitív mérleget, de a kőkemény december nem sok jóval kecsegtetett. A Broncos elleni idegenbeli vereség vállalható, az a tény pedig, hogy Peyton Manning TD passz nélkül zárt, mindenképp kiemelendő. Egy héttel később aztán a regnáló MVP, Aaron Rodgers is megtapasztalta milyen kőkemény védelem állt össze a kanadai határnál. Ő sem adott TD passzt és karrierje legalacsonyabb QB ratingjével zárt (34.3). A csapat tehát 8-6-tal utazott Oaklandbe és óriási meglepetésre alul maradtak, a Raiders támadófal nagyon jól védte meg a félelmetes buffaloi pass rush ellen Derek Carrt, aki így könnyedén vezette győzelemre a Fosztogatókat. Ezzel a rájátszás elúszott, az utolsó heti győzelem a Patriots „B” ellen már csak szépségtapasz volt.

A védelem a legtöbb sacket szerezte az egész ligában, három ember is (Mario Williams, Jerry Hughes és Marcell Dareus) 10 sack felett zárt. A passzjáték ellen kifejezetten remekelt a csapat, az engedett yardokat tekintve harmadik volt a Bills, míg a 16 engedett TD és az arra jutó 19 INT ligaelit mutatók voltak. Da’Norris Searcy és a sérüléséig remeklő Leodis McKelvin is jó évet zárt a védelemből, akárcsak a tacklegyáros Nigel Bradham és Kyle Williams is. Ez az egység Schwartz kezei közt csak jobb lesz… Az offense már más tészta. Kyle Orton nem egy elit irányító, teljesen átlagos teljesítményt nyújtott. Fred Jackson hiába a csapat vezére, már öreg és sérülékeny is, akárcsak a másik running back, C.J. Spiller. Ráadásul mindketten hagytak ki meccseket. Sammy Watkins 982 yardot és 6 TD-t termelt újonc évében, ha így halad tovább, senki nem fogja bánni, hogy az idei draft egy az egyben kuka. A két egység merőben ellentétes képet festett, mivel a védelem remekelt és hozott pár meccset, addig a támadósor teljesen átlagos teljesítménnyel rukkolt elő.

Összességében remek éve volt a Bills-nek, a szezon előtt senki nem hitte volna, hogy a Bölények még a 16. héten is esélyesek lesznek a PO-ra. Doug Marrone a szezon után „lelépett”, de a Jets-től megszerzett Rex Ryan biztosan tovább folytatja az építkezést. Kyle Orton már bejelentette visszavonulását, így első számú irányító nélkül van jelenleg a roster, első körös pick hiányában free agent irányítót kell szerezni, rosszabb esetben jöhet a trade. Szép feladat lesz.

Miami Dolphins (8-8)

A napfényes Floridában azzal indult a 2014-es év, hogy Jeff Ireland (GM) helyére kinevezték Dennis Hickey-t, akinek az a hálás szerep jutott, hogy hat sikertelen szezon után végre rájátszásba vezesse a Delfineket, Joe Philbin főedzővel karöltve. Ennek érdekében olyan játékosok érkeztek a szabadügynök piacról, mint a Denver Broncos-zal Super Bowlt játszó futó Knowshon Moreno, a balhéiról (is) híres, de amúgy jó zsugás CB Cortland Finnegan vagy a Detroit Lions-nál létszám felettivé váló safety, Louis Delmas. 2013-ban a Dolphins az egyik legtöbb sacket szenvedte el, ráadásul a Martin-Incognito botrány miatt két kezdő támadó falember esett ki. Ennek orvoslására érkezett a Kansas City Chiefs-től a liga egyik legjobb offensive tackle-je, Brandon Albert és a draft első köréből Ja'Wuan James, aki az összes meccsen kezdő volt. A draft hátsó fele átlagosra, de inkább gyengére sikerült, a második körben kiválasztott wide receiver Jarvis Landry azonban sok szép pillanatot szerzett a nézőknek.

A Dolphins hazai pályán kezdett a Patriots ellen és egy 23-0-lás második félidőnek köszönhetően 33-20-ra legyőzték Bradyéket. Ezt két súlyos vereség követte, majd jött egy gála a Raiders ellen. Itt már látni lehetett, hogy rapszodikus csapat lesz 2014-ben a Dolphins. A pihenőhétre 2W-2L-el mentek, amit követett egy utolsó másodperces vereség a Green Bay Packers ellen, majd három sima győzelem, köztük a San Diego Chargers elleni 37-0. A 10. héten egy újabb utolsó pillanatos vereség Detroitban, majd egy W-L-W-L „kombó”, csak, hogy rászolgáljanak a rapszodikus jelzőre. 7-6-tal utaztak a 15. héten a Patriots-hoz, és egy 14-13-as első játékrész után úgy estek szét, mint az egykor szebb napokat látott magyar gazdaság. Ez a vereség mély sebeket ejtett, melyből nem tudott felállni a csapat, így zsinórban hetedszer maradt le Hópihe és csapata a playoffról.

A csapatrészeket tekintve volt pár kiemelkedő teljesítmény, a védelemből például a 11.5 sacket jegyző Cameron Wake vagy a 110 totál szereléssel záró Jelani Jenkins mindenképp elismerést érdemel, ahogy a Pro Bowl választott Brent Grimes is, aki minden bizonnyal az év interceptionjét mutatta be a Lions ellen. A támadósor vezére Ryan Tannehill volt, aki Dan Marino óta az első Dolphins irányító, aki egy szezonban 4000-nél több yardot passzol. 27 TD passza és 12 labdaeladása is vállalható, vele jó úton jár a csapat. Az elkapó sorból érdemes kiemelni a már említett Landry-t, aki szimpla visszahordóként kezdett, de kemény munkával a csapat második számú elkapójává avanzsált. Végül 758 yarddal és 5 TD-vel zárt, amit 1158 return yarddal fejelt meg. Mike Wallace 10 elkapott TD-je zseniális, de vele szemben hiányérzetem van, olykor sértődöttnek tűnik, hullámzó a teljesítménye. A korábban már említett Moreno a futójátékot hivatott fellendíteni, de egy súlyos sérülés miatt hamar a sérültlistán találta magát, így Lamar Miller (1374 totál yard, 9TD) kapott szerepet, aki minden percet ki is használt.

Összességében ez is egy olyan év volt, melyben több volt, de, ha csak hatot nyer a csapat, akkor sem kapja fel senki a fejét. Évek óta a középszerűség a jellemző, ahonnan néhány jó döntéssel simán ki lehet törni, néhány rosszal pedig évekre le lehet épülni. Fontos holtszezon vár rájuk.

New England Patriots (12-4)

Amíg Bill Belichick és Tom Brady a futballnak szenteli az életét, addig a New England Patriots az AFC legnagyobb esélyeseként vág neki minden szezonnak. A 2013-as szezon a Manning vezette Broncos elleni AFC döntővel zárult, ami előrevetítette, hogy minimális finomhangolásra van csak szükség. A Pats hátsó védelmi alakzata számított a csapat leggyengébb pontjának, így a szabadügynök piacról szép sorban megszerezte BB a Jets-cel már két AFC döntőt elveszítő cornerback, Darrelle Revis-t, az akkori címvédő Seahawks-tól Brandon Browner-t és a Philadelphia Eagles kötelékéből „hazacsábította” a safety, Patrick Chungot. Julian Edelman szabadügynökként várta a 2014-es tavaszt, de simán meg tudták tartani, továbbá a Carolina Panthers-től sikerült elcsábítani Brandon LaFell elkapót. Amellett, hogy ez minőségi erősítésnek számít, volt természetesen távozó is. CB Aqib Talib Denverbe költözött, a támadófal egyik legjobbja, Logan Mankins a Tampa Bay Buccaneers játékosa lett és a csapat futója, LeGarrette Blount is távozott, ő a Pittsburgh Steelers-t választotta. A draft első körében a két súlyos térdsérülést is maga mögött tudó Dominique Easley-t választotta ki a Pats, ami enyhén szólva lutri. A második pickkel már a jövőre is gondoltak, Jimmy Garoppolo személyében irányítót húztak. A harmadik választás az egyetemi bajnok Florida State University centerére, Bryan Storkra esett és ez így utólag zseniális húzásnak számít. A maradék hat húzás nem igazán sikerült, a parádés free agent piacozás után egy gyenge draft csúfította a 2014-es holtszezont.

A csapat rossz játékkal és Miami elleni vereséggel kezdett, amit két kötelező győzelem követett. A 4. játéknapon a Chiefs vendégei voltak a Monday Night Football (MNF) keretein belül és az egész ország szeme láttára szenvedtek arcpirító vereséget. A 41-14-es csúfság közben az is megesett, amire senki nem számított. Garoppolo váltotta a gyengén játszó Bradyt, majd az irányítóváltást firtató kérdésre a meccs után Belichick minden idők legflegmább fintorával reagált. Ez a pofon helyes útra terelte a csapatot, zsinórban 7 győzelem következett, köztük a Cincinnati Bengals, a Chicago Bears, a Denver Broncos, a Detroit Lions vagy éppen az Indianapolis Colts „lemészárolása”. A 13. héten a csapat Green Bay-be utazott és egy szoros meccsen szenvedett vereséget. A következő három meccsen újra nyertek Bradyék, látszott, hogy nagyon egyben van a csapat, úgyszólván semmi jelentősége nem volt a Packers elleni vereségnek. A 16. heti diadal azt jelentette, hogy biztosan első kiemeltként vág a rájátszásnak a csapat, így az utolsó heti vereség is belefért, többek közt Rob Gronkowski, Edelman vagy éppen Dont’a Hightower is pihenőt kapott. Az alapszakasz során egy trade-re is szüksége volt a csapatnak, a középső linebacker, Jerod Mayo IR-re került, így a Titans-től kellett elhozni Akeem Ayers-t. A szezon előtt távozó Blount is visszatért, ő Pittsburgh-ben húzta ki a gyufát, a Steelers kivágta, így az utolsó pár alapszakasz meccsen már ismét Hazafiként labdázott. A rájátszás első körében pihent a csapat. A divízió döntőben a Baltimore Ravens utazott a Gillette Stadiumba és alaposan megnehezítette Bradyék dolgát. Kétszer is 14 pontos hátrányt kellett ledolgozniuk, előbb 0-14-ről egyenlítettek, 14-28-ról pedig már fordítottak. A Colts elleni AFC konferenciadöntő ujjgyakorlatnak számított, a Super Bowl pedig mindenki számára örök emlék marad. Három negyed után 14-24-re „égett” a csapat a címvédő Seahawks ellen, de Brady jéghideg profiként játszott a zárónegyedben: 15-ből 13 passza pontos volt, 2 TD-vel pedig fordítottak. Ez azonban kevés lett volna, ha 26 másodperccel a vége előtt a Hazafiak egy yardos vonalán nem minden idők legvitatottabb játékát hívja a Seattle Seahawks. Egy szimpla futás helyett passzjáték, és Malcolm Butler interceptionje a Patriots mennybemenetelét jelentette.

A védelem egyik kategóriában sem produkált olyan számokat, amivel figyelmet vívtak volna ki, de így is sok remek egyéni teljesítményt láttunk. Jamie Collins másodévesként sziporkázott (116 tackle, 4 sack), a falból Rob Ninkovich (8 sack), Chandler Jones (6 sack) és a futás ellen zseniális Vince Wilfork érdemel dicséretet. A már említett Collins mellett a sérüléséig Mayo is nagyon jól játszott, a helyére érkező Ayers pedig a Super Bowlon állította meg az egy yardos vonalon a Szörnyeteget, Marshawn Lynchet. Hightower szintén remekelt, pár kihagyott meccs ellenére is 89 szerelést és 6 sacket szerzett. A már említett Revis, Browner, Chung trió mellett Devin McCourty, Logan Ryan és Kyle Arrington is jól játszott a secondary-ben, nem nagyon volt gyenge pontja a védelemnek.

A támadósor abszolút kétfejű szörnyként funkcionált, Brady és Gronk (1124 yard, 12 TD) volt a kulcs. A tight end egész évben parádézott, levédekezhetetlen volt a játéka. Edelman az elkapásoknál és a visszahordásoknál is nagyon hasznos volt és a 7 TD-t szerző LaFell érdemel még említést Brady célpontjai közül. Talajon elképesztő volt a rotáció. Stevan Ridley, Shaun Vereen, Jonas Gray és Blount egyaránt megkapta az esélyt a bizonyításra. Gray például a Colts ellen szerezte pályafutása első hatpontosait, mindjárt négyet is. A támadófal a szezon elején nem igazán funkcionált jól, de szép lassan összeálltak, megkönnyítve ezzel Brady dolgát.

Az összkép nyilván mámoros a Pats szurkolók számára, milyen lenne egy Super Bowl győzelem után? Nagyon belekötni ebbe a szezonba nem lehet, mert amikor baj volt, jól reagáltak, Ayers és Blount személyében kulcsjátékost igazoltak és végül bajnokként zártak. Tom Brady felérte a csúcsra gyerekkori idolja, Joe Montana mellé, Bill Belichick pedig minden idők legnagyobb edzőgéniuszaként pózolhat a jövőben…

New York Jets (4-12)

A Nagy Alma zöldebbik felében a John Idzik (general manager), Rex Ryan (head coach) páros feladata volt (lett volna) egy ütőképes keret kialakítása, de, mint azt láthattuk, kudarcot vallottak. A tavalyi szabadügynök piacon elveszítették a liga top cornerbackjei közé tartozó Antonio Cromartie-t, így az amúgy sem veretes hátsó védelmi alakzat tovább gyengült. Távozott még többek közt a „mehikói macsó”, Mark Sanchez is, de érte senki nem hullajtott könnyeket. Erik Decker személyében az idősebbik Manning fegyvertárából elkapó érkezett az offense-be, valamint a Tennessee Titans-ben néha jó futó benyomását keltő Chris „2K” Johnson-t is erősítésnek szánták. A már említett Sancho srác helyére pedig a sok nagy (kutya)viadalt megélt Michael Vick érkezett. A draftról az első három körben safety (Calvin Pryor), tight end (Jace Amaro) és cornerback (Dexter McDougle) érkezett, ezzel próbálván erősíteni a hátsó alakzatot és további célpontot adni a csapatot irányító Geno Smith-nek. A csapat egyébként franchise tag-gel tartotta meg átlagos rúgóját, Nick Folkot, ami szintén megkérdőjelezhető döntés volt a holtszezonban.

A szezon hazai pályán indult és a 102 yardot és TD-t futó Chris Ivory vezetésével lelépték a harmatgyenge Oakland Raiders-t. A második héten 20 perce voltak pályán a csapatok, amikor a Jets már 21-3-ra vezetett Green Bay-ben, de ott valami megszakadt... Innen veszítettek 31-24-re és ezt még hét vereség követte zsinórban. Az újabb győzelem már akkor született, mikor a csapatnak nem volt sansza sem a rájátszásra, sem egy tisztességes szezonra, így sokak fejében felmerült, hogy érdemes lenne inkább sorban kikapni egy jobb draftpozíció érdekében, de Ryan és a legtöbb játékos tudta, hogy a saját jövője a tét, leégni nem szabad. Ennek szellemében az utolsó három meccsből kettőt is behúztak, de ez csak egy kevésbé csúnya végeredményre volt elég.

Idzik úr ma már nem a csapat általános igazgatója, ahogy Rex Ryan sem látja el többé a főedzői teendőket, de „búcsúzóul” összehoztak egy remek trade-et a szezon közben. A legtöbb csapatból saját magát kiutáltató Percy Harvint ugyanis egy kondicionális pick-ért megszerezték Seattle-ből, ami a jövőre nézve biztató, feltéve, hogy a zseniális playmaker nem vágja a fát saját maga alatt.

Úgy gondolom, van egy olyan mag a védelemben (Muhammad Wilkerson, Sheldon Richardson, David Harris, Demario Davis, Quinton Coples, Calvin Pace) akik a 2014-es teljesítményükkel garanciát jelenthetnek az előrelépésre, de ehhez a secondary erősítésére szükség lesz. (Ebben a szezonban a Jets szerezte a legkevesebb interceptiont, mindösszesen hatot.) Támadórészről Ivory teljesítménye (944 yard, 7 TD) elfogadható volt, ahogy a sokszor sérült Decker sem vallott szégyent (962 yard, 5 TD), mikor pályán volt. Harvin később érkezett, de benne „mocorog valami”, az évek óta látszik. Tight end poszton több átlagos célpont alkotta a repertoárt, míg a fal is egy jó átlagos csapatrész volt, köztük az Pro Bowlba is beválasztott Nick Mangolddal. A csapat legnagyobb hibapontja az irányító, Geno Smith. Kiszámíthatatlan a játéka, de sokkal inkább rossz, mint közepes irányító. Sok labdát ad el, nem nagyon tud játékot áthívni, rosszul olvassa a védelmeket és rossz döntéseket hoz a labdával. Mondom ezt annak ellenére, hogy az utolsó héten tökéletes, 158.3-as QB-ratinggel zárt. Szezon közben elveszítette kezdő pozícióját, sem a vezetők, sem a társak nem bíztak benne.

Összességében pocsék egy év volt, abszolút indokolt volt a nagytakarítás, de a frissen „igazolt” Mike Maccagnan (GM), Todd Bowles (HC) duóban van potenciál, hogy felturbózza úgy a csapatot, hogy idén ne csak négy győzelem jusson nekik.