NFL-dinasztiák - '70-es évek: Pittsburgh Steelers

A városi legenda szerint egy lóversenypályán kezdődött minden 1933 májusában. A sportbolond Art Rooney nagyobb nyereményre tett szert, majd azon nyomban az NFL-hez fordult és új csapat felvételét kérte a ligába. A nyereményéből „kicsengette” a 2500 dollárt, ami az alapításhoz kellett, majd 1933. július 8-án megalapította a mai Pittsburgh Steelers jogelődjét, a Pittsburgh Piratest.A városi legenda szerint egy lóversenypályán kezdődött minden 1933 májusában. A sportbolond Art Rooney nagyobb nyereményre tett szert, majd azon nyomban az NFL-hez fordult és új csapat felvételét kérte a ligába. A nyereményéből „kicsengette” a 2500 dollárt, ami az alapításhoz kellett, majd 1933. július 8-án megalapította a mai Pittsburgh Steelers jogelődjét, a Pittsburgh Piratest.

A kezdeti időkben kevés örömet szerzett tulajdonosának a franchise. Az első nyolc szezonban mindössze 24 győzelmet arattak, így a csalódott Rooney 1940 decemberében továbbpasszolta a klubot Alexis Thompsonnak. Az eladásból befolyó összeget azonban nem a kispárnába dugta, hanem megvette belőle régi barátjától, Bert Belltől a Philadelphia Eagles tulajdonjogának 50%-át. Kezdeti lelkesedése azonban hamar alábbhagyott Phillyben és öt hónap múltán, 1941 áprilisában visszatért az „Acélvárosba”. Visszakérte Thompsontól szeretett csapatát, ő pedig cserébe megkapta a Sasokat. A régi-új tulaj első döntése az volt, hogy eldobja a Pirates nevet, amit akkorra már a város baseball csapata is viselt, és helyette a Steelerst választotta, mivel ez jobban kapcsolatba hozható az acéliparáról híres Pittsburgh-el.

Az 1942-es szezon aztán meghozta az első sikereket. A csapat történetében először pozitív mérleggel zárta a szezont. Üröm volt azonban az örömben, hogy a siker fő letéteményesét, Bill Dudley-t és több más játékosát átmenetileg elvesztette a csapat. A II. világháború rengeteg játékost szipolyozott el a ligából, így a Steelers előbb a Philadelphia Eagles, majd a Chicago Cardinals gárdájával alkotott közös csapatot egy-egy idényre. 1945-ben már ismét önállóan vágtak neki a szezonnak, két év múlva pedig holtversenyben csoportjuk első helyén végeztek a Philadelphiával. Ez a szezon bizakodásra adott okot és talán senki sem sejtette ekkor, hogy a következő csoportgyőzelemre negyed évszádot kell várniuk, amikor a legendás Steel Curtain leszállítja azt. Az 1947-es szezon után edzőt váltott a csapat és a következő 22 szezont hat különböző head coach ülte végig a padon, akiknek mindössze öt pozitív mérlegű évet sikerült elérniük.

1968-ban Art Rooney-nak elege lett a „szerethető vesztes” szerepéből és új edzőt választott, aki nem volt más, mint a III. Super Bowlt elbukó Baltimore Colts védőkoordinátora, Chuck Noll. Ő azonnali szemléletváltást javasolt és az újoncbörze (draft) jelentőségét hangsúlyozva, mire Rooney „szabad kezet” adott neki, cserébe elvárta az eredményeket. A draft első kör negyedik helyén Joe Greene-t választotta a Steelers, néhány körrel később pedig L.C. Greenwood játékjogára csapott le a vezetőség, és ezzel megalapozták a következő évtized sikereit...

Szörnyű szezonnal indult Noll acélvárosi karrierje, az 1-13-as mutató a liga legrosszabbja volt, holtversenyben a Chicago Bears-zel. Noll „draft-érzékét” azonban ékesen bizonyította, hogy Joe Greene lett a liga döntése alapján az év védőújonca. A siralmas szezon után, előkelő drafthelyen választhatott a csapat, azonban a Bears és a Steelers „holtversenye” miatt különös eseményre került sor. 1970. január 9-én a New Orleans-i Fairmont Hotel báltermében pénzfeldobás döntött arról, hogy melyik csapat választhat elsőként a börzén. A ceremóniát az NFL főkomisszárja, Pete Rozelle dirigálta, ahol Ed McCaskey a Bears, Dan Rooney alelnök és Chuck Noll pedig a Steelers képviseletében volt jelen. A választás jogát a Chicago kapta. „Fej” - mondta McCaskey. „Írás” - válaszolta Rozelle, miután az ezüstdollár földet ért. „McCaskey, Te szerencsétlen! Még egy pénzfeldobást sem tudsz megnyerni.” - ordította feldúltan a Chicago Sun-Times tudósítója, pedig nem is sejthette mit jelent ez a jövőre nézve. Tizennyolc nappal később a papírformának megfelelően a Steelers kiválasztotta a megfigyelők által legígéretesebbnek tartott tehetséget, Terry Paxton Bradshaw-t. Ugyanezen draft harmadik körében Mel Blountra esett a választásuk, tovább folytatva tudatos építkezésüket.

A ’70-es idény előtt olvadt az American Football League (AFL) a National Football League-be (NFL), és két főcsoportra osztották (AFC, NFC), de ahhoz, hogy mindkét csoport 13 csapatból álljon, a korábbi 16 csapatos NFL-ből három csapatot át kellett irányítani a tíz AFL csapat mellé az AFC-be. A Steelers 3 millió dolláros „fájdalomdíj” ellenében vállalta a költözést. A szezon óriási tragédiával indult: két héttel az idénynyitó mérkőzés előtt elhunyt a Green Bay Packers legendás mestere, Vince Lombardi. 5-9-es mutatóval zártak Nollék és a harmadik helyet szerezték meg ezzel az AFC Central csoportban. A ’71-es újoncbörzén folytatódott a később legendává lett védelem építése. A második körben Jack Ham linebacker került „kihúzásra”, majd a negyedik (Dwight White) és nyolcadik (Ernie Holmes) körben befejeződött az Acélfüggöny építés…

Apropó Acélfüggyöny… 1971-ben a WTAE nevű helyi rádióállomás pályázatot írt ki a formálódó védelem becenevére. Tizenheten a Steel Curtain nevet küldték be, azonban a 9. osztályos tanuló, Greg Kronz képet is mellékelt a név mellé, így övé lett a fődíj. A kezdetekben a becenév csak a védőfalat (defensive line) illette meg, amit név szerint Greene, White, Holmes és Greenwood alkotott, azonban a hetvenes évek második felére már az linebacker sor is büszke tulajdonosa volt, mára a komplett pittsburghi védelem az Acélfüggöny nevet viseli. 1971-ben már látszódtak a fejlődés jelei, tíz játékhét után 5-5-tel állt a gárda, esélyük volt a csoportgyőzelemre, de egy kisebb összeomlás következtében végül 6-8-as mutatóval zártak. A védelem kezdett összeérni, a támadójáték továbbra is akadozott.

Ekkortájt a legtöbb csapat a futójátékra fektette a hangsúlyt. Pittsburgh-ben viszont volt egy remek irányító, aki nem tudott kibontakozni megfelelő célpontok hiányában. Később életrajzi könyvében azt is leírta Bradshaw, hogy nagyon maga alatt volt és sem az italt sem a nőket nem vetette meg akkoriban. A remek képességű irányító mellé futójátékos kellett, aki képes őt tehermentesíteni. A következő börze első körében Chuck Noll orvosolta ezt a problémát, a 13. választás jogán „lecsapott” Franco Harris-re. A 72'-es szezon aztán végre meghozta a várva várt áttörést. Az újonc futó 1.235 összyardot és 11 TD-t jegyzett az alapszakaszban, így a csapat 25 év elteltével, 11-3-as mérleggel újra csoportgyőztes lett. Harris bezsebelte az év támadóújonca díjat, Joe Greene az év védőjátékosa lett.

Az AFC elődöntőben a Steelers hazai pályán fogadta az Oakland Raiders csapatát. Huszonkét másodperccel a vége előtt a hazaiak 4&10-re készültek a saját 40 yardos vonalukról, 6-7-es Raiders vezetésnél. A snap után Bradshaw az óriási nyomás alatt egészen a saját harmincas vonaláig szorult vissza, így minden mindegy alapon elengedte a labdát, mellyel a pálya közepén tartózkodó fullbacket, John Fuquát vette célba. Az elkapás pillanatában a Raiders-legenda Jack Tatum ütközött Fuquával, akiről a labda a földre pottyant... Illetve csak majdnem, Franco Harris ugyanis pár centivel a földet érés előtt felszedte azt és a 42 yardos vonalról a célzónába robogott. Ezzel megszületett az „Inmaculate Reception”, illetve a két franchise napjainkig tartó rivalizálása. Az AFC döntőben a hibátlan alapszakaszt produkáló Miami Dolphins következett, a Steelers pedig szoros csatában bár, de elbukott a történelem eddigi egyetlen tökéletes szezonját produkáló csapata ellen.

A következő szezon mérsékelt sikereket hozott. 1973-ban egy haloványabb draft után 10-4-es mutatóval zártak az AFC Central második helyén, mégis rájátszásban jutottak, ahol a Raiders bosszút állt az egy évvel korábbi vereségért és 33-14-re „lemosta őket a pályáról”. 1974. január 29-30-án egy máig megismételhetetlen „sosem volt és sosem lesz többé” dolog történt a New York-i Americana Hotelben: A Steelers az első öt választásával négy későbbi Hall of Fame-be iktatott játékost húzott magának az újoncbörzén. Sorrendben az elkapó Lynn Swann, a linebacker Jack Lambert, egy újabb elkapó John Stallworth és a center Mike Webster került a Kohászokhoz. Ezzel befejeződött az építkezés érdemi része és kezdetét vette a dinasztia uralma. A csoportot 10-3-1-es mutatóval zárták, és pályafutása során másodszor lett „Mean” Joe Greene az alapszakasz legjobb védője. A második körében húzott Jack Lambert pedig az év védőújonca díjat vehette át. A rájátszás első meccsén a Buffalo Bills ellen és nagyon sima, 32-14-es győzelmet arattak hazai pályán, de az AFC döntőn újra az Oakland Raiders jött szembe velük, méghozzá idegenben.

Az utolsó negyedre 10-3-as hazai vezetéssel fordultak, de Swann elkapott és Harris két futott hatpontosával 24-13-as Steelers győzelem lett a vége. Eztán következhetett a franchise első Super Bowl részvétele. A Nemzeti Főcsoportból a Minnesota Vikings jutott a fináléba, így két legendás védőfal csatáját várhatta a nagyérdemű. A nagydöntő az Acélfüggöny dominanciáját hozta: a védelem nem engedett pontot a Vikingek támadóinak és 119 yardon „tartotta” a Fran Tarkenton vezette egységet. Bezzeg a túloldalon Franco Harris brillírozott: 158 yarddal és egy TD-vel 16-6-os győzelemre vezette a Pittsburgh-öt, ső maga pedig a Super Bowl MVP-je lett.

A következő szezont 12-2-es mutatóval nyerte a Steelers, az alapszakasz újra a védelem dominanciáját hozta. Ezúttal a csapat legendás szélsőhátvédje, Mel Blount kapta az Év Védője címet. A rájátszás forgatókönyve hasonlított az egy évvel korábban látottakhoz. Előbb egy sima győzelem a Baltimore Colts ellen (28-10), majd zsinórban negyedszer az Oakland Raiders, most hazai pályán az AFC döntőben. A Kohászok végig kézben tartva a mérkőzést 16-10-re győzedelmeskedtek és utazhattak a második nagydöntőjükre a miami Orange Bowl Stadiumba. 1976. január 18-án a Dallas Cowboys Toni Fritsch mezőnygóljával 10-7-re vezetett a második negyed elején, és ezután 33 perces „pontcsend” következett. Az utolsó negyedben aztán beindult a Steelers henger. Előbb egy blokkolt punt utáni safety, majd két mezőnygól jött, és három perccel a vége előtt Swann 64 yardos TD elkapásával végleg eldőlni látszott a nagydöntő… A ’Boys 1 perc 48 másodperccel a vége előtt Percy Howard 34 yardos elkapásával 21-17-re felzárkózott, A Steelers pedig addig ügyetlenkedett, míg újra visszakerült a Dallashoz a disznóbőr. Öt másodperc volt hátra, amikor Roger Staubach ismét célba vette Howardot, a Steelers azonban pont erre várt és Glen Edwards interceptionjével lezárta a finálét. Chuck Noll fiai egymás után másodszor ülhettek fel az NFL trónjára.

Az 1976-os idényt 1-4-es mérleggel kezdte a Steelers és az ötödik játékhéten Bradshawt is elveszítette, aki a Cleveland Browns ellen Joe „Turkey” Jones sackje után a földön maradt. Az NFL Films ennek a szerelésnek tulajdonítja a Steelers-Browns rivalizálás kezdetét. A csapat arra készült, hogy elsőként szerezzen három Super Bowl győzelmet zsinórban, de a csapnivaló rajt, valamint a legnagyobb sztár elvesztése nem sok jót jelentett. A védelem mégis olyat tett, ami megismételhetetlen. A szezon utolsó kilenc meccsén ötször „nullázták” az aktuális ellenfelet, mindössze két touchdownt (öt mezőnygól mellett) engedtek, azt is egy meccsen, a Houston Oilers ellen. Ez a 28 kapott pont 3.1-es pontátlagot jelent, ami kilenc meccs alatt szintén rekord. Az alapszakaszt 138 kapott ponttal zárta a védelem, engedett pontok és engedett yardokat tekintve is első helyen zárt. Ehhez jött még 22 interception és 25 recovered fumble, ami meccsenként 3.35 labdaszerzést jelent. Végül 10-4-gyel nyerték az alapszakaszt és egymás után harmadszorra Steelers defensive player, ezúttal Jack Lambert lett az Év Védője.

A playoff a Baltimore Colts ellen indult és bár 40-14-re győztek, mégis nagy árat fizettek ezért. A két kezdő futójuk, Harris és Rocky Bleier egyaránt megsérült. Az AFC döntőben a sorminta szerint most Kaliforniában került sor a Raiders ellen. Reggie Harrison, a harmadik számú futó kevésnek bizonyult az Oakland ellen és 24-7-re alulmaradtak. Némi gyógyírt jelentett talán nekik, hogy 8 (!) védőjük is Pro Bowl résztvevő volt, ahol a 24-14-es diadal után Mel Blountot választották a gála MVP-jének. Több mértékadó sajtóorgánum (nfl.com, ESPN, cbssports.com) egyöntetű véleménye, hogy a ’76-os Steelers védelem volt minden idők legjobb védelme.

A következő szezonban 9-5-ös mutatóval hozták a csoportot, a szezon közbeni „tompaságot” azonban átmentették a rájátszásra és mindjárt az első körben kipottyantak a Denver Broncos ellen 34-21-es vereséggel zárult találkozón. Ezidőtájt sokan úgy vélekedtek, hogy átveszi az AFC uralmát a Broncos, mivel a Steelers mellett a főcsoport másik nagyágyúját (Oakland Raiders) is legyőzték a rájátszásban. Az alapszakasz mégis végigdominálta a Pittsburgh, 14-2-es mutatóval zárt az NFL élén és ezúttal a támadók is remekeltek. Terry Bradshaw 28 TD passzt osztott ki, cserébe - a franchise történetében először és mindmáig utoljára - megkapta az alapszakasz MVP címet. A rájátszásban aztán rápakoltak még egy lapáttal. Előbb visszavágtak a Denvernek az egy évvel korábbi fiaskóért (33-10), majd az AFC döntőben állva hagyták a Houston Oilers-t (34-5). Jöhetett a harmadik Super Bowl részvétel öt éven belül, újra Miamiban és újra a Dallas Cowboys ellenében.

Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, 21-14-es Steelers vezetéssel mentek szünetre a csapatok. A harmadik negyedben egy mezőnygóllal közelebb jött a Dallas, az utolsó negyed közepén 19 másodperc alatt lezárták a Kohászok a finálét. Előbb Harris futott 22 yardos TD-t, majd Swann kapta el Bradshaw negyedik TD átadását. A Cowboys ezután még szerzett két hatpontost, de ez még belefért… A 35-31-es siker azt jelentette, hogy a Pittsburgh Steelers az NFL történetének első háromszoros bajnoka és Terry Bradshaw az alapszakasz után a Super Bowl a legértékesebb játékosa lett 1978-ban.

1979-ben, az NFL 60. szezonja okán sok csapat fogadkozott, hogy megállítja a Pittsburgh menetelését. 9-2-es mutatóval utaztak San Diegóba, ahol nem várt pofonba szaladtak bele. A Chargers 35-7-re nyert ellenük és nyilvánvalóvá tette, hogy az AFC trónjára tör. Mindkét franchise 12-4-gyel zárta a szezont és nagyon úgy tűnt, hogy az AFC döntőn jöhet a visszavágó. A Steelers 416 pontot gyűjtött az alapszakaszban, amivel a liga legponterősebb gárdája lett. A rájátszásban folytatta a pontgyártást a Bradshaw vezette offense. A Miami Dolphins 34-14-re letudva és következett az AFC döntő, de nem az erejét fitogtató San Diego Chargers, hanem a csoportrivális Houston Oilers ellen. Az összecsapás Vernon Perry 75 yardos interception visszahordásával indult és máris vezettek az Olajosok. A Steelers védelem azonban megint jó időben teljesített: három labdaszerzés és engedett TD nélkül 27-13-ra simán nyerték a hazaiak a Főcsoportot és készülhettek a második címvédésre.

A XIV. Super Bowl a pasadenai Rose Bowl Stadiumban került megrendezésre és ellenfélként némi meglepetésre a L.A. Rams jött szembe velük, így a Steelers egyértelmű esélyesnek számított. A Kosok „hazai pályán” játszottak, ezt támasztja alá a 103.985 néző, ami a mai napig NFL-rekord. A két csapat közti különbséget jól mutatja, hogy olyan javaslatok hangzottak el a döntő előtt, mint, hogy Bradshaw csak bal kézzel passzolhasson és a Rams támadósor 12 játékossal léphessen pályára. Természetesen egyik ötlet sem vált valóra, de a Kohászok hengere mégis akadozott. A szünetben 13-10-re, három negyed után pedig 19-17-re vezetett a Rams és érett a meglepetés. A zárónegyedre tartogatta a két legszebb játékot Bradshaw, aki előbb egy 73 yardos TD passzal ajándékozta meg Stallworthöt, majd eztán egy 45 yardos passz következett köztük, amelyre Harris 1 yardos futással tette fel a hatpontot. Ezzel kialakult a 31-19-es végeredmény, a Steelers bajnoki címvédéseinek duplázása és Bradshaw újabb Super Bowl MVP címe. És ne feledkezzünk meg a negyedik aranygyűrűről sem ehelyütt…

A hetvenes évek Steelers-e 99 alapszakasz győzelem mellett, 14-4-es rájátszás-mérleget tudhat magáénak, és négy Super Bowl győzelmet ünnepelhetett. Nyolc alkalommal jutott egymás után a rájátszásba és hétszer diadalmaskodott saját csoportjában. Ez a csapat adja a történelem legnagyszerűbb védelmét, mely 10 év alatt ötször végzett a liga három legjobb védelme közt az engedett pontokat és négyszer engedett yardokat tekintve. „A pályán és azon kívül is barátok voltunk” – mondta egyszer Harris, amikor a siker titkáról faggatták. Huszonnyolc olyan játékosa van az NFL-nek, aki ugyanazzal a csapattal nyert négy Super Bowlt, ebből 22 a Steelers focistája. Csoda, hogy ismerték egymást? A huszonkettőből egyébként tizennyolcat Noll draftolt, ketten pedig draftolatlan szabadügynökként csatlakoztak a Steelers-dinasztiához, ami nyolc játékost ad Halhatatlanok Csarnokába és természetesen a sikerkovácsot, az egy éve elhunyt Chuck Nollt…