NFL-dinasztiák - '90-es évek: Dallas Cowboys

1958-ban egy texasi üzletember, bizonyos Clint Murchison, Jr. NFL-csapatot szeretett volna alapítani Dallasban, felvette hát a kapcsolatot George Preston Marshall-lal, a Washington Redskins tulajdonosával. Szinte már minden kérdésben megállapodtak, de Marshall újabb változásokat akart eszközölni, mire Murchison visszalépett a közös üzlettől és úgy döntött, hogy saját csapata lesz. Igen ám, de ehhez az NFL tulajdonosok egyhangú támogatása is kellett, ami egy kivétellel megvolt, a kivétel pedig természetesen Mr. Marshall volt...1958-ban egy texasi üzletember, bizonyos Clint Murchison, Jr. NFL-csapatot szeretett volna alapítani Dallasban, felvette hát a kapcsolatot George Preston Marshall-lal, a Washington Redskins tulajdonosával. Szinte már minden kérdésben megállapodtak, de Marshall újabb változásokat akart eszközölni, mire Murchison visszalépett a közös üzlettől és úgy döntött, hogy saját csapata lesz. Igen ám, de ehhez az NFL tulajdonosok egyhangú támogatása is kellett, ami egy kivétellel megvolt, a kivétel pedig természetesen Mr. Marshall volt...

A minden hájjal megkent Murchison nem hagyta annyiban a dolgot, előjött belőle a turpisság: még a találkozó előtt a Redskins felkérte Barnee Breeskint, hogy írja meg a csapat új indulóját; midőn ezt Murchison megtudta, megbízta ügyvédjét, hogy 2.500 dollárért vásárolja meg a nóta jogait. Ezután felkereste Marshallt és felajánlotta neki a jogokat, cserébe a bólintását kérte a franchise alapításra. Marshall ugyan szívta a fogát, de igent mondott és két évvel rá megszületett a Dallas Cowboys a texasi sivatagban.

Hasonlóan döcögősre sikerült a Cowboys NFL startja, az első szezonban egy döntetlen mellett 11 vereség jött össze, első győzelmükre egészen 1961. szeptember 17-ig kellett várni, amikor a Pittsburgh Steelers hagyta el lehajtott fejjel a dallasi Cotton Bowl Stadium gyepszőnyegét. A szezont „természetesen” negatív mérleggel zárták, akárcsak a következő hármat. 1965-ben aztán 7-7-es mérleget fociztak össze, így először zárták nem negatív mutató lett az alapszakasz vége. Ami viszont ezután következett az tényleg párját ritkítja a profi foci történetében. A Cowboys a következő 20 (!) idény mindegyikében pozitív mutatóval zárt. Öt alkalommal jutottak nagydöntőbe, mindannyiszor a hetvenes években. Kétszer nyerték meg az aranygyűrűt, és ha nincs a pittsburgh-i „Acélfüggöny”, talán már a Roger Staubach vezette ’Boys is dinasztiává válhatott volna… Hét alkalommal a főcsoportdöntő jelentette a végállomást és mindössze kétszer fordult elő, hogy a pozitív alapszakasz mérleg ellenére lemaradtak a rájátszásról. Ennek a húsz esztendőnek is köszönhető, hogy olyan népszerűségre tettek szert, amellyel már a hetvenes évek végén kiérdemelték az „Amerika Csapata” becenevet. 1986-ban aztán olyan történt, amit húsz kerek esztendeje nem tapasztaltak az olajfúrók hazájában, nevezetesen negatív mérleggel lett záráskor (7-9). Az ezt követő négy idény a Cowboys történetének talán legsötétebb időszakát hozta, mégis ez volt a bázisa a ’90-es évek dominanciájának.

Az 1988-as újoncbörzén az első kör tizenegyedik választási jogával magukhoz édesgették a „Játékmestert”. A becenevet Michael Irvin találta ki saját magának egyetemi évei alatt, majd később bizonyítékát adta, hogy rászolgál arra. Irvin több, mint húsz év után az első olyan újonc elkapó lett Texasban, aki már a nyitómeccsen kezdőként lépett pályára. A Steelers ellen aztán 73 yarddal és egy TD-vel bizonyította, hogy nem csak az egója, hanem a tudása is átlagon felüli. Ugyanezen draft második körében kiválasztották a legendás linebacker Ken Nortont, mégis újabb csalódás lett az idény. 3-13-al végeztek a liga utolsó helyén, de volt pozitívum ebben is: ölükbe pottyant a ’89-es börze első választási joga. 1989. január 2-án a dallasi stadionban játszott az Arkansas és az UCLA egyetemi csapata. A kaliforniaiak irányítója Troy Aikman volt, a „hazai” vezetőedző, Tom Landry személyesen is megnézte magának, csakhogy Aikman nem nyújtott emlékezeteset és ezzel sikerült elbizonytalanítania az edzőt… Aki aztán mégsem dönthetett az első választásról később. Történt ugyanis, hogy 1989. február 25-én egy ambiciózus dallasi üzletember, Jerry Jones 140 millió dollár értékben megvásárolta a Cowboys-t a korábbi tulajdonos Bum Brighttól, majd első lépésként lapátra tette az addig volt egyetlen edzőt, a 28 éve Dallasban szolgáló Tom Landry-t. Eztán pedig kinevezte korábbi egyetemi játszótársát, Jimmy Johnsont a kispadra. Így esett, hogy a Jones-Johnson duó döntött az 1/1-ről, a papírformának megfelelően Troy Aikmant „húzták” maguknak.

A második körben az a Daryl Johnston, a Syracuse University fullbackje lett kovbojjá, akit minden idők egyik legjobb special team (ST) játékosaként tartanak számon. A későbbi rundókban ugyanígy hasznos játékosokat pickeltek (például a negyedik körben a háromszoros bajnok védőfal ember Tony Tolbert), tehát az első újoncbörzéje kifejezetten jóra sikerült az új tulajnak. Még ebben az évben a draftról lemaradt játékosok kiválasztóját (Supplemental Draft) is megtartotta a liga, melyen a következő évi első körös választási jogáért cserébe megszerezték a University of Miami irányítóját, Steve Walsht, akinek Jimmy Johnson volt az egyetemi edzője. Aikman irányításával kezdték a szezont, de gyengécske játéka és az egymást követő vereségek miatt Walsh is szerepet kapott. A csapat pedig mindkettőjük keze alatt szenvedett, így 1-15-ös mutatóval zártak, Aikman az 1988-as Heisman Trophy bronzérmese pedig 0-11-es mutatóval „robbant be” a ligába. Így esett meg az a csúfság, hogy egymást követő két évben a liga utolsó helyén álltak. A ’90-es börze első választási joga „elúszott”, az erősítésre szoruló kovbojok első körös cetli nélkül árválkodtak. Az első napon egy Vikings-Cowboys trade keretén belül megszerezték a 21. választás jogát, azzal a szándékkal, hogy „kihalásszák” a Baylor linebackerét, James Francist. Őt azonban kihúzta előttük a Cincinnati Bengals, így Jones-nak lépni kellett, ha következő kiszemeltjét kék-fehér mezben akarta látni. Gyorsan elcserélte az első körös cetlijét a Pittsburgh Steelers-szel és a harmadik körös cetlit is a „Kohászokra” bízta. Ezzel a trade-el igazi kincsre leltek a „Fiúk”. A rettegett támadósoruk utolsó láncszemére, aki a liga történetében a legtöbb futott yarddal rendelkező játékos, Emmitt J. Smith III.

Láthatjuk, hogy az 1990-es idényre összeállt a liga történetének legfélelmetesebb „tripletje”, mégis újabb csalódás következett: 7-9-es mutatóval a csoportja utolsó helyén ismét lemaradt a playoffról a gárda. Emmitt Smith viszont kiérdemelte az Év Támadóújonca díjat. 937 futott, 228 elkapott yard és 11 TD „nem rossz” egy olyan újonctól, akit a megfigyelők többsége nem talált elég gyorsnak. A szezont 1-15-ös mérleggel záró New England Patriots vezetősége úgy döntött, hogy a Dallas három játékosáért cserébe átadja a draft első választási jogát. A kétszeres All-Pro Eugene Lockhart, Ron Francis és David Howard így Bostonba költözött, a Cowboys pedig megkezdte a védelem megerősítését. Az első helyen kiválasztotta a draftclass domináns defensive endjét, Russel Marylandet, a tizenkettedik választással újabb célpontot kapott Aikman, Alvin Harpert.

Öt negatív évadot követően megtört a jég és 10-6-os mutatóval zártak a csoport második helyén, így az NFC ötödik kiemeltjeként léptek pályára a rájátszásban. A második szezonjában Smith már 1.000 yard fölött teljesített, úgy ahogy a következő tíz évben mindig négyjegyű yardot cipelte a disznóbőrt és ezzel egy máig megdönthetetlen sorozatot produkált a futólegenda. Az alapszakasz utolsó négy meccsén és a Chicago Bears elleni Wild Card meccsen a csereirányító Steve Beuerlein vezette győzelemre csapatát, Aikman az NFC elődöntőre tért vissza. Minden adott volt a Detroit Lions elleni sikerhez, azonban az Erik Kramer - Berry Sanders duó vezette Oroszlánok 38-6-os vereséget mértek a rájuk… de már látszott a fény az alagút végén. További erősítésre volt szükség a védelemben, Jones pedig ennek szellemében járt el a ’92-es újoncbörzén. Az első három körben öt cetlivel rendelkezett, ebből négyet védőkre „pazarolt el”. Sorrendben Kevin Smith (CB), Robert Jones (LB), Darren Woodson (S) és Clayton Holmes (CB) lett kovboj. A szisztematikus munka pedig meghozta a gyümölcsét: 1992-ben 13-3-as mérleggel az NFC második legjobbja lett a csapat, szorosan a San Francisco 49ers mögött. Az Aikman-Smith-Irvin vezette támadóegység volt a siker védjegye, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a védelem átlagban 245 yardot és 15.2 pontot engedett meccsenként, ezzel a liga legjobbjává lett. A remeklésben nagy szerepe volt a Friscóból elcsábított Charles Haley-nek, aki az NFL történetének egyetlen ötszörös bajnoka, valamint a veterán defensive end Jim Jeffcoatnak. Az NFC elődöntőben hazai pályán 34-10-es győzelmet arattak a Philadelphia Eagles felett, jöhetett az igazi erőpróba: NFC döntő a 49ers ellen a napfényes Kaliforniában. A védelem négy labdát szerzett a Steve Young vezette támadók ellen, ezekből 10 pontot csinált Aikman „baráti köre”. 30-20 arányba diadalmaskodott a Dallas, 14 év után újra Super Bowlra készülhetett „Amerika Csapata”.

A nagydöntőben a zsinórban harmadszor AFC-bajnok Buffalo Bills jött szembe, akik két vereség után végre nyerni szerettek volna. Ennek szellemében kezdtek a Bölények és az első támadásuk végén Thurman Thomas 2 yardos futásával és a sikeres jutalomponttal hétpontos vezetésre tettek szert. Ami a következő 55 percben következett, az viszont példa nélküli. A Bills kilenc (!) labdát veszített, a Cowboys ezekből 35 pontot szerzett. Jellemző, hogy a turnoverek (TO) következtében az egymást követő leggyorsabb „nagydöntős” touchdownok csapat- és egyéni rekordja is megdőlt. Az első negyed végén Jay Novacek elkapott TD-je után 15 másodperccel Jimmie Jones szerzett 2 yardos TD-t egy elejtett labda (fumble) visszahordásával. A második negyed végén Irvin két TD-t csinált Aikman passzaiból, mindössze 18 másodperc leforgása alatt. A Half Time Showban minden idők egyik legnagyobb előadója, Michael Jackson lépett színre, a nézőket felpörgette, a Buffalót viszont nem sikerült neki, így sorozatban a harmadik döntőt veszítették el. A Dallas Cowboys 52-17-es diadal után ülhetett harmadjára is az NFL trónjára, a döntő MVP-je a 273 yardot és 4 TD-t passzoló Troy Aikman lett.

1993-ban - első körös cetli hiányában – a mérsékelten sikeres draft nem okozott nagy gondot, a „mag” együtt maradt. Nem sokkal a rajt előtt viszont Smith kitalálta, hogy újoncszerződése „nem méltó” hozzá és fizetésemelést követelt. Jerry Jones megmakacsolta magát és kijelentette, hogy leghamarább az idény végeztével ül le tárgyalni. Smith tüntetése jeléül kihagyta az első két alapszakasz meccset, amelyek egyaránt vereséggel zárultak. Hirtelen mégis fontos lett az új szerződés és két nap alatt megegyeztek a folytatásról, így a csapat legnagyobb sztárja a harmadik játékhéten már rendelkezésre állt. Innéttől fogva megállíthatatlanok voltak és végül 12-4-es mérleggel zsebelték be az első kiemelést az NFC-ben. Smith 1.900 scrimmage yardot szerzett futások és elkapások után és ehhez még 10 TD is párosult, minderre 14 összecsapás állt rendelkezésére. Ezt a liga sem nézte szó nélkül, Emmitt Smith az alapszakasz legértékesebb játékosa lett. Az elődöntőben az ifjú titán Brett Favre irányította Green Bay Packers volt az ellenfél. Aikman 302 yarddal és 3 TD-vel vitte győzelemre csapatát (27-17), következhetett az NFC döntő, ahol megismétlődött az egy évvel korábbi párosítás, fordított pályaválasztással. 28-7-es előnnyel vonult szünetre a Cowboys, Smith és Aikman két-két TD-jének köszönhetően. A harmadik negyed elején az irányító feje ütközött a 132 kg-os Dennis Brown térdével és a hazai „nyolcas” félig ájultan terült el a földön. Természetesen le kellett hozni Troy-t, szerencséjükre a helyét átvevő Bernie Kosar jól sáfárkodott az előnnyel. 38-21-re nyertek a ’Niners ellen, de maradt aggódnivalójuk kezdő irányítójuk állapota felől. Két nappal a finálé előtt zöld jelzést kapott az orvosoktól Aikman, így készülhetett az egymás utáni második nagydöntőjére, a változatosság kedvéért a Buffalo Bills ellen. A tévékészülékek előtt 135 millió amerikai várta kíváncsian, hogy negyedik nekifutásra megnyeri-e a Lombardi Kupát a Bölények csapata.

Az első negyed után 6-3-ra vezetett a Cowboys, de Thomas a negyedik nagydöntőjén is futott egy hatpontost, majd miután Steve Christie is „bevágott” egy 28 yardos mezőnygólt, némi meglepetésre 13-6-os előnnyel vonult szünetre a „bölénycsorda”. A második félidőt a Bills kezdte, így minden adott volt az előny növeléséhez. Egy perc sem telt el a harmadik negyedből és az első félidőben Super Bowl rekordot futó Thomas rájött, hogy milyen kegyetlen tud lenni a futball: miután Leon Lett kiütötte labdát a kezéből, James Washington 46 yardos szlalom után a végzónába cipelte azt és máris döntetlenre álltak a mérkőző felek. A Bills szétesett a futósztár hibája után, a végeredmény 30-13 lett a Cowboys javára. Emmitt Smith 132 futott, 26 elkapott yarddal és 2 TD-vel zárt, és ezzel kiérdemelte az MVP címet. Smith mindmáig az egyetlen játékos, aki az alapszakaszban és a nagydöntőn is a legtöbb yardot futotta; MVP lett az alapszakasz és nagydöntő után, mindezt tette a győztes csapat tagjaként. Milyen jól tette Mr. Jones, hogy a zsebébe nyúlt az alapszakasz elején, ugye..?

1994 az ünnep éve volt. Ez volt a Nemzeti Futball Liga 75. szezonja, minden csapat próbálta megidézni a régmúltat és ápolni a hagyományokat. A texasiak pedig „megtalálták” a drafton történetük legjobb támadófal emberét, Larry Allent. Allen tucatnyi év alatt 176 alapszakasz meccsen viselte a kovbojok mezét, 2013 óta tagja a Halhatatlanok Csarnokának. Jimmy Johnson azonban már nem érhette meg ezt a csapat kispadján, mivel Jerry Jones-szal való nézeteltérése és a 2 millió dolláros bónusz felmarkolása után vette kalapját és távozott. Helyét az Oklahoma University-t bajnoki címre vezető Barry Switzer vette át. Az alapszakaszt 8-1-es mérleggel kezdték, majd a 49ers elleni idegenbeli rangadón vereséget szenvedtek, ez pedig azt jelentette, hogy lecsúsztak az első kiemelt pozícióról (12-4). Az NFC elődöntőjében „lemosták” a Green Bay-t, zsinórban harmadszor következett a 49ers. A San Francisco viszont ezúttal nem hagyott kétséget afelől, hogy ki a jobb: az első negyed felénél már 21-0-ra vezettek és végül 38-28-as diadallal jutottak a nagydöntőbe.

Jerry Jones nem tehetett mást, kénytelen volt igazolni a riválistól. Ő pedig nem aprózta el. Az előző év legjobb védőjátékosát, Deion „Prime Time” Sanders-t szerezte meg hosszas tárgyalássorozat végén. 1995-ben újfent esélyesként indították az alapszakaszt, ennek megfelelően 8-1-es rajtot produkáltak. A sorsolás szeszélye folytán az előző évhez hasonlóan újfent a 11. játékhéten csaptak össze a San Franciscóval és ezúttal otthoni vereség lett a vége… Jerry Jones ezután azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy „Ezt a meccset edzői fronton veszítettük el.” (Talán érthető, hogy miért mondta az egy évvel korábban leköszönt Jimmy Johnson, hogy Jones stílusa áll távozásának hátterében.) Switzer lenyelte a békát és 12-4-es alapszakasszal válaszolt a nyilvános kritikára, ezzel megszerezve a hazai pálya előnyét a rájátszásra. Emmitt Smith 1.773 yardot futott, amivel negyedszer lett a liga futókirálya, de, ami még ennél is látványosabb volt, az a 25 futott TD, mellyel John Riggins (Washington Redskins) 1983-as NFL-rekordját adta át a múltnak. Az NFC elődöntőben simán verték a Phillyt, de a Green Bay már rágósabb falatnak bizonyult a döntőben. Az utolsó negyed kezdetén még 27-24-re vezettek a vendégek és érett a meglepetés, ekkor Smith megrázta magát és két futott TD-vel eldöntötte a meccset. A Super Bowl XXX nagydöntőjében a Pittsburgh Steelers jött szembe, sokan a hetvenes évek csatáinak visszavágóját vizionálták. A kovbojok 13-0-ás előnyre tettek szert, a Steelers még a szünet előtt szépíteni tudott. A harmadik negyed közepén a fordításért támadott a vasasok, amikor Larry Brown elcsípte Neil O'Donnell átadását és 44 yardos visszahordással előkészítette Smith 1 yardos TD-jét. A zárónegyedben, 20-17-nél újra lőtávolba került a Steelers és bő négy perccel a vége előtt a fordításért indítottak támadást. És láss csodát, Brown ismét ellopta O'Donnell passzát és visszacipelte azt a 6 yardos vonalig. Eztán jött két Smith futás és egy 4 yardos TD-vel minden eldőlt. A döntő MVP-je Larry Brown lett, aki egy szörnyű családi tragédia ellenére extra teljesítményt nyújtott az egész idényben. Kisfia, az alig több mint két hónapos Kristopher november 16-án elhunyt, Brown azonban egyetlen meccset sem mulasztott. Később bevallotta, hogy a futball és annak szeretete segítette át élete legnehezebb időszakán. Jó helyre került az MVP cím. A Dallas Cowboys csatlakozott az ötszörös bajnok 49ers-hez, míg a korábban említett Charles Haley játékosként ünnepelte ötödik bajnoki címét.

Mint az köztudomású, a csúcsról lehet a legnagyobbat bukni, és ennek ékes példáját mutatta be az évtized második felében a Dallas Cowboys, illetőleg egyes játékosai. 1996. március 3-án, alig egy hónappal a dinasztia harmadik Super Bowl győzelme után és két nappal 30. születésnapja előtt Michael Irvin egy hotelszobában ünnepelt, meztelen hölgyek és több kiló kokain társaságában, amikor a rendőrség rajta ütött a társaságon. Irvinre 20 év börtön várt, de „megúszta” 4 év felfüggesztett büntetéssel és 10.000 dollár pénzbírsággal, míg az NFL eltiltotta a következő idény első öt meccsétől Aikman kedvenc célpontját. 2-3-as mutatóval indult az év, Irvin visszatérése után viszont elindult a szekér. Csak az Eagles, a Giants és a Redskins tudta ezután megverni őket, 10-6-os mérleggel zárták az alapszakaszt. Az NFC negyedik kiemeltjeként már a Wild Card körben pályára léptek, ezt az akadályt azonban még könnyedén teljesítették. Hazai pályán 40-15-ös sikert arattak, majd ezután következett a Carolina Panthers elleni NFC elődöntő. A meccs előtti héten újra meggyűlt Irvin baja a törvénnyel. Az egyik cheerleader azt állította, hogy Michael Irvin és Erik Williams kokain hatása alatt állva megerőszakolták őt, miközben fegyvert szorítottak a fejéhez és az egészet egy kamerával is rögzítették. A vádat ejtették később, de megzavarta a felkészülésüket az újabb incidens. Az első negyedben aztán Irvin kulcscsonttörést szenvedett, a Cowboys pedig 26-17-re alulmaradt. Irvin incidensei nyitották fel az emberek szemét, hogy ezek a profi játékosok is „csak” emberek és hajlamosak rossz döntéseket hozni a civil életben. A következő három alapszakaszt 6-10, 10-6 és 8-8-as mutatóval zárták, egyetlen rájátszás csatával fűszerezve. A keret kulcsjátékosai megmaradtak, de az életvitelük megakadályozta őket abban, hogy nagyobb sikert érjenek el…

Jeff Pearlman, az ESPN és a New York Times munkatársa Boys will be Boys címmel könyvet írt a dinasztia lecsúszásának történetéről. A könyvben egyaránt megszólal több játékos és a ’90-es évek elején a Cowboys-szal kapcsolatban álló személy és hihetetlen dolgokat tudhat meg az olvasó. Irvin esetei azért kaptak nagyobb figyelmet, mert ő sztár volt, de a csapat játékosainak többsége mind megcsinálta a maga hülyeségét. Clayton Holmes szavai figyelemre méltók: „Ha a 90-es évek elején a Cowboys-ban játszottál, mindent megkaphattál. És mi sok mindenre vágytunk. Együtt jutottunk a csúcsig és együtt értük el, hogy onnan lezuhanjunk.”

A kilencvenes évek dinasztiája hatszor lett első csoportjában, hét alkalommal szerepelt a rájátszásban és három Super Bowlt nyert négy éven belül. Troy Aikman, Michael Irvin, Emmitt Smith, Deion Sanders, Charles Haley és Larry Allen személyében hat játékost ad a Halhatatlanok Csarnokába. Három edző büszkélkedhet azzal, hogy egyetemi csapattal nyert Bowl Championship Series (BCS) állami bajnoki cím után csúcsra ért az NFL-ben is. Jimmy Johnson, Barry Switzer és Pete Carroll (Seattle Seahawks). Johnson és Switzer ezt a Cowboys-szal érte el a 90-es évek elején. Mind támadásban, mind védekezésben egyaránt uralták a ligát, azonban volt egy gyenge pontjuk. Az alkohol, a kábítószer és az éjszakai élet szeretete. Dehát a fiúk már csak ilyenek...