Eb-portrék: Hollandia (2008)

Játékosként unikum, edzőként középszer

2004-es Eb után Advocaat lemondott, s Marco van Basten lett utódja, akinek ugyanaz a hátránya, mint előnye: fiatalsága. Ebből ered ugyebár rutintalansága, de bátorsága is - vacillálás nélkül nyúl bele a szerkezetbe, képes akár az egész középpályát is lecserélni negyedóra leforgása alatt. Szívfájdalom nélkül megvált a szerinte lejárt lemezektől (Davids, Zenden, Kluivert, van der Meyde, Makaay), mellőzött klasszisokat (van Nistelrooy, van Bommel, Seedorf), s olyan fiatalokat is bedobott a mélyvízbe, akik pár hónapja játszották le első bajnokijukat (Babel, Maduro, Emanuelson). Viszont hiába próbált ki két esztendő alatt 38 futballistát, a németországi világbajnokságon csődöt mondott az Oranje.

Százados a kapuban

Az 1-es mez tulajdonjogáért jó egy évtizede nem folyik nagy harc a nemzeti csapatban, hiszen a nyakigláb Edwin van der Sar a tökéletes választás erre a posztra. Rutinja elképesztő, ráadásul reflexei sem koptak meg az évek multával. Ideális utódja lehet a későbbiekben a kissé szeleburdi Maarten Stekelenburg, aki mellett a Feyenoord kiegyensúlyozott veteránja, Henk Timmer ülhet a kispadon a torna alatt.

Változatos védelem

A hollandokra mindig is jellemző volt, hogy nagy hátvédegyéniségek köré szervezték meg hátsó alakzatukat, ám az utolsó mohikán, Jaap Stam visszavonulása után nem jelentkezett méltó utód. Középen rendelkeznek ugyan négy jónak mondható védővel, ám markánsnak Heitinga, Mathijsen, Ooijer, Boulahrouz és Bouma játéka sem mondható. Ráadásul váratlan szélsőhátvéd-gondkaik is akadtak: ugyan a bal oldalon de Cler és Bouma, a jobbon Jaliens, Melchiot, Emanuelson, Boulahrouz és Ooijer is bevethető, ám egyikük sem klasszis játékos. Ráadásul az eddigi szélső védők gyorsaságuk megkoptával középre kerültek, lásd Bouma, Ooijer vagy van Bronckhorst esetét. Mellettük szól viszont az a tény, hogy minden bekk több pozícióban is bevethető, ellenük, hogy egyikük sem tudja megfelelő szinten segíteni a támadásokat.

Kreatív középpálya

Az Oranje igazi átütőerejét az ötletes, villámgyors, jól cselező és pontosan lövő középpályások adják. A két játékmester, Sneijder és van der Vaart a világ bármelyik csapatába beférne, mögöttük a sokadvirágzását élő Seedorf, a feltámadó de Jong vagy van Basten legújabb kedvencei, de Zeeuw és Emanuelson védekeznek a biztos pontnak számító szűrő, Gio van Bronckhorst mellett. Ha a kapitány nem ragaszkodik mereven a háromközéppályásos felálláshoz, akkor Gio előtt a van der Vaart-Sneijder-de Zeeuw-trió szorgoskodhat, ellenkező esetben csupán a Gio és Sneijder melletti hely kiadó a szépszámú jelentkező számára. A fentiek mellett a jobb oldalon bevehető Landzaat és magát középen jól érző Afellay döngeti a kezdő kapuját.



Van Nistelrooy?

Hollandéknál a kétszélsős-középcsatáros felállás immáron fapapuccsal, tengergáttal és szélmalommal felérő néphagyomány, s napjainkban talán egyetlen válogatott sem dicsekedhet két olyan zseniális szélsővel, mint van Persie és Robben, s két olyan gólerős középcsatárral, mint van Nistelrooy és Huntelaar. A kispadot a szélen és középen is bevethető liverpooli támadóduó, Babel és Kuyt teszi fenségessé, mellettük bevetésre vár a második vonalbéli Vennegoor és Koevermans. Ám ha jobban megnézzük, már nem ilyen egyszerű a helyzet! Nistelrooy márciusban kés alá feküdt, Huntelaar nemzetközi szinten még tapasztalatlan, a házi gólkirály van Persie és az önzőkirály Robben roppant sérülékeny, Kuyt és Babel pedig klubcsapataikban jobbára kiegészítő embernek számítanak, utóbbi ráadásul bal oldali középpályásként szerepel Angliában, holott van Basten középcsatárként számol vele.

A 4-3-3-tól a 4-4-2-n át a 4-2-3-1-ig

A kapitány a selejtezők végére a 4-3-3-as felállásról váratlanul átállt 4-4-2-re, ám ebben a rendszerben játszva csak nyögvenyelősen gyűrték le Luxemburgot, a fehéroroszoktól ki is kaptak. A horvátokat idegenben már 4-2-3-1-re váltva lépték le 3-0-ra, majd ugyanebben a hadrendben legyőzték az osztrákokat is, így nem elképzelhetetlen, hogy van Basten megmarad ennél a variációnál.