Bosznia: csütörtökön életbe lép az UEFA és a FIFA felfüggesztése

Vágólapra másolva!
2011.03.29. 18:50
Címkék
A Bosnyák Labdarúgó-szövetség (NSBIH) keddel leszavazta az elnökségének felépítését érintő, a FIFA és az UEFA által követelt változtatásokat, így csütörtökön automatikusan életbe lép az ország labdarúgó-csapatainak nemzetközi szereplésről való eltiltása.

Az NSBIH 60 tagú elnökségét az ország három népcsoportja, a muszlim, a horvát és a szerb 20-20 tagja alkotja, és három elnöke van a szervezetnek, amit kifogásolt a két nemzetközi szövetség, amely csak egy elnököt akar.

A szervezeti felépítés módosítására kedden szavazást írt ki az NSBIH, de a jelenlévők leszavazták a kezdeményezést. Az UEFA jelezte, mivel továbbra is az alapvető előírásokba ütközik az elnökség, április 1-jén automatikusan életbe lép a felfüggesztés.

A bosnyák válogatott legközelebb június 3-án lép pályára a Románia elleni Eb-selejtezőn, ha addig nem változik meg az NSBIH felépítése, kizárják a válogatottat a sorozatból.

Legfrissebb hírek

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
5 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
6 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
6 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
6 órája

Pénteki sportműsor: bajnokin csap össze a Veszprém és a Szeged, rajtol a női vízilabda vk-döntő

Minden más foci
6 órája

Dobey nyerte meg a darts PL rotterdami fordulóját

Egyéb egyéni
6 órája

A Chelsea kikapott a visszavágón, de bejutott a Konferencialiga elődöntőjébe; Bolláék kiestek

Európa-konferencialiga
6 órája

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hétből hét gólt szerzett

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik