Heten, mint a hellén futballsztárok

Teodorosz ZagorakiszTeodorosz Zagorakisz

Az aprócska középpályás 2004-ben, 33 évesen robbant be a nemzetközi labdarúgás köztudatába, amikor társait Európa-bajnoki címre vezette, őt pedig a torna legjobbjának választották. Pontos, precíz, lelkes, kemény védekező munkája mellett forintos labdákkal szolgálta ki a csatárokat (emlékezetes a Franciaország elleni győztes gólnál bemutatott asszisztja, amit a Bixente Lizarazunak kiosztott esernyő előzött meg). Kissé későn jött a siker a számára, bár egy bolognai szerződést azért csak „fialt". Korábban egyébként a Kavala, a PAOK, a Leicester City és az AEK Athén csapatát erősítette. Olaszországban is csak egy idényt töltött, mert hazatért a PAOK-hoz, ahol még két szezont húzott le. 120-szoros válogatottként vonult vissza; jelenleg szeretett klubja, a PAOK elnöke. 2001-ben lebukott egy doppingteszten, de sikerrel fellebbeztek ügyvédei, mondván, védencük szervezete „gyárilag" magas tesztoszteronszinttel rendelkezik.

Angelosz Baszinasz

A kitűnő pontrúgó, Angelosz Baszinasz a 2004-es Európa-bajnokságon bukkant fel szinte a semmiből, amikor a hellén középpálya tengelyében együtt remekelt Teodorosz Zagorakisszal, 6.40-es átlagot zakatolva össze. A kőkemény mezőnymunkát bemutató szűrő kifogástalan mezőnymunkája természetesen felkeltette a nyugati klubok érdeklődését is. Az 1976-os születésű „Angyalka" a Panathinaikosz saját nevelésű játékosa, és az utánpótlás-bázisból 18 esztendősen került fel a nagyok közé. Abban az évben (1995) már be is mutatkozhatott az első osztályban, sőt, hamarjában bajnok és kupagyőztes lett. Az U21-es válogatottba is bekerült, 1998-ban későbbi Eb-győztes társaival együtt második lett a kontinentális korosztályos versengésen, a spanyolok mögött – 2004-ben, Portugáliában alaposan visszavágtak Juan Carlos Valerónéknak. 1999 augusztusában a felnőttek között is bemutatkozhatott, a salvadoriak ellen, ráadásul klubtársával, a kapus Antoniosz Nikopolidisszel együtt. 2001-ben a Bajnokok Ligája légkörébe is beleszaglászott, és nem esett kétségbe, lévén a Valencia és a Juventus ellen gólt szerzett, majd a következő évben a Barcelonának is beköszöntött.

Nem keltett nagy meglepetést, hogy több neves külföldi klub is körözni kezdte, ám maradt és egy újabb négyéves szerződést írt alá a zöldekkel. A klub a következő évben az UEFA-kupában a legjobb nyolc közé verekedte be magát, csak a későbbi győztes Porto verte ki őket, hosszabbításban. Baszinasz a válogatott keret stabil tagjává lépett elő, az Eb-selejtezőket azonban csereként kezdte meg. Az ukránok elleni hazai meccsen volt először kezdő, ettől fogva már ki sem került a csapatból. 2003 decemberében egy mesterhármassal hangolt az Eb-re, később egy bajnoki arannyal és kupagyőzelemmel, no és hét góllal, valamint hat assziszttal hangolt élesített. A BL-ben újra gólt szerzett, a Rangers elleni győztes találata ráadásul azt jelentette, hogy a görögök folytathatják az UEFA-kupában.

Portugáliában élete nagy formájában rótta a kilométereket, a diadal után bejelentkezett érte a Portsmouth és a Genoa, ám Baszinasz csak egy évvel később váltott. Tizenöt Pana-év után az RCD Mallorcához írt alá, szerződésének lejártával, visszautasítva a Birmingham, az Everton, az AEK és az Olympiakosz ajánlatát. Spanyolországban kiválóan sikerült első idénye, meg is hosszabbította kontraktusát 2008 nyaráig. A válogatott csapatkapitányaként elérhető közelségbe került számára a 100. fellépés is a címeres mezben, és mind a vb-, mind az Eb-selejtezők alatt alapember volt. Utóbbi kvalifikációk alatt három gólt is szerzett, Málta és Magyarország ellen győzteset. A 2008-as kontinenstornán csapatkapitányhoz méltóan harcol, ám borzasztóan szürkén és unalmasan. Nyáron hazatért az Athénhoz, de már januárban továbbállt a Portsmouthhoz. Itt lelkes játéka miatt hamar népkedvenc lett, noha csak elvétve lép pályára. 2009 áprilisában Zagorakisz után második görög labdarúgóként elérte a 100-szoros válogatottságot, majd hat világbajnoki selejtezőn szerepelt a dél-afrikai torna előtt, amelyen már nem vehetett részt. Nyáron Angelosz Hariszteasszal együtt „Baszinasz" görög erősítésként a francia élvonalba, az Arles-hez igazolt, de október végén felbontotta szerződését, mivel odaérkezése óta edzőváltás történt, és Faruk Hadzibegic nem szánt kulcsszerepet a légiósnak. Bár egy darabig még keresett új munkaadót, végül visszavonult. Napjainkban a görög U-válogatottaknál edzősködik.

A 2004-es Eb-n a portugálon tizenegyesből talált be a kapuba, a döntőben ő adta a gólpasszt Hariszteasznak.

Sztratosz Aposztolakisz

Efsztratiosz „Sztratosz" Aposztolakisz a 80-as, 90-es években emelkedett a görög futball sztratoszférájába, hiszen a „Turbó" becenevű védő 96-szoros válogatottként és nemzeti legendaként vonult vissza. Minden idők talán legjobb görög bekkje négyszeres bajnok és ötszörös Görög Kupa-győztes volt a Panathinaikosszal és az Olympiakosszal. A válogatottal megfordult az 1994-es világbajnokságon, ahol kétszer lépett pályára. 1998-ban vonult vissza, nem sokkal 34. születésnapja után, majd felcsapott edzőnek: 2001-ben egy rövid ideig a Pana kispadján ült, majd a hazai válogatottat vezette a 2004-es, athéni olimpián.

Jorgosz Karagunisz

Jorgosz Karagunisz a görög futball mintapéldánya odahaza: kemény, lelkes, de egyszerű játékával, megbízhatóságával és taktikai fegyelmével szimbólummá vált. Manapság játékát már a legendás görög középpályáséhoz, Mimisz Domazoszéhoz hasonlítják. Az ifjú „Gyurka" a Panathinaikosz ifjúsági akadémiáján ismerkedett meg az alapokkal. 18 éves korában kölcsönadták az athéni Apollónnak, ahol két éven keresztül is alapember volt és nagyon jól játszott. A „zöldek" visszahívták, és 1998-tól stabil csapattagnak számított. Bekerült az U21-es válogatottba, sőt, ő volt a csapatkapitánya az Eb-ezüstös társaságnak. Egy év múlva már a felnőttek között is bemutatkozhatott a Salvadori elleni mérkőzésen, és néhány vb-selejtezőn is kerettag volt. A Panával odahaza nem tudták megállítani az Olympiakosz hazai egyeduralmi törekvéseit, de dobogós helyeiknek köszönhetően rendre játszhattak a BL-ben, és ebben a sorozatban a középpályás látványos gólokat lőtt, például a Manchester Unitednek és az Arsenalnak.

Hősünk 2003-ra már stabil válogatottnak mondhatta magát, így az újabb bajnoki ezüst után az Internazionaléhez igazolt, ingyen, ahol Grigorisz Georgatosz után ő lett a klub második görög játékosa. A Serie A-ban természetesen főleg a kispadot koptatta a hihetetlen erős konkurencia (szélen Dejan Sztankovics, Andy van der Meyde, Okan Buruk és Kily González, középen Emre Belözoglu, Matías Almeyda, Sabri Lamouchi, Cristian Zanetti) miatt, de az Eb-selejtezők közül haton szerepet kapott, sőt, a portugáliai kontinensbajnokságon „felülhetett ő is Európa trónjára". Karagunisz lőtte a legelső gólt a tornán, ez volt az Eb-k 350. találata. A nyáron barátját, a honfitárs Lamprosz Hutoszt is leigazolta a milánói klub, így legalább volt kivel társalognia a kispadon. A cseresorban eltöltött évad végén (osztályzatainak átlaga valamivel jobb volt a hatosnál) elnyerte itáliai karrierje első klubcímét, egy Olasz Kupát, és tagja volt a németországi Konföderációs Kupán lebőgő görög válogatottnak.

Mivel Roberto Mancini mester sem látott sok esélyt számára a csapatba kerülésre Edgar Davids távozásával sem, ingyen elengedték a bajnoki címvédő portugál Benficához, amellyel 2008-ig írt alá szerződést. Tucatnyi Eb-selejtezőn szerepelt a csapatkapitány, míg a tornán az első két mérkőzésen lelkesen, az utolsón szürkén futballozott. Még az Eb előtti évben hazatért a Panathinaikoszhoz, ingyen, és nem sokkal később követte őt Konsztantinosz Kacuranisz, akivel a válogatottban is sokáig alkotta a középpálya középső tandemjét. A bajnokságban különösen a végjátékban parádézik, hiszen 2008-ban és 2009-ben is ő lett a rájátszás gólkirálya. 2009 szeptemberében meg is hosszabbították kontraktusát 2012-ig, és a kontraktus lejártakor 35 éves lesz. Élemedett kora ellenére a 2010-es vb selejtezőin alaptag maradt, a torna mindhárom görög mérkőzésén szerepelt, de ötös átlagára nem lehet éppen büszke. Új szövetségi kapitánya az őt a Benficából jól ismerő Fernando Santos lett, így aztán nem meglepő, hogy a veterán játszotta a legtöbb Eb-selejtezőt a 2012-es torna előtt, és mindegyiken kezdő volt (bár csak egy gólt és egy asszisztot jegyzett).

A lengyel-ukrán kontinenstornán búcsúzik majd a válogatottól, alighanem már szereplési rekorderként.

Nikosz Anasztopulosz

Az 1958-ban született támadó a Panioniosz, az Olympiakosz, az Avellino és az Ionikosz gárdáiban kereste kenyerét 1977 és 1994 között. A válogatottban 1977-ben mutatkozott be, majd egy tucatnyi év során 74/29-es mérleget hozott össze. A négyszeres görög gólkirály, 1983 európai bronzcipőse részt vett az 1980-as kontinenstornán, ahol egy gólt szerzett: a csehek kapuját egy látványos fejessel vette be. A „bajszos" edzőként nem ért el nagyobb sikereket, bár többek között a PAS Jannina, az Arisz, az Ionikosz és a Kavala csapatát is vezette. Jelenleg az OFI Kréta mestere.

Angelosz Hariszteasz

A colos csatár a 2004-es Európa-bajnokság egyik legnagyobb felfedezettje volt: a tehetséges, de kibontakozni nem tudó támadó kategóriájából három gólja a klasszisok polcára léptette fel az „Angyalt". Meg is kapta a lehetőséget később klubszinten is a bizonyításra, ám ezzel a lehetőséggel nem tudott élni. A szérreszi születésű srác nevelőklubja a nagyon-nagyon alsó osztályú Sztrimonikosz Szerron volt, ahonnan fiatalon az akkor másodosztályú Arisz utánpótlás-bázisába került. Az Ariszban 17 éves korától már a felnőttek között számoltak vele, sőt, az ifjonc első szezonjában kétszer is eredményes tudott lenni. Miután feljutottak a legjobbak közé, ősszel tizenkét bajnokiján négy gólt lőtt, ennek ellenére tavaszra kölcsönadták a másodosztályba Athinaikoszhoz.

Visszatérte után egyre jobban beépült a sárga-fekete együttesbe, részt vett a Celta Vigo UEFA-kupa-beli legyőzésében is. 2001-ben nyolc gólt ért el – ez görögországi legjobbja – és bekerült az U21-es válogatottba, akikkel Csehországban Eb-ezüstös lett. A torna után pár héttel már a felnőtt válogatottban is pályára léphetett, és igazán emlékezetessé tette az aktust: az oroszok elleni rangadón (3–3) kétszer is eredményes volt, ráadásul első találatára mindössze két percet kellett várni. Ekkor már Európa legnagyobb klubja üldözték, és éppen szövetségi kapitánya, Otto Rehhagel egykori csapatába, a Werder Bremenbe igazolt, 3 millió euróért. Az összeg akkoriban brémai klubrekordnak számított, ennek megfelelően Hariszteasz első németországi idénye jó hármasra sikerült: 31 bajnokin kilenc találat azért nem olyan rossz teljesítmény. A profi karrierre tudatosan készülő – évekig lakott például bátyjával, Dimóval egy futballkollégiumban – Hariszteasz hetek alatt elsajátította a német nyelvet.

Pedig nem is vette igénybe berlini nagynénje és nürnbergi nagybátyja segítségét. „Mielőtt a Werderhez igazoltam volna, sohasem beszéltem velük Németországról. Hihetetlen, milyen könnyen ment nekem ez a nyelv" – emlékezett vissza a légiós élet elejére a támadó. Inspirációnak az sem volt rossz, hogy idővel beköltözhetett a Bayern Münchenhez igazoló perui gólgyáros, Claudio Pizarro házába. A hatodik helyezett csapatból azonban szép lassan kiszorult a brazil gólkirály, Aílton miatt: mind a ketten tipikus középcsatárok, s ugyebár két dudás...Nincs mit szépíteni rajta, nemsokára a horvát Ivan Klasnic is előrébb ált nála a zöldek csatárranglistáján, hiszen vetélytársa sokkal jobban ki tudta szolgálni nála a köpcös gólgépet. A langaléta hellén 24 Bundesliga-mérkőzésen, jórészt csereként beállva is jó volt négy hálózörgetésre, s a szezon végén bajnoki címért és a kupagyőzelemért vehetett fel prémiumot. A 2004-es kontinenstornára vezető utat kezdőként harcolta végig, a záró szakaszban is alaptag volt, amolyan tipikus egy szem csatár az öt görög középpályás előtt. Portugáliában végül is házi gólkirály lett triplázásával, nem mellékesen kiérdemelte vele az Eb bronzcipőjét, döntőbéli stukkolásával egyenesen beírta magát a futball történelemkönyvébe. Klubbéli helyzetén ez sem javított: eladták ugyan a Schalkébe Aíltont, de helyére a németek első számú csatárát, Miro Klosét vásárolták meg a vezetők. „Hari" a fergeteges görögországi ünneplés után reményekkel telve tért meg Németországba, és abban bízott, hogy végre megmutathatja kvalitásait a germánoknak is.

Ám újfent csalódnia kellett, mert bár rendszeresen lehetőséget kapott Thomas Schaaftól, de nemsokára eladták őt a Zlatan Ibrahimovic utódját kereső Ajax Amsterdamnak. A hollandok 4.9 millió eurót áldoztak érte, de a görög első idényében itt sem váltotta meg a világot. Danny Blind kezei alatt viszont parádésan kezdte a 2005-06-os Eredivisiét, az első nyolc fordulóban hétszer volt eredményes.
A válogatottal nehezen kapta el újra a ritmust: a 2005-ös németországi Konföderációs-kupán gólszünetet hirdetett, társaival egyetemben, majd a világbajnoki selejtezők alatt több nagy pofonba is beleszaladtak. Hariszteasz mindenestre bátran kiállt Rehhagel mellett: „Tekintet nélkül az itt mutatott teljesítményünkre, nem tudom elképzelni a válogatottat Otto nélkül, miként szerintem a szurkolók sem!".

Henk ten Cate érkeztével viszont az Ajaxban negyedik számú csatárrá minősíttetett vissza, 2.5 millió euróért el is adták a Feyenoordnak. Itt sem váltotta meg a világot, így ugyannyiért, amennyiért vették, továbbpasszolták a Nürnbergnek. A német középcsapatban még gyászosabban termel, viszont a válogatottban alaptag maradt, nyolc Eb-selejtezőn három gólt is lőtt. Első két Eb-fellépésén 2008-ban bűnrosszul futballozott, de a spanyolok ellen gólt és kapufát szerzett. A Nürnberget elkísérte egy fél idényre a Bundesliga II-be is, majd alig 150 ezer euróért kölcsönadták tavaszra a Leverkusennek. Sehol sem szórta a gólokat, de a válogatottban alapember maradt: 10 vb-selejtezőn 4 gólt szerzett. Szerződése 2011-ig, 31 éves koráig köti a „Klub"-hoz. Dél-Afrikában csak egyszer lépett pályára, de nem szerzett gólt, majd egy Eb-selejtező után a válogatottból is kikopott. A Nürnbergből is, ahonnan gyorsan az Arles-hez igazolt, hogy a Schalke érintésével hazatérjen a Panetolikoszhoz.

Antoniosz Nikopolidisz

A görög (nem sport) magazinok által többször is a legsármosabb hellén futballistának megszavazott, korán őszülő futballista 2004-ben tett szert világhírnévre, amikor több nagy bravúrral járult hozzá az Európa-bajnoki aranyéremhez. Egyébként nem a legjobb előjelekkel érkezett a tornára, ugyanis kis híján meglincselték, amikor kiderült, hogy elhagyja a sikertelen Panathinaikoszt az ősi ellenség Olympiakosz kedvéért. Nico az Anagenniszi Artasz nevű klub neveltje, és afféle csodagyerekként már 16 évesen a harmadosztályban lépett pályára hétről-hétre, két esztendő múltán pedig már a Panathinaikoszban is debütálhatott. Igaz, ezután kilenc esztendeig a cserekapusok keserű kenyerét volt kénytelen rágcsálni a lengyel Jozef Wandzik miatt. Két bajnoki címmel, egy kupagyőzelemmel és egy BL-elődöntővel vigasztalódott, majd miután 1997 őszén végre kezdő lett, nem sokkal ezután már a válogatottban is bemutatkozhatott. Részt vett a 2000-es Eb és a 2002-es világbajnokság selejtezőin is, de a bajnokságban egyre inkább háttérbe szorultak az Olympiakosz miatt. Igaz, a BL légkörébe többször is beleszagolhatott (a csoportkörébe már jóval ritkábban). Odahaza 2003-ban megdöntötte első görög rekordját, miután az addigi legkevesebb kapott góllal fejezte be a bajnokságot – a szokásos második helyen... Ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, s a várható nagy ellenkezés ellenére is a riválisba igazolt.

Az Eb-selejtezőket végigrobotolta, bár egy kettős vereséggel kezdtek a spanyolok és az ukránok ellen, ám ezután sorozatban hat mérkőzést tudott le anélkül, hogy a hálóban kellett volna kotorásznia. A spanyolok elleni sorsdöntő találkozón egyenesen élete legjobb formájában, szinte transzban védett! Viszont 2004 februárjában, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem akarja meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését, a trénere, Ichak Sum büntetésből kitette a csapatból, és a szintén Eb-résztvevő Konsztantinosz Halkiaszt védette a helyén. A tartalékcsapat tagjaként írt alá három idényre a piros-fehérekhez, évi 800 ezer eurós álomfizetésért – pechjére búcsúzóul a Pana éppen bajnok lett, a fanok ki is fütyülték Nikopolidiszt a serleg átvételekor. Szerencséjére a szövetségi kapitány, Otto Rehhagel így is bízott benne, és volt mersze őt szerepeltetni a portugáliai kontinensviadalon. Bár hősünk bizonytalanul kezdte a tornát (a beadásokra igen gyatrán jött ki), a végére belelendült, hatalmas bravúrjaival tevékenyen hozzájárult az arany megszerzéséhez. Mind a hat Eb-mérkőzésen kezdőként futott ki a pályára, átlaga 6.50 volt, s legjobban éppen a döntőben teljesített (7).

Az olümposzi ünnepségek után a válogatottal nem sok sikert ért el, klubjával viszont szorgalmasan gyűjtögette az aranyakat. A válogatottból kiszoríthatatlan maradt, bár Halkiasz személyében komoly vetélytársa akadt. Az időközben a bajnokságban újabb rekordot, ezúttal a hárított tizenegyesekét megdöntő kapuvédő egészen 2009-ig meghosszabbította kontraktusát klubjával. A 2008-as Eb-n búcsúzóul bemutatott egy-két nagy bravúrt és jó néhány bakit, majd szögre akasztotta a címeres mezt – 2011 nyarán pedig kesztyűjét is. Jelenleg az U-válogatottak kapusedzője.