Kis német Eb-történelem

ARANYOS EZÜSTÖSÖK, EZÜSTÖS ARANYOSOK

Az Európai Nemzetek Kupájának első két kiírásban a nyugatnémetek nem vettek részt, 1967-ben a legendás szövetségi kapitány, Helmuth Schön legényei pedig már a selejtezők során elbuktak a jugoszlávokkal szemben; pontosabban kijuthattak volna a tornára, ha az aktuális világbajnoki ezüstérmesként utolsó selejtezőjükön győznek Albániában.

Négy év múlva – az 1974-es világbajnoki cím előzöngéjeként – simán kijutottak a Belgiumban rendezett négyes döntőbe, ahonnan a sziporkázó Gerd Müller főszereplésével az aranyat is elhozták. Az elődöntőben a házigazdákat, a fináléban a szovjeteket gyűrte le a Maier – Höttges, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner – Uli Hoeness, Netzer, Wimmer – Heynckes, G. Müller, E. Kremers féle gárda (akik közül csak Erwin Kremers nem volt ott a két év múlva rendezett vb-n). Jellemző módon az év végi Aranylabda-szavazás élcsoportja így festett: 1. Franz Beckenbauer 81 pont, 2-3. Günter Netzer és Gerd Müller 79-79 pont…Az egyetlen nehéz pillanat akkor következett el a viadalon a gárda számára, amikor a finálé lefújása után az öltözőbe kellett menekülniük a pályára özönlő diadal- és sörittas szurkolók elől…

A következő tornán (némi kötelező jellegű vérfrissítéstől eltekintve, lásd a szimpatikus nevű Erich Beert) gyakorlatilag ugyanez a mannschaft jutott el az aranycsatáig. Az elődöntőben a házigazda jugoszlávok ellen hamar hátrányba kerültek, de Schön zseniálisat húzott: a 80. percben beküldte az abszolút újonc támadót, Dieter Müllert, aki mesterhármast vágott! A fináléban viszont a (tornán a bombaerős hollandokat kiverő) csehszlovákok drámai csata után, tizenegyesekkel diadalmaskodtak. Pedig a németek, már csak Beckenbauer 100. válogatottsága előtt is tisztelegve, 0–2-ről felálltak: D. Müller szépített, Bernd Hölzenbein az utolsó előtti percben egyenlített. A ráadásban nem született gól, az orosz rulett ötödik köréig egyik lövő sem hibázott, ám akkor Uli Hoeness az égbe küldte a labdát. Őt követte Antonin Panenka, akinek pimasz-hanyag alányúlása maga a futballtörténelem.

BECKENBAUERÉK NÉLKÜL IS MENT

A beckenbaueri generáció visszavonulása után az utódok ott folytatták, ahol elődeik abbahagyták, hiszen az 1980-as Eb is a nationalelfről szólt. Jupp Derwall mester Schumacher – Stielike – Kaltz, Karl-Heinz Förster, Dietz (Matthäus), Briegel (Cullmann) – Schuster, Karl-Heinz Rummenigge, H. Müller (Magath) – Hrubesch, K. Allofs féle gárdája ugyanis csoportjában visszavágott a csehszlovákoknak (1–0), Klaus Allofs mesterhármasával legyűrte a vb-ezüstérmes hollandokat (3–2), majd továbbjutóként egy jót bohóckodott a görögökkel (0–0). A fináléban aztán a selejtezők gólkirályát, Klaus Fischert remekül helyettesítő, duplázó Horst Hrubesch vezérletével elpáholták a meglepetéscsapat belgákat is. A torna aranycipőse a háromig jutó Klaus Allofs lett, így sorozatban harmadszor került az NSZK-ba e trófea, hiszen 1972-ben Gerd Müller, 1976-ban Dieter Müller volt a „Torjäger”.

ÉS KÖZBESZÓLT A TÖRTÉNELEM

A következő kontinenstornán vb-ezüstérmesként meggyűlt a bajuk az egységes spanyolokkal és portugálokkal, ennek megfelelően már a csoportküzdelmek során kiestek. 1988-ban az NSZK-ban rendezték a viadalt, de nem csupán emiatt várták optimistán a drukkerek az összecsapásokat, hiszen egy bombaerős gárda látszott körvonalazódni (Immel – Berthold (Borowka), Kohler, Buchwald (Herget), Brehme –Thon, Rolff, Matthäus, Littbarski – Klinsmann (Mill), Völler), a legendás Beckenbauer kapitányi irányítása alatt. Ám hiába nyerték meg fölényesen „gruppájukat”, az elődöntőben a Marco van Basten, Ruud Gullit, Frank Rijkaard, Ronald Koeman kvartett vezette oranje útjukat állta. Fújhatták a győzelem esetére beígért 75 ezer márkát – ennyi pénzért illett volna a 89. percben Jürgen Kohler és Eike Immel között győztes gólt vágó Van Bastenre jobban vigyázniuk…

Két év múlva az erre a gerincre felépített gárda magától értetődően nyerte meg az olaszországi világbajnokságot, az 1992-es svédországi Eb-n viszont meg kellett elégedniük Berti „Bundesberti” Vogts legényeinek az ezüsttel. A selejtezőcsoportban egyébként összekerült a két Németország, de már egyesült erővel jutottak ki a tornára. A döntőben (előtte a csoportmérkőzéseken azért elkelt a Független Államok Közösségét legyőző skótok segítsége, majd a házigazda svédeket magabiztosan gyűrték le) a szó szerint a strandokról összetrombitált dánok verték meg az Illgner – Helmer – Reuter, Kohler, Buchwald, Brehme – Hässler, Sammer (Doll, a szünetben), Effenberg (Thom, 81.) – Riedle, Klinsmann gárdát.

BRAVÚRANYRA LEBŐGÉS

Vogts nem bukott meg, sőt az 1994-es, finoman szólva is csúfos vb-kudarc sem ingatta meg pozíciójában, ám a közvélemény óhaja előtt fejet hajtva több, akkoriban befutott fiatalt és nem annyira fiatalt is beépített csapatába, és a nagy átépítésnek és „köznépi” kerethirdetésnek Eb-arany lett a jutalma.

A németek rendelkeztek egy stabil védelemmel (a kapuban Andreas Köpke, előtte Stefan Reuter, Matthias Sammer, Thomas Helmer, Markus Babbel, Christian Ziege), három technikás középpályással (Thomas Hässler, Mehmet Scholl és Andreas Möller), megfelelő vízhordókkal (Steffen Freund, Thomas Strunz, Dieter Eilts), no és némi szerencsével, ami jól jött az tizenegyespárbajoknál. Három ászuk is akadt a pakliban: az Aranylabdát Angliában kiérdemlő Sammer és két ék, a magát utoljára még alaposan megrázó Jürgen Klinsmann és a döntőbéli aranygóljával végleg befutó Oliver Bierhoff.

„A futball egy olyan sport, ahol huszonkét játékos kerget egy labdát, és a végén a németek nyernek” – mondta elkeseredésében a legendás angol gólvágó, Gary Lineker az 1996-os kontinenstorna után (az elődöntőben a házigazda „háromoroszlánosokat” múlták felül nationalelfék). A 2000-es tornára viszont egy nyugdíjasklub utazott el címvédőként, és ha azt mondjuk, hogy Mélyföldön szánalmasan fantáziátlanul játszott a német válogatott, akkor erkölcstelenül meghamisítottuk javukra a valóságot. Viszont a torna nagyjelenete volt a 35 esztendős Gheorghe Hagi és a 39 nyarat látott Lothar Matthäus futópárbaja. Utóbbi egyébként válogatottja legjobbja volt…

DÉLEN SEM MENT

Portugáliában a 2002-es vb-ezüst és a torna előtt magyaroktól elszenvedett vereséget követően csúnyábbik arcukat mutatták, hiszen a Rudi Völler irányította Kahn – Lahm, Wörns, Nowotny, A. Friedrich – Frings, Baumann, Hamann, Ballack, B. Schneider – Kuranyi összeállításban kezdő válogatott jónak mondható 1–1-et játszott a hollandokkal, ám sem a letteket (0–0), sem a cseheket (1–2) nem tudta megverni, így kipottyant. És senkinek sem hiányoztak a folytatásban, ám az utolsó találkozón bemutatkozott a később oly’ sok sikert arató Miroslav Klose, Lukas Podolski kettős.

Az új kapitány, Klinsmann viszont egy szerethető, mert sikeres gárdát rakott össze, áma 2006-os vb-bronz után lemondott. Utóda, Joachim Löw nem változtatott sokat a megörökölt kereten, igaz, nem is lett volna rá különösebb oka. A 2008-as Eb-n kihozta fiaiból a maximumot azáltal, hogy döntőbe vezette őket – főként a nem éppen sziporkázó játékot látva –, és ott is csak egy góllal kaptak ki a csúcsformában lévő spanyoloktól, Lehmann – A. Friedrich, Mertesacker, C. Metzelder, Lahm (M. Jansen, a szünetben) – Frings, Hitzlsperger (Kuranyi, 58.) – Schweinsteiger, Ballack, Podolski – Klose (Gomez, 79.) összeállításban.

ÜSTÖKÖS-SIKEREK DÉL-AFRIKÁBAN

„A spanyolok egyszerűen jobbak voltak a döntőben, de nem érdemes szomorkodnunk. Minden idők egyik legerősebb tornáján lettünk másodikak, bebizonyítottuk, hogy a világelitbe tartozunk… Büszkék lehetünk a teljesítményünkre” – vélekedett a németek kisistene, Beckenbauer, és a németek a 2010-es vébén Michael Ballack nélkül is parádéztak, hiszen bronzéremmel térhettek haza.

„A fiatalok (Mesut Özil, Sami Khedira, Bastian Schweinsteiger, Thomas Müller) egyre érettebben játszanak, a kapuban Manuel Neuer sokat komolyodott, a Podolski, Klose kettős a válogatottban még mindig világszínvonalon futballozik; és ha az újoncok (Holger Badstuber, Toni Kroos) is beérnek, nagyon nehéz lesz megállítani őket a lengyel-ukrán tornán” – írtuk róluk 2012 tavaszán, végül Mario Balotelli és az olaszok nem engedték döntőzni őket. Szinte változatlan felállásban Brazíliában világbajnokok lettek, Löw így azzal a vággyal utazik el Franciaországba, hogy Helmut Schön és Vicente del Bosque után a harmadik duplázó kapitány legyen.