Eb 2016: húsz éve a lelátón szurkol a kakas, az UEFA kitiltotta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.04. 12:22
null
Balthazar a lelátón (Fotó: Action Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében határozatlan időre búcsúzni kényszerül a francia válogatottól Balthazar, a kabalakakas.

 

A szárnyas (amely természetesen nem ugyanaz az egy, hanem több, de stabilan Balthazar néven fut) közel húsz éve, a házigazda franciák sikerével véget érő 1998-as világbajnokság óta látogatja a francia válogatott mérkőzéseit, gazdája, Clement Tomaszewski jóvoltából. Ekkor vált ismertté, és az évek során a nemzeti csapat nem hivatalos kabalaállata, a válogatott mérkőzések elmaradhatatlan résztvevője lett.

A jelenleg 68 esztendős, 1982 óta több mint 220 válogatott meccsre kilátogató Tomaszewski elárulta, hogy az UEFA egy neki címzett levélben tiltotta ki a kakast a 2016-os Európa-bajnokság összecsapásairól – biztonsági okokra hivatkozva.

„Az én szeretett kakasom része a francia futballnak, mégsem vihetem magammal a mérkőzésekre" – nyilatkozta rendkívül csalódottan Clement Tomaszewski, aki hiába vette már meg az összes francia Eb-találkozóra a belépőt (egészen egy esetleges fináléig), kedvence nélkül ő sem lesz ott a lelátón.

(Fotó: Action Images)
(Fotó: Action Images)

A francia labdarúgó-válogatott szimbóluma, a gall kakas a mezen is szerepel, ezért is volt ilyen népszerű a madár a szurkolók körében.

Franciaország szombat este Skócia ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen, a hírek szerint ezen a találkozón még ott lesz Balthazar.

Legfrissebb hírek

Luxus és egyfajta életbiztosítás – Dani Olmo a Nico Williamsszel és Yamallal közös játékról

Foci Eb 2024
2024.07.09. 08:44

Egységben az erő – így vette át Dembélé a meccs emberének járó díjat

Foci Eb 2024
2024.07.06. 07:30

Jó hangulatban készülnek a franciák Portugália ellen

Foci Eb 2024
2024.07.04. 20:45

„Csak dicsérni tudom, hiszen ő egy legenda” – Mbappé Ronaldóról

Foci Eb 2024
2024.07.04. 20:00

Mbappé: Sosem lesz még egy olyan játékos, mint Cristiano Ronaldo

Foci Eb 2024
2024.07.04. 19:53

A régi szép idők... a francia válogatott minden tagja az első csapatának mezében lőtt egy közös képet

Foci Eb 2024
2024.07.04. 19:04

Megőrültek a francia szurkolók, ahogy meglátták Pogbát

Foci Eb 2024
2024.07.01. 16:11

Adrien Rabiot: Nem mondta senki, hogy Kylian Mbappé nem léphet pályára

Foci Eb 2024
2024.06.21. 10:41
Ezek is érdekelhetik