Eb 2016: tovább utazhattak a magyar drukkerek a határ felé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 17:40
Korábban beszámoltunk róla, hogy a magyar szurkolók buszait megállították a hatóságok Olaszországban, azóta a probléma megoldódott, a drukkerek tovább utazhattak a határ felé.

Molnár Tóth-Marianna, az utazás főszervezője arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, hogy mind a három, Milánónál feltartóztatott busz tovább tudott haladni az olasz-francia határ felé, és még csak rendőri kíséretet sem kaptak a drukkerek. A negyedik busz, amelyiket nem állították meg a rendőrök, már át is lépte a határt.

Senkit nem állítottak elő, ami mutatja, hogy hamis volt az az első, az egyik utas által elmondott információ, mely szerint lopás miatt állították meg a buszokat.

Az ellenőrzés oka sokkal inkább a pirotechnikai eszközök használata volt. Ezeket el is kobozták a drukkerektől, sok mással együtt.

Molnár-Tóth Marianna elmondta, hogy az olaszországi magyar konzul segít a drukkereknek abban, hogy az elkobzott tárgyak közül a személyes tárgyaikat visszakaphassák.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik