Eb 2016: a szakportál szerint Clattenburg lesz a döntő játékvezetője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.07. 13:18
A you-are-the-ref.com szakoldal szerint Mark Clattenburgnek a legnagyobb az esélye arra, hogy az Európa-bajnokság döntőjét levezesse.

„Mark Clattenburgöt tartják legesélyesebbnek a 2016-os Európa-bajnokság döntőjének levezetésére, miután Wales fantasztikus menetelése véget ért szerda este” – írja az oldal, amely végig az angol bíróval számolt a döntő kapcsán.

Az oldal hozzáteszi, Pierluigi Collina, az UEFA játékvezetőinek vezetője is úgy véli, hogy ő a torna legjobbja. Kiemelik, hogy Clattenburgöt nem választották ki az elődöntőre, Jonas Eriksson és Nicola Rizzoli kapta a portugál–walesi és a francia–német meccset.

Hozzáteszik, hogy Clattenburgnek erős riválisa akadnak, kiemelve Kassai Viktort, illetve, hogy gondot jelenthetett volna a walesiek döntőbe jutása, mert ez kizárhatta volna, hogy ő fújjon a fináléban.

„Úgy érzem, Markra esik a választás, és ha így lesz, megérdemelten kapja meg” – vélekedik az oldal részéről Keith Hackett.

Legfrissebb hírek

Búcsú az MTK-pályán, visszavonul az NB I egyik legrutinosabb játékvezetője

Labdarúgó NB I
2024.12.14. 09:26

Elbocsátották a Liverpoolt szidó angol játékvezetőt

Angol labdarúgás
2024.12.09. 17:54

Kiakadtak a törökök: Sallai Roland arcon ütése és fellökése sem ért sárgát – videó

Légiósok
2024.12.02. 09:25

Fehér port szívott az Eb-negyeddöntő után a Liverpoolt szidó bíró

Angol labdarúgás
2024.11.14. 10:59

Neves angol játékvezetője lesz a bosnyák–magyar meccsnek

Magyar válogatott
2024.10.11. 10:36

Örökös eltiltást kapott a török játékvezetőnő és az ellenőr a kiszivárogtatott videójuk után

Minden más foci
2024.10.09. 19:31

Horvát játékvezető dirigál az FTC–Tottenham meccsen

Európa-liga
2024.10.01. 13:03

Kovács István után testvére is FIFA-játékvezető lett

Minden más foci
2024.09.26. 13:18
Ezek is érdekelhetik