Spanyolország: ismét Luis Enrique a szövetségi kapitány – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.11.19. 12:40
null
Luis Enrique visszatér a spanyol válogatott kispadjára (Fotó: AFP)
A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) keddi sajtótájékoztatóján Luis Rubiales elnök bejelentette, Luis Enrique visszatér a válogatott kispadjára.

 

Az FC Barcelona korábbi trénere a nyáron mondott le posztjáról, helyét segítője, Robert Moreno vette át. Két hónappal később Luis Enrique 9 éves kislánya hosszan tartó betegség után elhunyt.

Robert Moreno jelezte, ha Luis Enrique készen áll a visszatérésre, örömmel átadja neki a csapat irányítását.

Morenóval a spanyolok négy mérkőzést nyertek meg két döntetlen mellett, csoportelsőként jutottak ki a 2020-as Európa-bajnokságra.

Spanyolország hétfőn a Románia elleni 5–0-s hazai sikerrel zárta a selejtezőt. A meccs után Robert Moreno könnyeivel küzdve elbúcsúzott játékosaitól, akiket váratlanul ért a távozása. Ebből arra lehetett következtetni, Moreno nem lesz a szakmai stáb tagja Luis Enrique visszatérése után.

Rubiales a keddi eseményen elárulta, Moreno jelezte, nem akar akadályt gördíteni Enrique visszatérése elé, ugyanakkor hozzátette, távozni akar a válogatottól.

EB-SELEJTEZŐK
10. FORDULÓ
F-CSOPORT
Spanyolország–Románia 5–0 (Fabián Ruiz 8., Gerard Moreno 33., 43., Rus 45+1. – öngól, Oyarzabal 92.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN
Málta–Norvégia 1–2
(Fenech 40., ill. J. King 7., Sörloth 62.)
Svédország–Feröer 3–0
(S. Andersson 29., Svanberg 72., Guidetti 80.)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország 10 8 2 31– 5 +26 26
2. Svédország 10 6 3 1 23– 9 +14 21
3. Norvégia* 10 4 5 1 19–11 +8 17
4. Románia* 10 4 2 4 17–15 +2 14
5. Feröer 10 1 9 4–30 –26 3
6. Málta 10 1 9 3–27 –24 3

Félkövér: kijutott az Eb-re.
*: bejutott a Nemzetek Ligája playoffjába.
Dőlt: kiesett, s az NL-en keresztül sem juthat ki.

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
11 órája

La Masia-szupersztár elöl és hátul: Lamine Yamal és Pau Cubarsí

Képes Sport
2025.02.01. 13:16

Nagyon sima vereség a spanyoloktól a vízilabda-vk-selejtező döntőjében

Vízilabda
2025.01.12. 19:23

A 91. percben húzta be a Girona az Alavés elleni szenvedős bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.01.11. 16:01

A spanyolok nehézkes, a franciák magabiztos győzelemmel rajtoltak a női kézilabda Eb-n

Kézilabda
2024.11.28. 22:03

Ötgólos meccset nyertek a spanyolok, és Dánia is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
2024.11.18. 22:52

Dániában is győzött, megnyerte NL-csoportját a spanyol válogatott!

Minden más foci
2024.11.15. 20:40

Rodri az Aranylabda-gála Real-bojkottjáról: Nekem egyáltalán nem okoztak fájdalmat azzal, hogy nem voltak ott

Spanyol labdarúgás
2024.11.12. 21:21
Ezek is érdekelhetik