Eb 2020: a románok félnek, csalni fognak az izlandiak

Vágólapra másolva!
2020.10.06. 16:51
Mint ismert, Izland a román válogatottat fogadja a Nemzetek Ligája rájátszásában, ahol a győztes a Bulgária–Magyarország párharc nyertesével játszhat majd az Eb-indulásért. Ám az izlandi–román meccs előtt már rögtön akadt egy kis probléma…

Míg a bolgár–magyar párharc legnagyobb kérdése az volt, hány szurkoló lehet ott a stadionban, a másik ágon forr a hangulat a két szövetség közt.hány szurkoló lehet ott a stadionban, a másik ágon forr a hangulat a két szövetség közt.

Most ugyanis a román szövetségnél kijelentették, nem bíznak az izlandiakban.

A visir.is beszámolója szerint ugyanis attól félnek a románok, Izlandon csak azért akarják újra tesztelni koronavírusra a válogatottjuk futballistáit, hogy csalással kimutathassák a játékosoknál, megfertőződtek, így pedig elérjék, hogy ne lehessenek ott a fontos mérkőzésen.

A románok nem bíznak az izlandiakban… (Fotó: AFP)
A románok nem bíznak az izlandiakban… (Fotó: AFP)

Izlandon ugyanis az a szabály jelenleg a járvány miatt, hogy mindenki, aki az országba érkezik, koronavírusteszten kell, hogy átessen, függetlenül attól, hogy hazájában már egészségesnek nyilvánították.

„Az izlandi kormánynak speciális szabályai vannak, ott újra el kell végezni a tesztet, nem elég a román mintavétel, a labort pedig semmilyen formában sem ellenőrzi az UEFA. Nézzék meg, mi történt a Slovan Bratislavával! A szabály a feröerieknél is az, mint Izlandon. Aztán hazajöttek a játékosok, és akik ott pozitív tesztet produkáltak, azok itthon már negatívak voltak…” – idézi a visir.is Andrei Vochint, Razvan Burleanu (a Román Labdarúgó-szövetség elnöke) tanácsadóját.

Vochin az augusztus végi esetre célzott utolsó mondatával, mikor az UEFA játék nélkül továbbjuttatta a feröeri Klaksvíkot a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójából, miután a szlovák bajnok küldöttségében koronavírussal fertőzött személyt találtak.

Legalábbis a feröeri tesztek szerint.

Csakúgy, mint a bolgár–magyar mérkőzést, az izlandi–román találkozót október 8-án, csütörtökön 20.45 órakor rendezik meg, addig tehát biztosan meg kell egyezniük a feleknek a megfelelő tesztelésről.

AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA
A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
20.45:
Izland–Románia
20.45:Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
20.45:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Legfrissebb hírek

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
5 órája

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
11 órája

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Edzőt váltott a román kiesőjelölt, Miriuta lesz az új szakvezető – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.27. 14:02

Izland legyőzte Egyiptomot a férfi kézi-vb rangadóján

Kézilabda
2025.01.22. 22:21

Marco Rossi: Bevallom, van bennem harag

Magyar válogatott
2024.12.31. 14:47

Márton Gréta: Az élet most visszaadta, amit az olimpián elvett

Kézilabda
2024.12.09. 07:15
Ezek is érdekelhetik