Nem kétséges, Paul Gascoigne a brit futball utolsó ösztönös zsenije volt, George Best méltó örököse, csak sajnos szenvedélybetegségeiben is. Ki tudja, milyen karriert futott volna be a technikás középpályás, ha nem szenved nagyon súlyos sérüléseket 1992-ben és 1994-ben, illetve ha több ésszel, nagyobb kitartással áldja meg őt a Teremtő. De vicces, majd borzalmas sztorik ide vagy oda, „Gazza” csodálatos pillanatokkal ajándékozta meg a futball szerelmeseit, Angliában, Skóciában és Olaszországban is közönségkedvenc volt.
1996: A foci Angliába, a diadal a németekhez tért haza |
Az előző részben: |
Legutóbb 55 éve nyertünk tétmeccsen vb-címvédő ellen |
Ha már Skócia: aligha kell ecsetelni, mit jelent egy angolnak pályára lépni a skótok ellen, ráadásul egy hazai rendezésű nagy tornán, a szent Wembleyben, nem mellékesen Gascoigne ekkor a Rangers játékosa volt! Az 1996-os Eb angol–skót csoportmeccsén a hajrá felé közeledve elcsípte Darren Anderton passzát, a labdát szemtelenül átemelte az acélkemény bekken, Colin Hendryn, majd bevarrta skóciai csapattársa, a nagy Andy Goram kapujába. Az angolok – akik legjobb Eb-szereplésüket produkálva később az elődöntőig meneteltek – ezzel 2–0-ra győztek.
Nyilván a gólöröm sem lett sablonos, ugyanis Gazza hanyatt vetette magát, és kitátotta a száját, utalva ezzel a torna előtti parádés szórakozásukra, amikor páran hátradőltek egy székben, és a többiek egyszerre több üvegből szeszeket döntögettek az egyre vidámabb páciens torkába.
A mérkőzésen szerencsére csak sportitalt locsolgattak, de így is beírták magukat a gólünneplések nagykönyvébe, közvetlenül a brazilok két évvel azelőtti „csecsemős” gólöröme mögé.