A rákot legyőzve, 33 évesen az első Eb-jére készül: Francesco Acerbi

Francesco Acerbinek egy időre el kellett hagynia a Sassuolót, hogy kemoterápiás kezelés segítségével megküzdhessen a hererákkal 2014-ben. Különleges napi rutinja volt. Reggelente kezelésekre járt, közben sorozatokat nézett (az olasz hátvéd kedvence a Dr. House), délutánonként szundított egyet, majd szórakozóhelyeken töltötte az estéjét – megesett, hogy reggel hétig bulizott. Határozottan nem azt az életstílust követte, mint Cristiano Ronaldo. A rutinja részévé vált a tonhalas és hagymás pizzaevés, mert a kezelés „utóhatásaként” a finom ételek nem vonzották. „Előfordult, hogy egyáltalán nem ettem, vagy nem aludtam”– mondta a labdarúgó.

Egy évvel a rák diagnosztizálása után Francesco Acerbi zihálva ébredt.„Elgondolkodtam, hogy mi mindent adtak nekem a szüleim. Majd beugrott, mennyi lehetőséget pazaroltam el azáltal, hogy éjszakai klubokban töltöttem az estéimet. Azon a reggelen rettegés fogott el. Terapeutához fordultam, aki sokat segített nekem.”

Hét évvel később Acerbi készen áll arra, hogy az első Európa-bajnokságán szerepeljen. Jelenleg a legjobb középhátvédek között tartják számon a Serie A-ban. Roberto Mancini, az olasz válogatott szövetségi kapitánya számít rá a védelem tengelyében, a ballábas és technikás hátvéd kiváló társa lehet Bonuccinak, Chiellininek és Bastoninak, míg mögöttük Gianluigi Donnarumma kapus felel a biztos védekezésért. Noha az elnyűhetetlen játékos élete legszebb napjait éli, nem mindig volt ez így, karrierje sokkal inkább hasonlít a hullámvasutazásra.

Acerbi Milánó közelében nőtt fel, tagja volt az AC Milant támogató Fossa dei Leoni szurkolói csoportnak. Tizennégy évesen búcsút intett az Atletico Civesiónak (egy helyi futballklub), hogy a barátaival játszhasson amatőr körülmények között. Később meggondolta magát, majd 20 évesen az olasz negyedosztályban futballozott. Két esztendővel később már a másodosztályban szerepelt, majd az élvonalban a Chievo színeiben mutatkozott be, amikor 23 éves volt.

„Az édesapámért tettem, nem magam miatt– nyilatkozta 2016-ban. – Rapszodikus kapcsolatunk volt: hol szerettük, máskor meg utáltuk egymást. Mégis folyamatosan jobb teljesítményre ösztökélt. Amikor kétezertizenegyben aláírtam a Genoához, meglengettem előtte a szerződésemet.”

Acerbi édesapja szívbeteg volt. Hét stroke-ot ugyan túlélt, de 2012-ben meghalt, négy hónappal azelőtt, hogy fiát szerződtette a Milan.

„Hiányoznak a beszélgetéseink és a motiválása – folytatta Acerbi. –A Milanban Alessandro Nesta tizenhármas számú mezét viseltem, de így is inkább buliztam, ahelyett, hogy odatettem volna magam az edzéseken. Sokat ittam és komolyan fontolgattam, hogy abbahagyom a futballt. Paradox módon a hererák mentette meg az életemet, és ezért köszönetet mondok Istennek.”

A 2013-as felkészülési időszak rémálommá vált a számára, amikor a Sassuolo játékosaként hererákot diagnosztizáltak nála. A daganatot sikeresen eltávolították, de a kór ismét felütötte a fejét, arra kényszerítette Acerbit, hogy három hónapos kemoterápia-kezelésre járjon.„Nem volt bennem félelem. Azon töprengtem, hogy a rák miért nem változtatott meg engem. Egy vasárnapi szundításom közben furcsa álmot láttam: olyan volt, mintha az édesapám és Isten ugyanaz az ember lett volna, aki harcolásra buzdít. Zokogtam és megvilágosodtam, rájöttem, hogy a hererák az én lehetőségem. Mert így van mi ellen harcolnom.”

Új életet kezdett. Az éjszakai bulizásokat felváltották az edzések és a nyugodt otthoni esték. Acerbi nem ivott több alkoholt, gyümölcsöket és zöldségeket fogyasztott, valamint rizsen és érlelt marhasonkán élt. A fejlődéséről árulkodó, hogy 2015 októbere és 2019 januárja között sorozatban 149 tétmérkőzést játszott kihagyás nélkül, csaknem megdöntve Javier Zanetti rekordját (162 találkozó). Nem kellett pihennie, nem volt eltiltott, valamint a sérülések is elkerülték több mint három évig. Hiába csábította a Leicester City, nem volt oka elhagyni a Sassuolót, a családias klubot, amely végig kiállt mellette. Acerbi ezt követően fogyatékkal és rákos daganattal küzdő gyerekekkel kezdett el foglalkozni. Szinte minden csütörtökön megtalálhatták, különböző munkák teljesítésében segített – általában horgászúszókat fabrikált vagy agyaggal modellezett.

„Otthon éreztem magam közöttük– vallott Acerbi. –Sohasem ítélkeztek mások felett, elfogadták az életet, és gyakran ölelkeztek. Igazából ők segítettek nekem, hogy a helyes perspektívából lássam a világot.”

A Lazio labdarúgójaként idén belekóstolhatott a Bajnokok Ligájába is. Ugyanakkor az európai csúcsfutball sem változtatta meg. Támogatja a beteg gyerekeket és imádkozik az édesapjáért, katolikus elvek mentén él. A WhatsAppon (üzenetküldő alkalmazás) található fotója is az állandó küzdelemre emlékezteti.

„Elia egy kisfiú, aki nem élte túl a rák elleni harcot– folytatta Acerbi. –Ő az én oroszlánom, aki hősiesen küzdött.”Éppen ezért a Lazio középhátvédje egy oroszlánt varratott a mellére és jobb karjára. A becenév végül megmaradt, a barátai Acerbit kezdték el így szólítani.

Az élet még ekkor sem kímélte a védőt. Antonio Conte, az olasz válogatott akkori szövetségi kapitánya nem hívta be a 2016-os Eb-keretbe, és barátnője (Serena) is elhagyta. Öt évvel később kétség sem fért hozzá, hogy Roberto Mancini nemcsak a bő 33 fős keretben számolt vele, hanem a véglegesben is helyet kapott. A magánélete rendeződött, hiszen új partnere, Claudia gyermeket vár tőle. Acerbi hamarosan apukája lesz egy kislánynak, aki a Celeste, Aurora esetleg Vittoria nevet viseli. A rokonszenves labdarúgó idővel egy kisfiút is szeretne. Ki tudja, lehet, hogy a fiát éppen Eliának hívják majd?

Fordította:Tóth Ádám