Eb 2020: mi a finn válogatott titka? Nikolai Alho elárulta

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2021.06.12. 14:00
Története első Európa-bajnoki mérkőzését játssza ma 18 órától a finn labdarúgó-válogatott. Még a kontinenstorna előtt beszélgetett az NSO Tv az MTK Budapest légiósával, Nikolai Alhóval a finnek sikerének titkáról. A hátvéd azt is elmondta, kit tart csapatuk legnagyobb sztárjának, jó döntésnek bizonyult-e, hogy az NB I-be igazolt, s kitér a magyar válogatottra is. 

„Bár nem szeretné, ha az ő nevét mondanám, mert szerény fiú, de jelenleg a Premier League-ben játszó Teemu Pukki a legnagyobb sztárja a finn válogatottnak– mondta az NSO Tv-nek Nikolai Alho, majd mindjárt hozzátette, egyébként senki sem érzi magát sztárnak a csapatukban, s pont az egységesség, az egymásba vetett bizalom az, ami oda vezetett, hogy történelmet írtak, s először szerepelhetnek az Európa-bajnokságon (sőt általában nagy tornán, hiszen vb-n sem jártak még).

Nekik sincs könnyű csoportjuk, hiszen első ellenfelük, Dánia mellett a belgákkal és az oroszokkal kell megmérkőzniük a továbbjutásért Koppenhágában. Hogy okozhatnak-e meglepetést? Az MTK hátvédje szerint bármi megtörténhet, abban sem hitt senki, maguk a játékosok sem,hogy megverik a franciákat.

Videónkból az is kiderül, jó döntésnek tartja-e, hogy a télen az NB I-be igazolt, részletesebben is beszél arról, mivel érhetnek el sikereket az Eb-n, s a magyar válogatottra is kitér.

FINN KERET
KAPUSOK: Lukás Hrádecky(Bayer Leverkusen – Németország),Jesse Joronen(Brescia – Olaszország),Anssi Jaakkola(Bristol Rovers – Anglia)
VÉDŐK: Paulus Arajuuri(Pafosz – Ciprus),Jere Uronen(Genk – Belgium),Thomas Lam(PEC Zwolle – Hollandia),Sauli Väisänen(Chievo – Olaszország),Nico Hämäläinen(Queens Park Rangers – Anglia)Nikolai Alho(MTK BUDAPEST),Daniel O'Shaughnessy(HJK),Leo Väisänen(Elfsborg – Svédország),Jukka Raitala(Minnesota United – Egyesült Államok),Robert Ivanov(Warta Poznan – Lengyelország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Tim Sparv(Lárisza – Görögország),Rasmus Schüller(Djurgarden – Svédország),Glen Kamara(Rangers – Skócia),Pyry Soiri(Esbjerg – Dánia),Joni Kauko(Esbjerg – Dánia),Fredrik Jensen(Augsburg – Németország),Onni Valakari(Pafosz – Ciprus),Robin Lod(Minnesota United – Egyesült Államok),Robert Taylor(Brann – Norvégia)
TÁMADÓK: Teemu Pukki
(Norwich City – Anglia),Joel Pohjanpalo(Union Berlin – Németország),Lassi Lappalainen(CF Montréal – Kanada),Marcus Forss(Brentford – Anglia)

SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Markku Kanerva

Legfrissebb hírek

Jimmy Hogan egy évre visszatért az MTK-hoz

Népsport
14 órája

Kata Mihály: Észnél kell majd lennünk az ETO elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 09:21

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53

Tóth Barna ébren álmodott a hétvégi parádéját követően

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 12:08

Az MTK a második félidőben lőtt gólokkal múlta felül a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 19:10

Varju Benedek gólokkal hálálja meg az edzői bizalmat

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 11:35

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35
Ezek is érdekelhetik