A magyar futballt most már nem lehet lenézni, semmibe venni!

A Magyarország–Franciaország Eb-meccs reggelén a Nemzeti Sport Online-on felidéztük a két válogatott közös múltját és a magyar válogatott világbajnokok elleni mérkőzéseit. Az összeállítások remekül visszaadták a fiatalabb korosztályoknak is, hogy a labdarúgás nemzetközi erőviszonyai bizony nem mindig úgy festettek, mint az elmúlt harminc évben. 1956 és 1976 között például nyolcszor is meg tudtuk verni a francia válogatottat (1976 óta viszont hat meccsből egyszer sem), 1966-ban pedig tétmeccsen győztünk az aktuális világbajnok brazilok ellen – azóta nem volt erre példa, de tétmérkőzésen ritkán is találkoztunk vb-győztessel.

Most viszont újra ott tart a magyar válogatott, az Eb-szereplésnek köszönhetően, hogy a világ élvonalába tartozó csapatokkal találkozik, és nemcsak ott van a pályán, amolyan mellékszereplőként, hanem az első perctől a győzelemért harcol és abszolút egyenrangú partnernek bizonyul. Már nem hat-, meg hétgólos vereségeket szenvedünk, mint 24 évvel ezelőtt a jugoszlávoktól vagy nyolc éve a hollandoktól. A mostani helytállásról mindent elmond, hogy Didier Deschamps a szombati mérkőzés után elismerte, a magyar válogatott dinamikusabban játszott, mint az ő világbajnok csapata.

A szurkolói menettel vonulva a szombati meccsre, mindenféle korosztályt láttam magam mellett, mögött. Beszéltem olyan öregurakkal, akik gyerekként még Puskásékat is látták, majd Alberték meccseire jártak. Aztán jöttek az 1960-as, 1970-es években születettek, akiknél már Törőcsik és Nyilasi volt a bálvány, akik még láttak magyar válogatottat világbajnokságokon futballozni. A menet elején vonultak a legszerencsétlenebbek, az 1980 után születettek, akik magyar világklasszisok, Eb- és vb-szereplések helyett az elmúlt bő harminc évben láthatták vereséget szenvedni a magyar válogatottat többek között Andorrától, Észtországtól, Kazahsztántól, Kínától, Lettországtól, Luxemburgtól, Máltától, Moldovától… Ők azok – idesorolva magamat is –, akik a legtöbbet szenvedtek a nemzeti csapat meccsein, akik csak a nagyszülők, szülők elmondásaiból hallhattak és fekete-fehér videókról láthattak jó magyar futballt. Nekik, nekünk nagyon járt a 2016-os Eb-szereplés, ami kárpótolta három évtized kínlódásait.

Viszont láttam a menetben még egy generációt! Az édesapjukkal, édesanyjukkal kézen fogva közlekedő, tetőtől talpig piros-fehér-zöldbe öltözött, 2010 után született „kisemberek” korosztályát. Azokét, akiknek lassan természetessé válik, hogy a magyar csapat Eb-n szerepel, hiszen fiatal életük során kettőből két Európa-bajnokságon játszik a válogatott. Ha a magyar futball nem tér le arról az útról, amin most jár, számukra szinte már természetes lesz, hogy a nemzeti csapat Eb-n szerepel és a világ legjobbjaival is felveszi a versenyt. Ez az Eb már róluk, nekik is szól: hogy példaképeket találjanak a pályán, akikért érdemes nézni és űzni is ezt a csodálatos játékot. Olyan példaképeket, mint a 22 évesen rutinos játékosokat megszégyenítő határozottsággal, bátorsággal futballozó Schäfer András, a 24 éves korára magyar szinten klasszis játékossá érett Sallai Roland, a széleken 31 esztendősen is fáradhatatlanul robotoló, a franciák ellen gólt is szerző Fiola Attila, a védelem vezérének számító Willi Orbán (akit a meccs előtt kérdésünkre többen is a kedvencüknek neveztek meg), vagy az Európa legjobb kapusai közé sorolható Gulácsi Péter.

Ezekért a srácokért, akik az elmúlt két találkozón, a portugálok és a franciák ellen tényleg a szívüket, lelküket kitették a pályára, valóban érdemes meccsre járni, érdemes újra leülni a tévé elé és körmöt rágva izgulni, szurkolni, lelkesedni, néha bosszankodni, máskor ugrálva ünnepelni. Érdemes eljönni Tiszavasváriból, Újfehértóról, Sárrétudvariból, Felsőcsernátonból, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyről vagy éppen Bécsből – a felsorolt városokból, falvakból érkezett szurkolók nyilatkoztak szombaton az NSO Tv-nek. Ez a csapat határon innen és túl, valóban kapocs lehet magyar és magyar között. Még az első meccs előtt felhívásunkra üzenetek szurkolók a csapatnak az angliai Cambridge-ből, a németországi Barsinghausenből és a Felvidékről is.

„Mi Szlovákiából szurkolunk, olyan közösségből, ahol sokan lenézik, lekezelik a magyarokat. A károgók mindig a legokosabbak. Néha nehéz ezekkel… De én akkor is, mindig is magyar szurkoló voltam és leszek, bármi az eredmény. Mert szívet nem lehet cserélni” – szólt az egyik megható üzenet Zsolt nevű olvasónktól. A tegnapi meccs után alighanem ő is büszkén húzta ki magát – sok millió magyarral együtt a nagyvilágban, mert a fiúk megmutatták, Magyarországot nem lehet leírni!

Igen, Magyarországot nem lehet lenézni, leírni, semmibe venni – most már futballban sem! Olyannyira nem, hogy a világsajtó is abszolút elismerően ír a mieink teljesítményéről, a szurkolók ünnepléséről. Fantasztikus örömről ír az amerikai ESPN, harsány Budapestről a brit BBC, míg a francia sajtó – élen a L'Équipe-pel –, amely a meccs előtti sajtótájékoztatón még politikai kérdésekkel bombázta a két szövetségi kapitányt, is elismeri, nagyszerű hangulatú mérkőzést játszott a két csapat, és bizony Antoine Griezmannék örülhetnek, hogy sikerült döntetlenre menteniük a meccset. A franciák korábbi klasszisa, Éric Abidal egyenesen úgy fogalmazott: „A futball örömet szerez, és másfél évvel a világjárvány kezdete után ez a hangulat az egész sportág számára csodás volt.”

A koronavírus-járvány nagyon sok mindent elvett az emberektől. Vannak, akik a szeretteiket, barátaikat veszítették el, mások időlegesen a munkájukat, és mindenkit megfosztott élményektől, nagy pillanatoktól. De a magyar egészségügyi dolgozók fáradhatatlan munkájának hála Magyarország a vírus elleni küzdelemben olyan szintre jutott, hogy Európában egyedüliként nálunk lehet csaknem telt házas meccseket rendezni. Nem túlzás azt mondani, ezért minket irigyel Európa, és azt is hallani, hogy a játékosok és az edzők el vannak ájulva a Puskás Aréna gyepszőnyegének kifogástalan minőségétől. Nem véletlen, hogy szombaton már az is szóba került, Anglia helyett nálunk rendezhetik meg az Eb elődöntőit, döntőjét. Ez persze annak is köszönhető, hogy néhány év alatt felépült Budapesten egy világszínvonalú aréna. Emlékszem, a 2000-es évek végén voltam olyan válogatott meccsen, a svédek ellen, amikor a régi Puskás-stadion egyik szektorában nem üzemeltek a mosdók és a vendégdrukkereknek kihelyezett mobil WC-be jártak át a magyarok. Sok ember sok munkájának köszönhetően azóta a körülmények és Marco Rossi irányításával a csapatunk is rengeteget fejlődött. Ráadásul a csapatunk úgy is versenyképes, hogy az elmúlt néhány hónapban, Kalmár Zsolttól és Szoboszlai Dominiktól kezdve, Hangya Szilveszteren át Gazdag Dánielig biztos kerettagok sora esett ki sérülés miatt, szombaton még Szalai Ádámot is le kellett cserélni az első félidőben (a legfrissebb hírek szerint jól van, a németek ellen talán játszhat is).

Minden szempontból ott vagyunk a 24-es európai elitben, amire büszkék lehetünk, és a csapat lelkesedését, a meccsre kilátogató, csillogó szemű gyerekek sokaságát látva a magyar labdarúgásnak nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is lehet. Hajrá, magyarok!

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–1 (1–0)
Budapest,Puskás Aréna, 55 998 néző. Vezette:M. Oliver (angol)
Magyarország:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Kleinheisler (Lovrencsics G., 84.), Schäfer (Cseri, 75.), Fiola – Szalai Á. (Nikolics, 26.), Sallai.Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Franciaország:Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe, Digne – Pogba (Tolisso, 76.), Kanté, Rabiot (O. Dembélé, 57.; Lemar, 87.) – Benzema (Giroud, 76.), Griezmann, Mbappé.Szövetségi kapitány:Didier Deschamps
Gólszerző: Fiola (45+2.), ill. Griezmann (66.)