Eb 2020: a két döntős uralja a Nemzeti Sport álomtizenegyét

A csaknem kétméteres olasz kapus nemcsak testalkatát tekintve volt óriás a nyáron, hanem teljesítményével is. A Milan (PSG-be tartó) játékosa 719 játékpercével a torna legtöbbet futballozó labdarúgója volt, de ami fontosabb, a csoportkörben egyetlen gólt sem kapott, illetve több fontos védése volt. A spanyolok ellen ráadásul az ő gyors kidobása után indult a Federico Chiesa gólját eredményező akció. No meg a tizenegyespárbajokban is főszerepet vállalt, a spanyolok elleni elődöntőben egy, a döntőben pedig két próbálkozást hárított. Az sem véletlen, hogy az UEFA szakmai megfigyelői őt választották az egész torna legjobb játékosának, az elismerést 1996 óta osztják ki, viszont most először kapta kapus. Tekintve, hogy Donnarumma csak huszonkét éves, akár még másfél évtizedig is védheti az olasz válogatott kapuját.

A Milanban futballozó 32 éves hátvéd a dán válogatott csapatkapitánya, a védelem oszlopa. Elképesztő lélekjelenléte a Finnország elleni csoportmérkőzésen is megmutatkozott, ő sietett csapattársa, a szívmegállás miatt hirtelen összeeső Christian Eriksen segítségére. Gyors beavatkozásának is hála, az orvosi stábnak sikerült újraélesztenie a középpályást. Az Európa-bajnoki menetelésből tevékenyen kivette a részét, vezérként irányította társai mozgását a hátsó alakzatban, megadva ezzel a sikeres szerepléshez szükséges stabilitást. Kissé tragikus, hogy az Anglia elleni, 2–1-re elveszített elődöntőben a britek az ő öngóljával egyenlítettek, bár ha nem ér labdába, Raheem Sterling használta volna ki a ziccert.

A Wales elleni csoportmeccs második félidejét hagyta ki, a többi mérkőzést végigküzdötte az olasz védelem tengelyében, 675 játékpercével az Eb-n a negyedik legtöbb időt töltötte a pályán, Giorgio Chiellinivel alkotva hátul rutinos párost. Az általa (is) irányított védelem a hét meccsen csak négy gólt kapott, egyiket sem az ő közeléből. Fontos szerepe volt a támadásépítésekben is remek mélységi passzai révén. A döntőben még ezt is megfejelte, az ő góljával egyenlített Olaszország. Az UEFA őt választotta meg a finálé legjobb játékosának. Higgadtsága, mentális ereje aranyat ért a tizenegyespárbajok során is, a spanyolok elleni elődöntőben és az angolok elleni fináléban is betalált.

Amikor a második csoportmeccsen, Svájc ellen a 24. percben a fejét csóválva lebicegett a pályáról, sokan valószínűnek tartották, hogy utoljára láttuk címeres mezben a Juventus belső védőjét, hiszen súlyosnak tűnt a sérülése, és mivel már 36 éves, elképzelhető volt, hogy így kell búcsút intenie. De Chiellinit agyon­ütni sem lehetett volna ezen az Eb-n. A belgák elleni nyolcaddöntőre összedrótozták, és onnantól a legmagasabb színvonalon játszott. Minden bizonnyal az Eb nagyjelenetét adta elő a spanyolok elleni elődöntő tizenegyespárbaja előtti pénzfeldobás során a feszült Jordi Albával, megnyerve csapatának a mentális háborút. A döntőbeli siker nagy elégtétel neki azután, hogy a 2012-es, 4–0-s spanyol sikerrel végződő kijevi fináléban az első gólt róla kapták az olaszok.

A Manchester United angol balhátvédje a csoportmérkőzéseken is megbízható teljesítményt nyújtott, de az egyenes kieséses szakaszra annyira feljavult a teljesítménye, hogy álomcsapatunkban kiszorította posztjáról Leonardo Spinazzolát (az olasz az utolsó meccseken sérülése miatt már nem szerepelt). Amikor a taktika úgy kívánta, hogy Gareth Southgate áttérjen a három belső védős rendszerre, bal oldali felfutóként is megállta a helyét, ahogy ezt a döntőben is bizonyította, amikor már a második percben az olasz kapuba talált, remekül érkezve a hosszú oldalon. Korábban a gólpasszokban jeleskedett, a németek elleni nyolcaddöntő első góljánál Raheem Sterlinget szolgálta ki, az ukránok elleni negyeddöntőben pedig Harry Maguire, majd Harry Kane fejére varázsolt gólpasszt ballal.

A Wales elleni utolsó, már igazi tét nélküli csoportmérkőzés záró 15 percét leszámítva mind a hét meccset végigjátszotta az Európa-bajnok csapatban, így az Eb második legtöbb játékperce az övé, és ő futotta a legtöbbet – ami persze abból is következik, hogy ilyen sokat játszott. A döntő első félidejében összeszedett sérülése ellenére sem merte őt lecserélni Roberto Mancini, hiszen tudta, a csapat egyik legfontosabb láncszemét nem veheti ki idő előtt. Az egész tornán kimagasló játékintelligenciával futballozott, a középpálya mélyén kivette a részét a labdaszerzésből és a védekezésből, miközben mélységből szervezte az olasz támadásokat. A Chelsea-vel elért BL-győzelem után 43 nappal Eb-győztes is lett a brazil születésű játékmester, aki a világ egyik legbiztosabb lábú tizenegyeslövője – még ha a döntőben ezúttal el is hibázta a lövését.

„Mindannyian láttátok, milyen teljesítményt nyújtott Pedri. Látott már valaki tizennyolc éves játékost valamely nagy tornán ennyire éretten futballozni? Ennyi idősen még Andrés Iniesta sem volt képes ilyen teljesítményre.” A spanyol válogatottat irányító Luis Enrique méltatta így középpályását az olaszok elleni búcsút követő sajtótájékoztatón, és ezúttal nem vádolhatjuk elfogultsággal. A Barcelona tehetsége a torna egyik ásza volt, életkorát meghazudtoló labdabiztossággal, magabiztossággal és technikai tudással az elődöntőig menetelő gárda egyik legjobbja volt. Már most remekül olvassa a játékot, a labda sosem pattan el tőle, és annyit fut, mintha két tüdeje lenne, sosem fárad el. A következő tíz-tizenöt évben vélhetően bérelt helye lesz a válogatottban.

A Leedsben futballozó 25 éves angol középpályás kevésbé látványos, de annál hasznosabb munkát végzett a tornán. Feladata egyszerűnek tűnt: többnyire szabályos módszerekkel labdát szerezni, és megpróbálni minél gyorsabban továbbadni társainak, hogy indulhasson a támadás. Hatalmas szerepe volt abban, hogy Anglia a torna három csoportmérkőzésén és az első két, kieséses szakaszban játszott találkozóján egyetlen gólt sem kapott, ahogyan az sem rajta múlt, hogy a folytatásban kettő is elég volt ahhoz, hogy a britek egy újabb álommal szegényebbek legyenek, és az 1966-os világbajnokság megnyerését követően tovább kelljen várniuk az első jelentős nemzetközi trófeájukra. Gólpasszát Horvátország 1–0-s legyőzésekor adta, de neki nem is ebben a mutatóban kellett kiemelkedőt alkotnia, hanem futómennyiségben, passzpontosságban és labdaszerzésekben.

Az Eb valószínűtlen hőseinek egyike, aki Cristiano Ronaldóval kvázi társgólkirály lett (bár az Aranycipő a több gólpassz miatt a portugálé lett). A Sparta Prahából induló, hírnévre a Sampdoriánál szert tevő cseh csatárt hiába ismerte el mindenki nagy tehetségnek, két éve a Románál megfenekleni látszott a pályafutása, a „farkasok” mezében két idény alatt 46 bajnoki mérkőzésen pontosan ugyanannyi gólt szerzett, mint az Eb öt meccsén – ötöt. A Leverkusennél tízgólos idénye volt, de kevesen számítottak tőle ilyen Eb-szereplésre. Két góljával maga intézte el Skóciát, a másodikat remek helyzetfelismeréssel és kivitelezéssel 45.5 méterről szerezte, ezzel Eb-rekorder lett. A horvátok ellen is kellett a gólja a pontszerzéshez, a csoportküzdelmek során cseh részről csak ő volt eredményes. A nyolcaddöntőben a hollandoknak is ő adta meg góljával a kegyelemdöfést.

Nagy reményekkel indult a torna az előző világbajnokság gólkirálya számára, épp ezért volt hatalmas csalódás, hogy a csoportkörben egyetlen gólt sem szerzett. Igen ám, csakhogy a vb-vel ellentétben most épp a kieséses szakaszban indult be, a nyolcaddöntőben és az elődöntőben egyszer-egyszer, a negyeddöntőben kétszer talált be, így főszerepet vállalt abban, hogy Anglia története első Eb-döntőjébe jutott. A fináléban a Tottenhamben látott szerepköréhez hasonlóan sokat lépett vissza, próbált irányítani, Luke Shaw gólja előtt remek passzt adott Kieran Trippier-nek, ám a folytatásban mintha kissé beleszürkült volna a mezőnybe, nem tudott gólveszélyt jelenteni. Igaz, ő berúgta a tizenegyesét a párbajban.

Talán nem túlzás, hogy a 26 éves támadó a hátán vitte a döntőbe az angol válogatottat. Az Európa-bajnokság angol csoportmérkőzései alatt egyedül ő szerzett gólt, Horvátország és Csehország elleni 1–0-s siker is neki köszönhető. A kieséses szakaszban sem lassított, Németország nyolcaddöntős legyőzéséből góllal vette ki a részét, Ukrajna ellen a negyeddöntőben gólpasszt adott. Sebessége minden ellenfél védelmének nagy gondot okozott, a Dánia elleni elődöntő hosszabbításában ő harcolta ki a véleményes büntetőt, amely után Harry Kane eldöntötte a továbbjutást. Az Olaszország elleni döntőben nem teljesített kiemelkedően, de a jobb angol futballisták közé tartozott, nélküle Anglia jó eséllyel el sem jut a fináléba.