Eb-álomcsapat: spanyol armada, grúz kapus és holland támadó

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.07.17. 08:22
Lamine Yamal nem lőtt gólt Giorgi Mamardasvilinek, de a grúz kapus a spanyolok elleni, 4–1-re elveszített nyolcaddöntőben is parádézott (FOTÓ: GETTY IMAGES)
Habár sokaknak van hiányérzetük az Európa-bajnokság színvonalát illetően, az biztos, hogy ismét sok-sok remek egyéni teljesítményt láttunk a tornán: a győztes spanyolok egyénileg és csapatként is kiemelkedtek a mezőnyből, ám többek között grúz, török vagy holland futballisták is megvillantak. Az Eb alatt a Nemzeti Sport minden mérkőzésen osztályozta a játékosok teljesítményét, ez alapján állt össze az álomcsapatunk.


Az nem meglepetés, hogy a legtöbb játékost az Európa-bajnok Spanyolország adja (öt futballista osztályzatátlaga emelkedett ki a teljes mezőnyből), rajtuk kívül két holland, egy-egy grúz, portugál, svájci és török futballista került a Nemzeti Sport álomcsapatába.

Giorgi MAMARDASVILI 7.00
(Grúzia)
A valenciai kapus karrierjének jót tett az Európa-bajnokság, sokat tett érte, hogy az újonc Grúzia rögtön elsőre továbbjusson a csoportból. A 23 éves játékos a Portugália elleni harmadik csoportmeccsen káprázatosan védett (no nem mintha a többi három meccsen panasz lett volna rá…), Cristiano Ronaldóék képtelenek voltak bevenni a kapuját. A grúz kapus mutatta be a torna legtöbb védését (29), ezzel jócskán megelőzte a második holland Bart Verbruggent (18). Szinte a világ összes Eb-álomcsapata az ő nevével kezdődik, nem lenne meglepetés, ha a nyáron topklubba szerződne…

Denzel DUMFRIES 6.20
(Hollandia)
A 28 éves holland védőről negatív hősként is beszélhetnénk, ugyanis az Anglia elleni elődöntőben ő rúgta meg Harry Kane-t, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt – a sértett egyenlített, az angolok végül nyertek. Azonban az Internazionale hátvédje nem erről a megmozdulásáról marad meg a szurkolók emlékezetében, hiszen a tornán végig nagyszerűen játszott. Védekezésben remekelt, támadásban kifejezetten aktívnak bizonyult. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a világklasszis teljesítményt nyújtó Daniel Carvajal németek elleni piros lapja lehúzta az átlagát, ha az nincs, a spanyol Eb-győztes kerül az álomcsapatba.

PEPE 6.00
(Portugália)
Elképesztő teljesítményt nyújtott 41 évesen, Király Gábort megelőzve ő lett a legidősebb játékos, aki pályára lépett Európa-bajnokságon. Megosztó futballista, sokan nem szeretik, de elvitathatatlan, hogy még most is a világ legjobb középső védői közé tartozik. A franciák elleni kiesés után Cristiano Ronaldo vállán zokogott, megmutatta, hogy akár edzésről, akár mérkőzésről van szó, ő mindig nyerni akar, és még most is a tőle megszokott szenvedéllyel veti magát a küzdelembe. A Portótól távozik, s bárhol is folytatja a játékot, biztosan nagy segítségére lesz a csapatnak, és sokat tanulhatnak tőle a fiatalok.

Manuel AKANJI 6.20
(Svájc)
Ilyen a futball: Manuel Akanji zseniálisan játszott az egész tornán, mégis az ő hibája miatt esett ki Svájc. A Manchester City védője az Anglia elleni negyeddöntőben egyedüliként hibázott a tizenegyespárbajban, így csapata búcsúzott a nyolc között. Hiába nyilatkozta a meccs után, hogy „cserben hagyta a hazáját”, az ő kiemelkedő teljesítménye nélkül biztosan nem jutott volna idáig a „Nati”. A 28 éves védő képességeiről a magyar válogatott játékosai is testközelből bizonyosodhattak meg az első csoportmérkőzésen: Manuel Akanji hiba nélkül futballozott Kölnben.

Marc CUCURELLA 6.00
(Spanyolország)
Gary Neville azt mondta, hogy Cucurella az egyik ok, amiért a spanyolok nem nyerhetik meg az Eb-t… Nos, a korábbi angol válogatott (ismét) jókorát tévedett, ugyanis nemhogy hazavitték a trófeát a spanyolok, de a 25 éves balhátvéd adta a gólpasszt a győztes találat előtt Mikel Oyarzabalnak a döntőben. Ha van megosztó futballista az Eb-győztes együttesben, ő az, de kétségtelenül élete legjobb formáját nyújtotta a tornán, Spanyolország egyik kiemelkedő teljesítményt produkáló futballistája volt. Kíváncsian várjuk, ígéretéhez híven vörösre festi-e a haját…

 

Fabián RUIZ 6.33
(Spanyolország)
Kevesen ismerik el a tudását, de ismét bizonyított, Németországban a spanyol középpálya fontos láncszeme volt, ő Luis de la Fuente taktikájának egyik alappillére. A szövetségi kapitány az utánpótlás-válogatottakban dolgozott vele, 2019-ben együtt nyerték meg az U21-es Európa-bajnokságot, amelyen Fabián Ruiz a torna legjobbja lett. Németországban két gólt szerzett és két gólpasszt adott, tíz kulcspasszt osztott ki, kilencvenkét százalékos pontossággal passzolt és negyvenhat labdát szerzett – utóbbival megnyerte a vonatkozó rangsort. Kiemelkedő Eb-teljesítmény van tehát mögötte.

RODRI 6.33
(Spanyolország)
Elég lenne annyit írni vele kapcsolatban, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a torna legjobb játékosának választotta. Sőt, Luis de la Fuente szövetségi kapitány kijelentette a döntő után, hogy jelen pillanatban Rodri a világ legjobbja, neki kell kapnia az Aranylabdát. Tény, elképesztő teljesítményt nyújtott az Európa-bajnokságon, ő volt Spanyolország motorja, kilencvenhárom százalékos pontossággal passzolt, s csaknem hetven kilométert futott összesen a tornán. Az angolok elleni döntőben a szünetben térdsérülés miatt le kellett cserélni, de csapata ezt is elbírta.

Arda GÜLER 6.75
(Törökország)
A 19 éves török támadó megmutatta, miért szerződtette tavaly nyáron a Real Madrid. Rögtön az első, Grúzia elleni mérkőzésen hatalmas gólt szerzett, majd adott két gólpasszt is a negyeddöntőig menetelő csapatban. A török sajtó szerint van valami különleges abban, ahogy hozzáér a labdához, s erről megbizonyosodhattunk a kontinenstornán is, amelyen nagyszerűen játszott, remekül passzolt, bombagólt szerzett, kulcspasszokat adott, minden megmozdulása élményszámban ment. Vele kapcsolatban igaz, hogy az ellenfélnek egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenie, képes a semmiből megvillanni.

Fotó: Imago Images
Noha szinte mindenki Rodri és Lamine Yamal kiváló teljesítményéről beszél, Dani Olmo legalább olyan jól futballozott az Európa-bajnokságon, mint két csapattársa. A három góllal a (társ)gólkirályi címet elhódító középpályás rászolgált a 10-es mezre, Pedri sérülése után bekerült a csapatba, és kiválóan teljesített. Az egyenes kieséses szakaszban a döntőt leszámítva mindegyik mérkőzésen gólt szerzett (a Németország elleni negyeddöntőben gólpasszt is adott), a franciák elleni elődöntőben az Opta statisztikái szerint passzainak nyolcvanöt százaléka volt pontos, háromból két csele bejött, párharcai kétharmadát megnyerte, a spanyol sajtó pedig a mágikus jelzővel illette. A Marca Gólkirály és hős címmel külön cikket szentelt neki, utalva három góljára és a döntő utolsó perceiben bemutatott hatalmas mentésére, amikor a gólvonalról fejelte ki a labdát. Egyelőre Gulácsi Péter és Willi Orbán csapattársa az RB Leipzigben, de könnyen lehet, hogy a nyáron Angliába szerződik.
AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG LEGJOBBJA AZ NS SZERINT: DANI OLMO (Spanyolország)

Dani OLMO 6.67
(Spanyolország)
A 26 éves középpályás a cserék között kezdte az Európa-bajnokságot, ám hatodmagával gólkirály lett, és a torna egyik legjobb teljesítményét nyújtotta. Három gólt szerzett és két gólpasszt adott Németországban – nem elegáns, de igaz a megállapítás, mely szerint Pedri kiesése jót tett a csapatnak, ugyanis így került be a kezdőbe Dani Olmo. A döntőben is remekül futballozott, ráadásul Marc Guéhi fejese után az utolsó percekben a gólvonalról mentett, így az aranycsatában is vastagon hozzátette a magáét a sikerhez. A nyáron minden bizonnyal elhagyja az RB Leipziget, és a Premier League felé veszi az irányt.

Nico WILLIAMS 6.50
(Spanyolország)
Francesco Totti, Fernando Torres, Andrés Iniesta, Pepe, Leonardo Bonucci és Nico Williams. Hogy mi a közös bennük? Mindannyian megkapták az Eb-döntő legjobb játékosa díjat. A 22 éves szélső kiválóan futballozott Németországban, az Eb egyik nagy felfedezettje lett, két gólt szerzett és egy gólpasszt adott. A döntőben ő szerzett vezetést Spanyolországnak, a Kyle Walkerrel vívott külön párharca pedig elképesztően nagy csatát hozott. A torna alatt folyamatos veszélyt jelentett, bátran felvállalta az egy az egy elleni párharcokat, amelyeket nagy százalékban meg is nyert.

Cody GAKPO 6.67
(Hollandia)
Nem kétséges, ő volt az elődöntőig menetelő Hollandia legjobbja. A Liverpool támadója három gólt szerzett és egy gólpasszt adott, így ő is elnyerte a gólkirályi címet. A Románia elleni nyolcaddöntőben (3–0) gólt szerzett és gólpasszt adott, amivel ő lett az első holland játékos Frank Rijkaard óta (1992), aki az Eb egyenes kieséses szakaszában egy mérkőzésen gólt és gólpasszt jegyez. A 25 éves futballista a katari világbajnokságon is három gólt szerzett, az Eb-n pedig folytatta kiváló sorozatát.

Németországban folytatódott a spanyolok nagy sorozata! Szinte hihetetlen, de a Valencia 2001-es BL-döntős és az Alavés 2001-es UEFA-kupa-döntős veresége óta válogatott és klubszinten az összes nemzetközi, spanyol érdekeltségű döntőt spanyol csapat nyerte meg. Az Atlético Madrid ugyan elbukott két BL-döntőt (2014 és 2016), az Espanyol egy UEFA-kupa-döntőt (2007), a Bilbao pedig egy El-finálét (2012), ám ezek az együttesek is mind spanyol gárdával szemben maradtak alul. A válogatott 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnok, 2010-ben világbajnok lett, a Real Madrid 2001 óta hétszer, a Barcelona négyszer nyerte meg a BL-t, a Sevilla ugyancsak hétszer az El-t (illetve jogelődjét, az UEFA-kupát), az Atlético háromszor, a Villarreal és a Valencia pedig egyszer-egyszer diadalmaskodott a második számú európai kupasorozatban. Ez összesen 26 győzelem (a mostani Eb-győzelemmel pedig 27), ami akkor is figyelemre méltó, ha kisebb sorozatokban (Konföderációs Kupa, európai Szuperkupa, Nemzetek Ligája) már nem voltak verhetetlenek a spanyolok. (S. Á.)
Huszonhárom éve verhetetlenek a döntőben a spanyolok

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik