Eb 2020: a nagyoknak bukta, a kicsiknek bravúros szereplés

Több meglepetés után alakult ki az idei Eb-n a negyeddöntő mezőnye. Nem került például a nyolc közé a regnáló világbajnok Franciaország, az Eb-címvédő Portugália, a 2014-es vb-első Németország, a futballnagyhatalomnak számító Hollandia, ott van viszont története során először két kiscsapat, Svájc és Ukrajna. Összeállításunkból kiderül, hogy az eddigi tornákon a nyolc közé legtöbbször Spanyolország (12) került, megelőzve Franciaországot és Németországot (10-10). Ma eldől, hogy Luis Enrique csapata folytatja-e menetelését.

Manapság szinte már mindenre lehet fogadni, így biztosan az is szerepelt sok tétlapon, miként alakul a 2021-es Európa-bajnokság legjobb nyolc közé jutó csapatainak névsora. Ha valaki megjátszotta, hogy a magyar válogatott csoportjából senki sem kerül a negyeddöntőbe, bizonyosan óriásit kaszált, hiszen három olyan hagyományos futballnemzettel került egy kvartettbe Marco Rossi legénysége, amelynek a jelene is tündöklő – Franciaország a regnáló világbajnok, Portugália a címvédő, Németország pedig a 2014-es vb-győztes.

Soha nem voltak ennyire kiegyenlítettek az erőviszonyok Európában, mint manapság, világosan látszott a kontinensviadal eddigi küzdelmein, hogy a nagyok sem mehetnek biztosra senki ellen, lásd a magyar válogatott sztárcsapatok elleni összecsapásait. Persze a tradícióból, futballkultúrából eredő évtizedes különbségeket hosszú távon nehéz eltüntetni, de egy-egy összecsapáson már alig van differencia.

Szovjet uralom

Az első Európa-bajnokságot – illetve jogelődjét, a Nemzetek Európa-kupáját – 1960-ban rendezték meg, akkor 17 csapat nevezett, végül Írország és Csehország selejtezővel döntötte el, ki jut be az oda-vissza vágós rendszerű nyolcaddöntőbe. Csak a negyeddöntő után, a négyes fináléra költözött egy helyszínre a torna, az első kiírásnak Franciaország adott otthon, de házigazdaként csak a negyedik hely jutott neki a selejtezőből induló csehek mögött, a fináléban a Szovjetunió 2:1-re verte meg a jugoszlávokat.

A szovjeteknek egyébként is nagyon feküdt az Európa-bajnokság lebonyolítási rendszere, az első öt viadalon mindannyiszor a legjobb nyolc közé kerültek, a kezdeti diadalt két ezüstérem és egy negyedik hely követte, legutóbb 1976-ban buktak el Csehország ellen a negyeddöntőben. Az azóta megrendezett kontinensviadalokon háromszor jutott be a legjobb nyolcba, a szbornaja legemlékezetesebb szereplése nyilván az 1988-as németországi torna, amikor a döntőben Rinat Daszajev sem menthette meg csapatát a holland Marco van Basten cimbalomszögből leadott kapáslövésénél.

Aranygeneráció

A Szovjetunió, illetve immár Oroszország tehát nyolc negyeddöntőt játszott eddig, de ez a fasorban sincs Spanyolország teljesítményéhez képest – amely jelenleg is ott van a nyolc között, immár a 12. alkalommal az Európa-bajnokságok történetében. Az ibériaiak elképesztő dominanciát mutatnak a kontinensviadalon, eddig mindössze négy alkalommal maradtak le a végjátékról, és rengeteg emlékezetes mérkőzés, szereplés fűződik hozzájuk. A sort a Luis Suárez fémjelezte együttessel kell kezdeni, amely 1964-ben saját közönsége előtt, Madridban, 120 ezer néző szeme láttára győzte le a szovjeteket 2:1-re, a győztes gólt Marcelino szerezte a 83. percben. Kevesen gondolták ekkor, hogy a következő kiemelkedő szereplésre húsz évet kell várni, mert bár a spanyolok mindig erős csapattal álltak fel, gyakran nem tudták átlépni saját árnyékukat – ahogy az 1984-es döntőben sem a franciák ellen, a hazai sikerhez az is kellett, hogy Michel Platini gyenge szabadrúgása átcsorogjon Luis Arconada kapus hasa alatt és a labda átvánszorogjon a gólvonalon.

A második megdicsőülés 2008-ban következett, amikor a spanyol futball korszakalkotó, labdabirtokláson és rengeteg rövid passzon alapuló futballjával sok-sok esztendőn keresztül alázta a mezőnyt. Luis Aragonés kiválasztottjai az osztrák-svájci közös rendezésű torna fináléjában Fernando Torres góljával győztek a németek ellen, amivel megalapozták a következő négy évüket, hiszen a 2010-es világbajnokságot is behúzták – immár Vicente del Bosquéval a kispadon –, a 2012-es kontinensviadalon pedig megvédték címüket, a döntőben az Andrés Iniesta, Cesc Fabregas, Xavi fémjelezte együttes elképesztő teljesítményt nyújtva négyet lőtt az olaszoknak. A spanyol aranygeneráció egy részének öt évvel ezelőtt volt a hattyúdala, az öregedőfélben lévő, kissé jóllakottá váló alakulat Franciaországban csak a legjobb tizenhatig jutott, a nyolcaddöntőben az olaszok ellen búcsúzott. Az utóbbi években felgyorsult a generációváltás, s bár a jelenlegi torna nem indult túl jól Spanyolországnak, a keret néhány rutinos róka mellett tele van húsz év körüli tehetséggel, de nehéz megmondani, hogy ez az állomány képes-e a döntőig menetelni, vagy a nyolcba jutással nagyjából kihozta magából a maximumot.

A németek sörözhetnek

A jelenlegi viadal egyébként is több nagy futballnemzet bukását hozta, a történetük során tíz alkalommal negyeddöntős németek immár otthon sörözhetnek a megszokott környezetükben. Németország – jogelődjeként az NSZK – először 1972-ben került közel a végjátékhoz, és Gerd Müller vezetésével rögtön győzelmet ünnepelhetett. Ezt követően 1996-ig megszakítás nélkül mindig esélyes volt a végső sikerre. A következő diadalt az Uli Stielike-, Bernd Schuster-, Karl-Heinz Rummennigge-féle csapat – amely Horst Hrubesch két góljával fektette két vállra Rómában a remek belga együttest – szállította 1980-ban. A németeknek 1988-ban, félúton egy világbajnoki ezüst és arany között saját közönségük előtt is volt lehetőségük nyerni, de az elődöntőben – ahogy később a szovjetekkel – Van Basten kibabrált velük, így nagy volt a csalódás, ahogy négy évvel később, a dán „strandválogatott” elleni finálét követően is.

A katarzist végül 1996-ban, Angliában sikerült átélni, pedig az a német válogatott talán gyengébb is volt az előző kettőnél, mégsem felejtjük el soha, amikor Andreas Möller – a magyar válogatott későbbi másodedzője – a házigazdák ellen értékesített, mindent eldöntő tizenegyesét követően kevélyen kihúzza magát a letargiába zuhanó hazai szurkolók előtt, majd a döntőben a rendkívül jó futballt játszó és szimpatikus csehek ellen a 69. percben beálló Oliver Bierhoff két találatával – utóbbi aranygól – sikerült fordítaniuk és felültek Európa trónjára. Azóta nem sok babér termett a németeknek, most pedig a nyolcaddöntő volt a végállomás – az angolok valamit törlesztettek az 1996-os elődöntőért... A németek sorsára jutott ezen az Eb-n a kétszeres győztes Franciaország és a címvédő Portugália is, előbbi tíz, utóbbi nyolc alkalommal szerepelt a legjobb nyolc között, de a múltból ugye nem lehet megélni.

Van itt esélyes

És ha már Anglia… A szigetországiak az eddigi Eb-ken ugyan kilencszer is bekerültek a negyeddöntőbe, de sok babér nem termett nekik, sőt, egy sem. Igaz, 1988 és 1996 között mindig a legjobbak közé jutottak, de a nagy lehetőséget – ahogy fentebb írtuk – elpackázták saját otthonukban, pedig bőszen hirdették, hogy a futball hazatért – végül gyorsan el is vitték tőlük a németek… Ellenben most itt az újabb lehetőség, Gareth Southgate együttese nagyon egyben van, a két elődöntőt és a döntőt a legendás Wembleyben rendezik, szóval minden adva van az átütő sikerhez.

A nagyok közül érdemes még az olaszokkal is foglalkozni, egyértelműen az egyik favorittá léptek elő ezen a tornán, s bár Roberto Mancini a korábbi évekhez képest merőben átdolgozott, a megszokott stílusjegyekhez képest markánsan más arculatú együttest alakított ki, nagy kérdés, elegendő lesz-e a rutin a nagy álom beteljesüléséhez. Olaszországnak nem ismeretlen a legjobb nyolc terepe, immár kilencedszer jutott el idáig, és a jelenlegi tornával együtt sorozatban negyedszer szerepel a negyeddöntőben. Az 1968-as, hazai rendezésű viadalt a Zoff, Fachetti, Anastasi, Mazzola fémjelezte társaság megismételt döntő után nyerte meg Jugoszlávia ellen, ezt követően azonban a squadra azzurra mindig elcsúszott egy banánhéjon. A 2000-es finálét például hihetetlen módon sikerült elvesztenie Rotterdamban Franciaország ellen: Marco Delvecchio góljával még a 94. percben is Olaszország vezetett, amikor Sylvain Wiltord éles szögből betalált Francesco Toldo kapujába, majd a 103. percben jött az újabb aranygól az Eb-k történetében, David Trezeguet zárta le a finálét és küldte pokolba az elfáradó olaszokat. Tizenkét évvel később már egyértelműbb volt a helyzet, a 2012-es fináléban négy gólt szerző Spanyolország erődemonstrációt tartott az akkor erőn felül teljesítő Olaszország ellen.

Meglepő

Nagy kérdés még, hogy a nagyok levesébe bele tudnak-e köpni azok a nemzetek, amelyeknek vagy kevésbé veretes a múltjuk, vagy a jelenük nem csillog annyira, de úgy tetszik, ezen a tornán minden megtörténhet. A belgák szokás szerint bitang erősek és az 1980-as ezüst után akár még fényesíthetnek is az érmen. A csehek 1976-ban Belgrádban már megtréfálták a kontinenst: a döntőben a tizenegyesrúgásoknál Antonín Panenka alálöbbölt a labdának, amely a kapu közepébe hullt, így csinált bolondot az eldőlő Sepp Maierből. És persze 20 évvel később is közel állt a Patrick Berger-, Milan Baros-, Karel Poborsky-féle együttes a sikerhez, csak egy azóta megkopott mondás szerint a futballt 22-en játsszák és végül mindig a németek nyernek...

A dánok 1992-ben hangos sikert arattak, miután valóban csak néhány nappal a torna előtt derült ki, hogy a polgárháborúba sodródó Jugoszlávia helyére kell beugrani az Eb-n. Brian Laudrup és Peter Schmeichel győzelemre vezette a városi legenda szerint a strandról összeverbuvált társaságot, de Dánia egyébként is markáns szereplője az Európa-bajnokságoknak (az ötven felettiek közül ki ne emlékezne az 1984-es elődöntős válogatottra, soraiban Elkjaer Larsennel, Michael Laudruppal, Morten Olsennel...), eddig hatszor volt a legjobb nyolc között.

A jelenlegi nyolcas mezőnyben van két alakulat, amely sohasem járt még ilyen magasságokban (lásd keretes írásunkat), Svájc és Ukrajna egyelőre most is outsidernek tűnik, persze a nyolcaddöntőben látott drámai végjátékok után ezt félve jelentjük ki.

Szóval hiába a múlt, a 2021-es Európa-bajnokságon úgy tetszik, tényleg a napi vagy még pontosabban a pillanatnyi forma dönt – de ezért is szép ez a játék.