Eb 2024: Vlahovics-dupla és szerb siker Montenegróban

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.03.27. 22:45
null
Vlahovics kétszer is betalált a hajrában Podgoricában (Fotó: Getty Images)
A magyar válogatottal azonos, G-csoportban szereplő Montenegró hazai pályán 2–0-ra kikapott Szerbiától a labdarúgó Eb-selejtező 2. fordulójában.

 

A két ország 2006-os szétválása óta harmadik alkalommal találkozott egymással Montenegró és Szerbia válogatottja. Az előző két alkalommal – 2018-ban a Nemzetek Ligája C-ligájában – mindkétszer a szerbek nyertek, akik most tovább nyújtották győzelmi sorozatukat.

A kevés izgalmas jelenetet hozó találkozón a szerbek játszottak enyhe mezőnyfölényben. A kapukat egyik csapat sem találta el sokszor, végül a vendégeknek sikerült ezt kétszer is gólt érően megtenniük. A 78. percben Sztrahinja Pavlovicsot ütötték el a bal oldalon, a játékvezető előnyszabályt ítélt, egy pillanatra mindenki megtorpant, Filip Mladenovicsot leszámítva, aki leszáguldott az alapvonalra, majd kiválóan tálalt a középen érkező Dusan Vlahovics elé – a Juventus csatára higgadtan lőtt a bal alsóba.

A 96. percben egy kontratámadásból Lukics passza után Vlahovics ismét betalált, győzelmükkel pedig a szerbek továbbra vezetik a csoportot.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
, G-CSOPORT
Montenegró–Szerbia 0–2
(0–0)
Podgorica. G: Vlahovics (78., 90+6.)

A csoport másik mérkőzésén
Magyarország–Bulgária 3–0 (3–0)
Budapest, Puskás Aréna. G:
Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám M. (39.)

Szabadnapos: Litvánia

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia224–0+46
2. MAGYARORSZÁG113–0+33
3. Montenegró2111–2–13
4. Litvánia110–2–20
5. Bulgária220–4–40

Legfrissebb hírek

Hiába vezetett, kikapott a TSC a Novi Pazartól

Minden más foci
2025.02.24. 18:27

A szerbek kapusát meglepte, mennyire rajonganak érte Szegeden

Kézilabda
2025.01.11. 09:07

Bánhidi: Nem merte azt mondani, hogy fejbe dobtam, mert kapott volna a meccs után

Kézilabda
2025.01.11. 08:10

Döntetlennel hangolódott a magyar kéziválogatott a világbajnokságra Szerbia ellen

Kézilabda
2025.01.08. 19:08

Súlyos pénzbüntetést kapott a Szerb Labdarúgó-szövetség

Minden más foci
2024.12.13. 16:24

Újabb szervezet választotta meg Rodrit 2024 legjobb futballistájának

Minden más foci
2024.12.13. 12:56

Montenegró nyerte a balkáni derbit Debrecenben; fölényes dán és német siker a női kézilabda Eb-n

Kézilabda
2024.11.29. 22:04

Videó: mindössze 20 másodpercig tartott a dán kapitány sajtótájékoztatója

Minden más foci
2024.11.19. 22:16
Ezek is érdekelhetik