Eb 2024: „Ideális eredmény Szerbiának” – örvendeznek riválisunknál a két ikszet látva

Vágólapra másolva!
2023.06.18. 10:39
null
A szerbek örülhettek a podgoricai iksznek (Fotó: Szabó Miklós)
Ahogyan az várható is volt, a Montenegró–Magyarország Európa-bajnoki selejtező mérkőzés döntetlenje után nem rejtették örömüket a véka alá a szerb portálok, ugyanis ha a meccs előtt megkérdezték volna a szerbeket, hogy milyen eredménnyel érjen véget a podgoricai mérkőzés, akkor valamennyien az ikszre szavaztak volna.

„Ideális eredmény Szerbiának: döntetlen lett a Montenegró–Magyarország meccs” – írta a Szportszki zsurnal. A sportnapilap beszámolója szerint „a találkozó kevés helyzetet hozott, s annak ellenére, hogy Magyarország többet birtokolta a labdát, nem tudott győzni idegenben. A podgoricai eredmény ideális Szerbiának, amely számára még szélesebb lett a németországi Európa-bajnokságra vezető út.”

„Döntetlen Podgoricában, Szerbia egyedül az élen” – írta a Sportklub a mérkőzésről.

„A montenegrói válogatott labdarúgói nagy küzdelemben, az első félidőben néhány kihagyott helyzet után, gól nélküli döntetlent játszottak Magyarországgal” – áll a Sportklub tudósításában, amely arról is írt, hogy „a második félidőben mindkét csapat a védekezésre figyelt, és a másik hibájára várt, az viszont nem következett be, így a találkozó gól és győztes nélkül ért véget.”

„Szerbia profitált a szombati mérkőzések eredményeiből” – ezt a címet adta írásának a Danasz napilap. A tudósítás nemcsak a Montenegró–Magyarország mérkőzés végeredményét említi meg, hanem azt is, hogy a G-csoportban Bulgária sem tudott nyerni Kaunasban Litvánia ellen, hiába játszott nyolcvan percen keresztül emberelőnyben.

„A szerb válogatott szombaton nem lépett pályára, de a podgoricai és a kaunasi eredményeknek köszönhetően hat ponttal megőrizte első helyét a táblázaton, ugyanis Magyarországnak és Montenegrónak is négy pontja van, míg Litvánia és Bulgária csupán egy pontot gyűjtött.”

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, G-CSOPORT
MONTENEGRÓ–MAGYARORSZÁG 0–0

Litvánia–Bulgária 1–1

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 2 2 4–0 +4 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 3–0 +3 4
3. Montenegró 3 1 1 1 1–2 –1 4
4. Bulgária 3 1 2 1–5 –4 1
5. Litvánia 2 1 1 1–3 –2 1

Június 20., kedd
20.45: Magyarország–Litvánia – élőben az NSO-n!
20.45: Bulgária–Szerbia – élőben az NSO-n!
Szabadnapos: Montenegró

TOVÁBBI PROGRAM ÉS MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL!

Legfrissebb hírek

Ilyet sem látni minden évben: már az alapszakasz végén megvédte bajnoki címét a Crvena zvezda

Minden más foci
2025.04.06. 21:40

Marko Arnautovic pánikrohamot kapott a szerbek elleni meccsen

Minden más foci
2025.03.21. 14:36

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Hiába vezetett, kikapott a TSC a Novi Pazartól

Minden más foci
2025.02.24. 18:27

A szerbek kapusát meglepte, mennyire rajonganak érte Szegeden

Kézilabda
2025.01.11. 09:07

Bánhidi: Nem merte azt mondani, hogy fejbe dobtam, mert kapott volna a meccs után

Kézilabda
2025.01.11. 08:10

Döntetlennel hangolódott a magyar kéziválogatott a világbajnokságra Szerbia ellen

Kézilabda
2025.01.08. 19:08

Súlyos pénzbüntetést kapott a Szerb Labdarúgó-szövetség

Minden más foci
2024.12.13. 16:24
Ezek is érdekelhetik