A Dortmunder U fekete-sárga csocsófigurái

Szén, acél, sör – hangzott Dortmund klasszikus, huszadik századi meghatározása, ami mára elsősorban a klasszikus ipari térvesztésnek köszönhetően némileg átalakult. Ugyan a sör megmaradt, nagyon is markánsan, a város egyik jelképe mégis azt a metamorfózist jelképezi, amellyel az egykori bányász- és iparváros – és ebben az esetben sörfőző-nagyhatalom – átlépett az új évezredbe. A labdarúgó Európa-bajnokság egyik legjelentősebb helyszínén talán még a futballt lehetne az említett a „szentháromsághoz” kötni, itt ugyanis minden és mindenki ezer szállal kötődik a sportághoz, elsősorban a város büszkesége, a Borussia révén. A labdarúgás és a klubhoz tartozás Dortmundban szinte szakrális jelleget ölt, de szerencsére működik annyira a „vallásszabadság”, hogy a „felekezeten kívülieket” – azokat, akiket nem érdekel a futball, és ezért nem is BVB-hívők – kaján mosoly kíséretében megtűrik. A más „felekezethez” tartozókkal, elsősorban a Schalke- és Bochum-szurkolókkal fenntartott viszonyról pedig nem e helyütt célszerű foglalkozni.

Merthogy ezúttal olyan oázisról lesz szó, amely azoknak nyújthat az Eb alatt is menedéket, akik úgy érzik, az eleve futballt lélegző városban a kontinenstorna nem egyéb, mint többhetes átkelés a sivatagon. Kétségtelen, hogy Dortmundban nagyítóval kell keresni még egy olyan helyet, ahol ezekben a napokban az ember el tud vonatkoztatni a labdarúgástól. Jóllehet, a Dortmunder U, vagyis az U-torony kifejezetten monumentális építmény, amelynek a tetején hatalmas és jellegzetes U betű látható, amely mintegy fároszként jelzi: futballmentes övezet!

Küldetésnyilatkozata szerint a Dortmunder U a művészet, a művészeti kutatás, a kultúra, az oktatás, és a tudomány háza. Művészeti gyűjtemények, kiállító- és találkozóhelyek otthona. A kreatív munka és a közös tanulás helyszíne, ahol az ihletre szikraként tekintenek, hogy a múlt és a jelen megértésével alakíthassák a jövőt. A toronyban látható kortárs művészet elsősorban a dortmundiakat és a régióban élőket jeleníti meg, az itt működő egyetemek viszont már nemcsak a város és a Ruhr-vidék, hanem egész Németország prosperitását szolgálják. Az U az idelátogatók korától, nemétől, társadalmi vagy kulturális hátterétől függetlenül ad mindenkinek szellemi, lelki élményt, lehetőség szerint a legkiforrottabb interaktivitás mellett.

Ez az éthosz persze számos kultúrintézményre igaz lehet, de ami igazán érdekessé és egyedülállóvá teszi a Dortmunder U-t, hogy korábban Németország, a Ruhr-vidék és Dortmund városának egyik legfontosabb sörfőzdéje volt! Pontosabban a város szívében ma is látható épület a Dortmunder Union Brauerei erjesztő- és tárolópincéjeként épült 1926 és 1927 között, és nem meglepő módon a nevét a sörfőzde címerében is szereplő U betűről kapta. Az épület főtornyának tetejére egyébként csak jóval később, 1968-ban került fel a híres logó, amelyet negyven évvel később lecseréltek egy új, de szintén négyoldalas, aranyozott és kivilágítható U-ra.

A hétszintes, hetven méter magas, vöröstégla-homlokzatú, vasbeton épület műszakilag magasháznak tekintendő, ez a koncepció pedig némileg eltér attól, hogy hűtőházként, fermentációs és tárolópinceként üzemeltették. Száz évvel ezelőtt, amikor még csempézett tartályokban erjesztették a sört, a gyár gyors fejlődésnek indult, és alig két esztendővel az üzembe helyezést követően elérte az egymillió hektoliteres termelést, amivel Németország nyugati felének legnagyobb sörfőzdéjévé vált.

Az Union sörfőzde nagy részét 1994-ben áttelepítették máshová, és csak az erjesztő- és tárolópince maradt a helyén, amely viszont sokáig kihasználatlanul és szinte elhagyatottan csúfította a város látképét, annak ellenére, hogy műemlék épületté nyilvánították. Dortmund városa végül 2007-ben vásárolta meg a területet, hogy a Dortmunder U-t az Európa kulturális fővárosa projekt részeként rehabilitálja. Ekkor bízták meg a Gerber Architects irodát, hogy alakítsa át az épületet a művészet és a kreativitás központjává, és így született meg a ma ismert kiállító-, kultúr- és oktatási helyszín. Az épület déli, főbejárati oldalán a hét emeletet az alagsortól a legfelső szint plafonjáig megnyitották, így óriási átrium fogadja a látogatót, amelynek egybefüggő falán multimédiás vetítés eleveníti fel a régmúlt Ruhr-vidékének ipari környezetét. A szinteket szokatlanul megvilágított mozgólépcsők kötik össze, a hét emeleten pedig a többnyire ingyenes és interaktív kortárs kiállítótermek és múzeumok mellett két egyetem (Alkalmazott Tudományok Egyeteme, Műszaki Egyetem) is működik, de természetesen van mozi és étterem is. Az épület egyik védjegye pedig a tetőn található, ahol 2010 óta a számos díjjal jutalmazott Adolf Winkelmann videóinstallációja fut. Az installációt 1.7 millió LED fénye adja, a vetített téma pedig a napokhoz, sőt a napszakokhoz is igazodik. És ha korábban azt állítottuk, hogy a Dortmunder U oázis, ahol a futball- és a Borussia-vallás felekezetén kívüliek menedékre lelnek, akkor itt kell megjegyezni, hogy a Winkelmann-installációk között azért csak feltűnnek fekete-sárga csocsófigurák is, mégpedig azokon a napokon, amikor a BVB hazai mérkőzést vív Dortmundban.

Adolf Winkelmann „Repülő képek” című videóinstallációi tulajdonképpen három különböző projektből állnak össze a Dortmunder U-ban. Az előcsarnokban a „Ruhr-panorámák”, míg az épület belső, déli falán a „Függőleges kilenc ablak” alcímet viselő projekt látható, a leghíresebb és egyben leglátványosabb installáció pedig a tetőn, ez az úgynevezett „U-torony képóra”. Ez az a 625 négyzetméteren 1.7 millió LED-del működtetett művészeti installáció, amelyet a város legtöbb pontjáról is lehet látni, és amelyet a művész hetvenegy kis mozgófilmmel indított el. Tekintve, hogy Adolf Winkelmann 2010 óta folyamatosan fejleszti az installációt, mára csaknem kétszáz film pereg az U-torony képórájában, ugyanakkor, akadnak visszatérő motívumok. A legtöbbször a városi háztetőktől elválaszthatatlan galambok jelennek meg a kijelzőn: minden kerek órában, hétköznap postagalambok, vasár- és ünnepnapokon pedig fehér galambok. Szintén visszatérő momentum, hogy napnyugtakor az aznapi motívumokat pergetik le emlékeztetőül, és természetesen az év kiemelt napjai is saját kisfilmeket kapnak. A tetőtéri képóra mindennap reggel hattól éjfélig üzemel, és ugyan este a fénykibocsátás ereje kevésbé intenzív, mint nappal, a város áramköltségét így is mintegy százezer euróval terheli meg évente.